HOSTAGE | Tizenhatodik fejezet

Escape from the city and follow the Sun

Emerald

- Pakolj össze, amit csak tudsz, el kell tűnnünk innen! – hadartam idegesen, amivel a frászt hoztam Destinyre, majd felkaptam magamra a pólómat és azonnal a hálóba siettem, hogy a hátizsákomba dobáljam az összes fegyverem. Zsebbe raktam kettőt, hogy ha kell, azonnal hozzájuk férhessünk, majd még pár ruhát dobtam be, és már futottam is kifelé. Destiny addigra a konyhából szedte össze a kaját és az egyéb nagyon fontos dolgokat, majd csak felrángattuk magunkra a cipőnket, kezünkbe vettük a pulcsikat és ki is rohantunk az ajtón. Futás közben átadtam Destinynek is egy pisztolyt, majd befordultunk a lépcsőházba. Abban a pillanatban, ahogy a fal túloldalára értünk, meghallottuk a hatalmas robbanást a lakosztályunk felől, de nem álltunk meg, csak rohantunk lefelé. Az egész épület beleremegett a bomba robbanásába, még a lábunk alatt is éreztük azt a vérfagyasztó rezgést. Tudtuk, hogy a tűzriadó azonnal beindul majd, ezért meg sem próbáltunk lifttel lemenni. Elég hosszú volt így az út, de végre kikötöttünk a recepció szintjén, ahol Arthur már várt minket egy fegyvert szegezve ránk. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Mindketten megtorpantunk, Arthur pedig beteg vigyorral a képén szegezte ránk pisztolyát. Nem volt időm arra, hogy kivegyem a zsebemből a pisztolyom, hiszen ő korábban talált volna el minket, minthogy meghúznám a ravaszt. Végig kellett gondolnom a következő lépésemet, elvégre nem csak az én életem, hanem Destiny élete is múlt a gyors döntésen. Én pedig úgy döntöttem, hogy egy kicsit elbeszélgetek Arthurral.

- Mit akarsz? – kérdeztem tőle sötét tekintettel, miután mindketten megadóan feltettük a kezünket.

- Azt, hogy végre megkapd, amit érdemelsz. Fájdalmat, szenvedést… - nevetett fel őrülten, miután élesítette fegyverét. Farkasszemet néztem a csővel, de ez nem rémisztett meg.

- Azt hiszed, nem kapott már eleget ebből az élete során? Mit tudsz te? – Destiny a fejét rázva, megvető tekintettel nézett rá, miközben én azon gondolkoztam, hogyan fegyverezhetném le. Nagyon gyengének tűnt, így nem volt túl nehéz dolgom, de a pisztolya bekavart. Egy rossz lépés és azonnal szétloccsanthatja az agyam.

- Oh, fogd be te kis ribanc, te leszel az, akit legelőször fogunk kinyírni – dühödt fel Arthur, majd az én fejem helyett őt kezdte célba venni. Úgy éreztem, akkor jött el a megfelelő pillanat, így azonnal félrenyomtam a kezét és erősen a falnak löktem őt. Ugyan elsütötte a pisztolyt, de biztos voltam benne, hogy kis akciómnak köszönhetően félrement a találat.

- Fegyver nélkül dumálj, te élettelen – ordítottam az arcába, majd kicsavartam a kezéből a fegyverét és a fejéhez szorítottam azt fenyegetésként. – Hol van Eric? – sziszegtem belepréselve őt a falba. Arcán egy kis kétségbeesés és félelem futott át, de csak összehúzott szemekkel nézett vissza rám, ezért jó nagy lendülettel, erősen állon vágtam, de úgy, hogy feje hátravetődött a gyönyörtől és koponyája lágyan megsimogatta a falat. Láttam rajta, hogy már alig van magánál, de épp ezért volt jó alany kihallgatás szempontjából.

- Mégegyszer kérdezem… Hol van Eric? – kérdeztem sokkal erőszakosabban, mire ő erőtlenül elvigyorodott.

- Egyenesen ide tart, hogy megöljön. Öröm lesz végignézni – nyögte alig érthetően.

- Király. Ha ideért, mondd meg neki, hogy puszilom – mosolyogtam rá vissza – Neked pedig mondom, hogy rosszul tetted, hogy beavatkoztál a dolgunkba... – sziszegtem közel hajolva hozzá. Hallottam, hogy Destiny felnyög a hátam mögött, éreztem, hogy azt hiszi, hogy ki akarom nyírni de eszem ágában sem volt ezt tenni. – A legközelebbi találkozásunk nem lesz ennyire vidám – vetettem neki oda, majd egy váratlan mozdulattal a gyomorszájába bokszoltam, amitől összegörnyedt. Lelöktem őt a földre és egy utolsó ütést mértem az arcára, csak hogy érezze a törődést és nyugodtan tudjon aludni. A sok hét alatt felgyülemlett dühöm és utálatom Arthur iránt most tört fel a felszínre és nagyon jól esett végre alaposan szétverni azt az agyoniskolázott fejét.

- Harry… - suttogta a hátam mögül Destiny, amivel mintha kirángatott volna ebből az állapotból. Elengedtem Arthurt, aki félholtan hörgött egy utolsót, majd felálltam és Destiny felé fordultam.

- A kurva életbe – suttogtam, amint tekintetem a vállára siklott és megpillantottam egy egyre táguló vérfoltot a fehér pólóján. Egy pillanat alatt levágtam, hogy mi történt, így Arthurt otthagyva a földön, Destiny derekát átkarolva továbbsiettünk a kocsihoz. Tudtam, hogy nem időzhetünk már többet, hiszen Eric és a csatlósai hamarosan ideérnek és akkor nagy gondjaink lesznek, így Destinyt besegítettem a kocsi első ülésére majd a volán mögé pattantam és hihetetlen sebességgel elhagytuk a mélygarázst. Amint a felszínre értünk, azonnal aggódni kezdtem Destiny vérvesztése miatt.

- Csak szorítsd rá a pulcsit, amíg biztos helyre nem érünk. Van a csomagtartóban egy elsősegélydoboz, remélhetőleg minden szükséges dolgot megtalálunk majd… - az ajkamat rágva néztem Destinyre, aki hátravetve a fejét, szenvedő arckifejezéssel próbálta csillapítani a fájdalmát. – Annyira sajnálom… Nagyon fáj? – kérdeztem a bűntudattól elpirulva, de ő meglepetésemre csak halkan felnevetett és megrázta a fejét.

- Hozzá lehet szokni. Ez semmi a múltkorihoz képest – nyögte, de én csak rosszallóan pillantottam vissza rá. – Próbáltam a hátad mögé ugrani de az a nyomorék szándékosan úgy fordította a pisztolyt, hogy véletlenül se menjen mellé – magyarázta.

- Ha mégegyszer a kezem közé kerül, nem fogok kegyelmezni rajta ezért – motyogtam, mire ezúttal Destiny nézett rám rosszallóan.

- Ugyan, szerintem már most megbánta a dolgot. De legalább összebarátkozott a fallal… Szereztél neki egy barátot, hálás lehetne neked – röhögte Destiny és ezúttal már én is csatlakoztam hozzá. Szörnyen éreztem magam amiatt, hogy nem sikerült megvédenem Destinyt, viszont látszólag neki ez meg se kottyant, amivel egy kicsit könnyített a lelkemen. Pár perc múlva a telefonom kijelzőjén ismét Louis neve kezdett el villogni, mi pedig kihangosítottuk a hívást.

- Hála az égnek – hallatszott Lou megkönnyebbült hangja, amint beköszöntünk neki – Hogy jutottatok ki? Minden rendben? – kérdezte izgatottan, mire mi egyszerre kezdtünk bele a mesélésbe.

- De hát honnan tudták, hogy ott lesztek abban az időben? – kérdezte Louis értetlenkedve, mire beugrott egy emlékkép.

- Az én hibám az egész… Megadtuk nekik a tökéletes alkalmat erre. Tudták, hogy mikor foguk visszatérni és azt is tudták, hogy az egész estét a hotelban fogjuk tölteni… Még én mondtam reggel – túrtam idegesen a hajamba, miközben fejben magamat átkoztam, amiért olyan meggondolatlanul fecsegtem ki a terveinket. Eddig mindig figyeltünk arra, hogy soha ne mondjuk ki hangosan, hová megyünk és mikor jövünk vissza, de mint mindent, ezt is sikeresen elcsesztem.

- De hát nem is beszéltek még erről! Arról volt szó, hogy még várnak a támadással! – gondolkozott Destiny is idegesen.

- Lehet, hogy személyesen beszélték meg a dolgot. Nameg tuti hirtelen ötlet volt, elvégre még én is csak az utolsó pillanatban tudtam meg mi is pontosan a terv – tette hozzá Louis. Mindeközben én magamban szitkozódtam és őrjöngtem, hiszen még a forgalom is belassult, ami miatt egyre idegesebb lettem. Folyamatosan csak azon kattogtam, hogy minél hamarabb ki kell szednünk Destinyből azt a golyót.

- Most értünk ki a dugóból, merre induljak? – kérdeztem pár perc múlva a legjobb barátomtól, amint feljebb kapcsoltam a sebességet.

- Ez egy jó kérdés… Én itt vagyok a város szélén, de nektek jobb lenne messzebb menni. Le kell majd cserélnünk a kocsit is, mert Arthurnak köszönhetően Eric már simán felismeri a járgányt – gondolkozott Louis hangosan, majd egy kis szünet után folytatta – Egyelőre nincs jobb ötletem, csak keressetek egy biztonságos erdőt vagy nem tudom és éjszakázzatok a kocsiban én pedig megpróbálok itt maradni. Holnapra keresek valami lakást Washington környékén, amit kibérelhetek, de ma már nem tudom elintézni – magyarázta, mire automatikusan bólintottunk mintha csak látna minket. Ezután még beszélgettünk egy ideig és természetesen nem győztünk hálálkodni neki, hiszen Lou nélkül valószínűleg már halottak lennénk.  Miután letettük a telefont, Destinyvel egy hatalmas erdőt próbáltunk keresni, amit szerencsére elég hamar meg is találtunk. Számunkra tökéletes volt: a semmi közepén feküdt és még út sem vezetett oda, így hát a fák közé parkoltunk le. Amíg Destiny átvánszorgott a hátsó ülésre, én a csomagtartóhoz rohantam és az elsősegélycsomagot megszerezve beültem mellé hátra. Destiny átnézte a csomag tartalmát, hogy felmérje, miből tudunk dolgozni. Volt benne minden: rengeteg géztekercs, kesztyűk, fertőtlenítőszer, ollók, csipeszek, szikék és injekciós ampullák is, valamint rengeteg olyan cucc, amikről azt sem tudtam, mire valók.

- Úgy látom minden szükséges dolog itt van – Destiny félve nézett fel rám, majd egy nagyot sóhajtott és levette a felsőjét, hogy hozzáférhessen a sebhez. Fájdalmas volt látni, hogy az a golyó átszakította tökéletes bőrét és egy csúnya lyukat hagyott rajta. Szörnyen nagy bűntudatom támadt. Közelebb húzódtam Destinyhez, hogy megvizsgáljam a nyílást. Szerencsére szemmel látható volt, hogy a golyó nem fúródott nagyon mélyre, csak körülbelül két centiméterre.

- Oké, csak mondd, hogy mit csináljak – rágtam az ajkam idegesen, elvégre csak egy alap elsősegélynyújtási tudással rendelkeztem, egy golyó eltávolítása viszont már sokkal több gyakorlatot igényelt volna. Destiny alaposan elmagyarázta a folyamatot, amiből igyekeztem minél többet megjegyezni. Oké, egyszerű, mint a karikacsapás. Csak kiveszem a golyót, összezárom a nyílást és már készen is vagyunk…

- Biztos vagy benne, hogy a kezembe adod ezt a felelősséget? – kérdeztem tőle mélyen a szemébe nézve, mikor már felvettem a gumikesztyűm és a kezemben tartottam azt a csipeszes izét.

- Menni fog! Képzeld azt, hogy ez csak egy műtős játék… Ne nyúlj a szélekhez és minden rendben lesz – mosolygott rám óvatosan, de ezzel csak még nagyobb frászt hozott rám. Mindig vesztettem azokban a játékokban.

- Nem akarok fájdalmat okozni – nyögtem, óvatosan kisimítva egy tincset az arcából.

- Bízok benned, Harry… És most csináld, különben csak rosszabb lesz – utasított, mire egy nagyot sóhajtottam és nekiláttam a munkához. A kezem remegett és a szívem vadul kalimpált a mellkasomban, de próbáltam túllépni a félelmemen. Destiny felszisszent, ahogy a hideg fém hozzáért a bőréhez és ajkába harapva hátrahajtotta a fejét, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom. Bevallom, kicsit bénáztam a csipesszel, de végül sikerült megfogni a golyót és sikeresen kihúztam azt. Mozdulatom közben Destiny a pólómat szorongatta, de hangtalanul tűrte a szenvedést.

- Mindjárt kint van – motyogtam erősen koncentrálva, majd egy pillanat múlva már a felszínre is hoztam a kis golyót és győztes vigyorral az arcomon felmutattam azt Destinynek, aki csak a fájdalomtól könnyes szemekkel elmosolyodott a megkönnyebbüléstől. Számításaink ellenére szinte egyáltalán nem vérzett a kis hasadék, aminek nagyon örültünk.

- Oké, most jön a nehéz rész, egy kicsit ki kéne tisztítani, mert a golyón lehettek olyan anyagok, amik idővel fertőzést okozhatnak – vett egy nagy lélegzetet Destiny, majd egy kis gézrudat nyomott a kezembe, arra pedig valami fura cuccot spriccelt, amiről fogalmam se volt, hogy hogyan működik, de inkább nem is kérdeztem meg, mert nem akartam túl hülyének tűnni. Ami ezután következett, az talán sokkal stresszesebb volt, mint kiszedni a golyót, hiszen akármennyire is lehetnék ügyes, egy seb kitisztítása mindig szörnyen nagy fájdalommal jár. Destiny már az első kis érintés hatására olyan erősen szorította meg a combomat, hogy azt hittem simán összezúzza a csontomat is. Akármennyire is próbált erős lenni, az arcán folyamatosan folytak a könnyek, amitől a szívem majd megszakadt.

- Mindjárt kész van, még tarts ki egy kicsit – mondtam gyengéden, majd egy apró csókot nyomtam a szájára, csak hogy megnyugtassam. Ziháltan vette a levegőt és minden erejével azon volt, hogy ne ficánkoljon. Szerintem soha nem éreztem még ennyire rosszul magam, mint abban a pár percben, de szerintem ezzel Destiny is ugyanígy volt.

- Kész van… Kész van, már minden rendben – suttogtam hitetlenül felnevetve, miután sikeresen leragasztottam a kötést és letettem az ollót. – Annyira sajnálom… Annyira nagyon sajnálom – ismételgettem, miközben Destiny hátára terítettem egy pokrócot és szorosan magamhoz ölelve remegő testét próbáltam megnyugtatni őt. El sem tudom mondani mennyivel jobb lett volna, ha Arthur engem talál el. Én meg is érdemelném, de Destiny nem tehet semmiről.

- Ügyes voltál, Harry. Ne menj sebésznek, de azért szép munkát végeztél – szipogta felnevetve, amint letörölte könnyeit és elhúzódott tőlem, hogy rám nézhessen. Ahogy mosolyogva törölgette a könnyeit, összeszorult a szívem, mert arra gondoltam, hogy ez a gyönyörű lány miattam szenved és miattam kap olyan sebeket, melyek talán soha nem fognak igazán begyógyulni. Csak néztem tökéletes arcát, kissé piros, de gyönyörű szemei most is elgyengítettek. Egy rakoncátlan tincs az arcába hullott, így kötelességemnek éreztem, hogy füle mögé tűrjem azt. Amint selymes bőréhez értem, tekintetét rám emelte, majd óvatosan ajkaimra pillantott. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy muszáj megcsókolnom, így hát ezt is tettem. Lassan közel hajoltam hozzá, majd arcára simítva a tenyerem, lassan csókolni kezdtem dús ajkait.  Óvatosan végigsimítottam az ép vállán, majd végigzongoráztam a karján, egyenesen a derekáig. Mintha nem lett volna elég kevés köztünk a hely, Destiny közelebb bújt hozzám, így még pólón keresztül is érezhetem teste melegét. Próbáltam belesűríteni minden érzésemet ebbe a csókba, hiszen fogalmam sem volt arról, hogyan is foglaljam mondatba ezt a hatalmas gubancot a fejemben. Nem siettem sehová és talán még soha nem csókoltam ilyen lassan életemben, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy semmi másra nem vagyok hajlandó.

Destiny szemszöge

Harry lassú csókjától olyan nyugalom áradt szét a testemben, mint amilyet még nem tapasztaltam korábban. Mintha minden egyes idegszálamat megsimogatta volna, amitől azok ellazultak. Kicsit hasonlított a részegség érzésére és akkor jöttem rá, hogy bizony innen származik a mondás, hogy a szerelem megrészegít. Csókja közben folyamatosan azon járt az agyam, hogy mennyire szeretem őt és ezt el is akartam mondani neki, de szörnyen féltem, hogy ő nem áll készen ilyenfajta érzelemkinyilvánításra, így hát inkább csak csendben maradtam és élveztem ajkai lágy cirógatását. Éreztem rajta, hogy őrlődik magában az újabb sérülésem miatt, de őszintén szólva nekem csak az számított, hogy ő épségben van. Nem is éreztem már azt a kínzó fájdalmat, mintha érintésétől egy pillanat alatt meggyógyultam volna. Mikor csókunk véget ért és lassan elhúzódott tőlem, hosszasan bámultunk csak egymás szemébe, majd Harry egy lágy puszit nyomott a homlokomra és a kocsi első ülésére mászott.

- Már órák óta halogatjuk azt a vacsit, amit megígértem neked – tért vissza hozzám mosolyogva, kezében tartva a táskát, amit még én pakoltam össze a nagy rohanás közben.

- Arról volt szó, hogy filmnézés közben esszük meg – akadékoskodtam nevetve, mire lehervadt a mosoly az arccáról és gondolkodva nézett szét maga körül.

- Hát… Hallgathatjuk az esőcseppek kopogását az ablakon és nézhetjük az ablaktörlő mozgását – vonta meg a vállát amolyan „ez van” arckifejezéssel.

- Nagyon izgalmasnak hangzik – nyújtottam ki rá a nyelvem, miközben a másik táskából előhalásztam egy pulcsit és magamra vettem, ugyanis egészen eddig egy szál melltartóban és egy szép kötéssel a vállamon ücsörögtem. Odakint eléggé világvége hangulat kezdett uralkodni. Fújt a szél, szörnyen hideg volt és az esőcseppek egyre hangosabbak lettek. Mivel a kocsiban meleg volt, az ablakok párásak voltak és emiatt a hangulat is olyan titokzatos és kissé félelmetes volt. Ugyan csak szendvicseket csináltunk - mert más nem állt a rendelkezésünkre -, mégis romantikusan és tökéletesen telt a vacsoránk. Elvileg Harry nem szeret romantikázni, de mégis talán tudat alatt olyan aranyosan viselkedett, hogy majd’ elolvadtam tőle.

- Még a csokit is elhoztad? – kérdezte a göndör a táska aljára nézve, majd nevetve felmutatta a kis m&m’s-es zacskót, amiért alig pár órája még gyerekesen versengtünk. – Azt hiszem, megérdemled, hogy a tiéd legyen az egész – adta át nekem a kedvenc csokimat, de ahogy kis gödröcskéire néztem, legszívesebben neki adtam volna az egészet.

- Szerintem inkább felezzünk – vontam meg a vállam elpirulva, majd a fogammal kibontva a zacskót, kivettem belőle egy piros színű kis csokigolyót és megcéloztam vele Harryt, aki azonnal vette az adást és kinyitotta a száját. Mivel nem az erősségem a dobás, sokszor találtam Harryt fejbe és egyszer majdnem kidobtam a szemét is, de ezeken csak nevettünk. Ahogy telt az idő, egyre jobban belaktuk a kocsit. Találtunk extra takarókat is, így egy guruló bunkerré alakítottuk a járgányt. Már csak kis fényfüzérek hiányoztak volna, de az sajnos nem volt nálunk, így megelégedtünk a kocsi belső pici lámpájával is, ami talán még hangulatosabb is volt. Harry a hátára dőlt és feje alá kulcsolta a kezét, én pedig az oldalamra fordulva, a fejemet támasztva simogattam mellkasát miközben beszélgettünk.

- Harry… Mi lesz most Ericcel? Mit fogunk tenni? – kérdeztem egy hosszúra nyúlt csend után és hátrasimítottam egy göndör tincset az arcából.

- Fogalmam sincs. Legszívesebben megkeresném és azonnal véget vetnék ennek az egésznek – sóhajtotta – Viszont nyugtalanít a viselkedése. Miért másokkal végezteti el a piszkos munkát, ha ő is ugyanúgy megtehetné? – gondolkozott a kocsi plafonját bámulva.

- Szerintem ő is tudja, ha ti ketten egy légtérbe kerültök, abból ő jön ki rosszul. Fél tőled, Harry – mondtam halkan, mire megrázta a fejét.

- Dehogy fél. Ha félne, akkor nem is próbálna megkeresni… Ez inkább olyan… Furcsa. Miért nem engem ölt meg a barátnője helyett? Vagy anyám helyett… Ott voltam, megtehette volna, de mégis meghagyta az életem. Nem értem, mi a célja ezzel – magyarázta gondterhelten megdörzsölve az arcát. Őszintén szólva, erre még nem is gondoltam.

- Ma megölt volna – juttattam eszébe – Ha nem hallgatjuk le őket, már mindketten halottak lennénk. Habár ez is furcsa. Ha ennyire utál, miért nem saját maga gondoskodik a halálodról?

- Épp ez az. Lehetetlen kiigazodni rajta. Kezdem azt hinni, hogy agyi bajai vannak – nevetett fel halkan.

- Ez nem is kérdés. Már eleve az beteges, hogy kinyírja a barátnőjét, amiért megcsalta őt. Sőt, már az is beteges, ha kinyír valakit – mondtam, át sem gondolva a szavaimat.

- Én is megöltem valakit – válaszolta elkomorulva, mélyen a szemembe nézve.

- De az más. Te azért tetted, hogy megmentsd az életem, ő pedig azért gyilkol, mert jól esik neki – magyaráztam, miközben megfogtam a kezét és ujjait összekulcsoltam az enyémekkel. Tekintetével követte a mozdulatomat majd halványan elmosolyodott. 

- Érted bármit megtennék, ugye tudod? Nem fogom hagyni, hogy újból bántsanak… - suttogta lassan, majd felült, és végig simítva az arcomon a fülem mögé tűrte egyik tincsem – Még ha belepusztulok is, megvédelek Erictől és az idióta játékától – szívem egyre hevesebben kezdett verni szavai hallatán és közelsége is rátett még egy lapáttal a tűzre. A lehető legtöbb szeretettel néztem Harry szemeibe, aki egy halvány mosoly kíséretében közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Puha ajkai érzékenyen simogatták enyémeket, miközben gyengéden a derekamra simította tenyerét és közelebb húzott magához. Hogy egészen hozzá simulhassak, nyaka köré fontam karjaimat és beletúrtam hosszú, kócos hajába. A lassú csókból idővel heves csókcsata alakult ki, a kocsiban pedig kezdett nagyobb lenni a hőség.

- Pár órája elkezdtünk valamit, Cicuskám – suttogta Harry ajkaimra, egy pillanatra megállva és mélyen a szemembe nézve. Csak féloldalas mosolyra húztam a számat és egy mozdulattal lehámoztam róla a felsőjét majd beharapott ajkakkal végignéztem izmain.

- Hát akkor fejezzük be, Tarzankám – mondtam sietve és újból nekiestem ajkainak. Nem tudtam betelni puha ajkaival és lágy érintéseivel. A szívem majd’ kiugrott a helyéről és éreztem, hogy bőröm olyan forró, hogy lassan felgyulladok, de ezzel Harry sem volt máshogy. Már meg is feledkeztem arról, amiről beszélgettünk és arról, hogy mi történt velünk a nap folyamán. Csak őt éreztem, és nem is érdekelt semmi más.

Másnap reggel Harry telefonjára ébredtünk, ugyanis Louis elküldte nekünk üzenetben az új bázisunk címét. Már nem időztünk túl sokat az erdő közepén, csak összekaptuk magunkat és ébredés után fél órával már úton is voltunk. Harry nagyon jó munkát végzett a golyó kioperálásával, hiszen a fájdalmaim kezdtek csillapodni és már csak egy kis bizsergést éreztem a vállamban. Mivel eléggé kimerült voltam, a göndörke ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy pihenjem ki magam a hátsó ülésen, így hát így is tettem. A háromórás út közben nem sokat voltam ébren, csak akkor nyitottam ki újból a szemeimet, mikor Louis az összetéveszthetetlen motorunkon ülve már mellettünk haladt.

- Jó reggelt, Csipkerózsika – vigyorgott rám Harry, mikor visszavánszorogtam mellé az anyósülésre.

- Mennyi van még hátra? – kérdeztem álmosan a hajamba túrva, szétnézve magam körül.

- Körülbelül tíz perc és ott vagyunk. Louis valami kertvárosi házat bérelt Washington mellett de azt mondta, hogy meglepetés lesz – avatott be a göndör nevetve. Jókedvűnek tűnt, mintha egy aranyos kis pozitív buborékot vont volna maga köré és ez nagyon jól állt neki. Mosolygott és vidáman dobolt a kormányon a zene ritmusára. Jó volt ránézni.

- Megkérdezhetem mi ez a nagy boldogság, amit árasztasz magadból? – kérdeztem mosolyogva, ugyanis jókedve azonnal átragadt rám is.

- Csak örülök, hogy végre nem egy olyan helyen kell aludnunk, ahol bármikor lemészárolhatnak – vonta meg a vállát ténylegesen megkönnyebbülve. Teljesen egyetértettem vele, az utóbbi éjszakáink nem voltak túl nyugodtak. Alig vártam már, hogy egy kicsit relaxálhassunk egy csendes helyen.

Ahogy Harry mondta, tíz percbe sem telt, míg megérkeztünk a legújabb búvóhelyünkre. Louis ezúttal egy normálisnak tűnő házat választott, ami ugyan modern és új volt, nem tűnt annyira extrának, mint a hotel.

- Hogy van a vállad, Destiny? – kérdezte Louis kedvesen, amint kiszálltunk a kocsiból.

- Harry nagyon jó munkát végzett, már nem is érzek fájdalmat – mosolyogtam hálásan a göndörkére, aki csak büszkén kihúzta magát és féloldalas mosolyra húzta a száját. Ezután Louis magyarázni kezdett a házról, miközben előre sietett, hogy körbevezessen minket.

- Igazából az a barátom ajánlotta ezt a házat, akinél a tegnapi napot töltöttem. Annyira nem fogott meg a külseje, viszont ami belül van, az maga a csoda. Tudom, hogy azt mondtátok, nem kell ennyire fancy lakást bérelnem, de remélem, hogy azért tetszeni fog a jakuzzi – amint Louis kimondta mindezt, már ki is nyílt előttünk a bejárati ajtó, mi pedig teljesen ledöbbentünk. Hatalmas belső tér és otthonos színek jellemezték a lakást. A nappaliban a fő szín a barna és a fehér volt, a kanapé pedig olyan gyönyörű műbőrből készült, hogy azt kívántam, bárcsak abban temetnének el. A nappaliból egy gyönyörű fényes falépcső vezetett fel a hálószobákhoz, lefele pedig egy kivilágított folyosóra láttunk rá.

- A garázshoz vezető folyosóról nyílik a jakuzzi, a garázs pedig hatalmas, szóval ott majd tudtok edzeni ha szeretnétek – magyarázta tovább Lou, mi pedig csak mosolyogva néztünk rá.

- Louis, ismét fantasztikus lakást találtál… Csak tudnám honnan van ilyen jó érzéked ehhez… - csodálkoztam csillogó szemekkel végignézve a konyhán, ami körülbelül úgy nézett ki, mint álmaim konyhája. Fehér burkolat borította a falat, a sötétbarna falapokhoz pedig tökéletesen passzolt az enyhén piszkosfehér bútorzat. Annyira gyönyörűen volt összerakva ez a lakás, hogy azt hittem ott ájulok el.

- Mit szóltok egy jakuzzi-bulihoz ma este? – kérdezte Louis lelkesen, ötletébe pedig kérdés nélkül beleegyeztünk mindketten. Gyorsan kipakoltuk azt a kevés cuccot a kocsiból, majd leültünk megebédelni a tévé elé. Mivel a tegnapi nap folyamán nem volt túl sok időnk átbeszélni a történteket, most sort kerítettünk erre is. Órákon keresztül csak beszélgettünk a kanapén és mondanom sem kell, a komoly beszédből lassan áttértünk hülyéskedésre és már csak szórakoztunk. Szinte fel sem tűnt az idő múlása, máris besötétedett, így mi már el is indultunk a jakuzzi felé.

- Srácok, nekem nincs fürdőruhám – torpantam meg a folyosón, mire mindketten nemtörődöm módon fordultak vissza felém.

- Nem baj. Fehérneműd van – vonta meg a vállát Louis, majd már be is lépett az ajtón. Harry csak piszkos mosollyal nézett rám.

- Nem, Tarzan, nem fogom még azt is levenni – forgattam meg a szemem, előre megválaszolva a gondolatait, mire ő csak lebiggyesztette ajkait és előreengedett az ajtónál. Lou egy perc alatt beindította a szerkezetet, az pedig feltöltődött forró vízzel. Amíg kivártuk, hogy tele legyen, csak szórakozgattunk, Harry például kihívta Lout egy lélegzetvisszafojtó versenyre, mert eldicsekedte neki, hogy a jeges vízben milyen sokáig kibírtuk még régebben.

- Még mindig nem tudom felfogni, hogy nem fagytatok meg. Kész csoda, hogy nem lett semmi maradandó bajotok – rázta a fejét Louis rosszallóan.

- Hát, pedig Harry agyi gondjai a fürdőzés után kezdődtek… - piszkáltam a göndört gonoszul, majd hangosan felnevetve összepacsiztam Louval, aki nagyra értékelte a beszólásom.

- Mindkettőtöket utállak – húzta össze résnyire a szemeit Harry, de minket ez cseppet sem zavart, gondtalanul röhögtünk tovább rajta. Pár perc múlva már elegendő víz volt a Jakuzziban, így amíg a srácok egymással versengtek, hogy ki megy be előbb, én egyszerűen lekaptam a ruháimat és kérdezés nélkül bemásztam a meleg vízbe.

- Bejöttök vagy megvárjátok míg kihűl a víz? – kérdeztem nevetve, mire mindketten felém pillantottak, aztán egymást fellökve ők is csatlakoztak hozzám. Nem tudtam levenni a szemem Harry felsőtestéről, miután már a vízcseppek ellepték azt. Észrevette, hogy végigfuttattam rajta a tekintetem, így féloldalas mosolyra húzta a száját és kihívó tekintettel nézett a szemembe, így egyszerűen belecsaptam a vízbe egyenesen előtte, így lefröcskölve őt.

- Ezt visszakapod te gonosz nőszemély! – röhögte, letörölve arcáról a vizet, mire inkább csak meglöktem őt a mellkasánál fogva, hogy beledőljön a vízbe.

- Segítesz, Lou? – kérdeztem tőle gonosz vigyorral az arcomon, mire ő kérdezés nélkül ráugrott Harry hátára, aki ennek köszönhetően elvesztette egyensúlyát és elmerült a víz alatt. Pár másodperc múlva mindketten nevetve jöttek fel a víz alól, de tovább verekedtek és fröcskölték egymást. Engem sem hagytak ki a harcból, én is kaptam jó pár liter vizet az arcomba akár akartam, akár nem. A göndörke mindenképpen be akart dobni a vízbe, így akaratom ellenére az ölébe kapott és felállt velem, hogy csobbanhassak egyet. Én csak nevetve kapaszkodtam a nyakába és szorosan a dereka köré tekertem lábaim, hogy ne tudjon leszedni magáról. Úgy csüngtem rajta, akár egy kismajom.

- Des… Engedj el! Ne félj, nem fog fájni – röhögte, próbálva lehámozni engem magáról, de én nem hagytam magam. – Louis… Segíts – könyörgött legjobb barátjának a göndörke.

- Kösz, nem, sokkal szórakoztatóbb nézni ahogy szenvedsz – nevetett gonoszul Lou, mire Harry úgy döntött, saját magával együtt dob bele engem a vízbe, így hát egyszerre csobbantunk, de akkorát, hogy majdnem kifröccsent az összes víz. Louis csak a hasát fogva nevetett rajtunk, mi pedig vigyorogva simítottuk hátra a vizes hajunkat. Harry egyébként eszméletlenül jól néz ki vizesen, nemcsak az izmai kapnak nagyobb hangsúlyt, hanem arca is sokkal szexibb a hátrasimított nedves hajával. Fogalmam sincs, hány órán keresztül áztattuk magunkat, de egy idő után már az ujjaink ráncosodni kezdtek, így úgy döntöttünk, ideje megszárítkozni.

- Hozok törülközőket, addig nehogy végig csöpögtessétek a lakást! – hagyott ott minket Louis, aki volt olyan okos, hogy hozott magának törülközőt. A hajamból kicsavarva a vizet mosolyogva pillantottam Harryre, aki a hajába túrva lépett ki a jakuzziből. Végignéztem, ahogy tökéletes izmai mozognak a bőre alatt és akaratlanul is egy hatalmasat sóhajtottam.

- Fogadjunk, hogy teljesen felizgultál a látványtól – vigyorgott Harry szélesen, amint észrevette, hogy figyelem őt. Próbáltam úgy tenni, mintha már unnám ezt az egészet, de amúgy baromi jól időzített most is.

- Csak szeretnéd, Tarzan – válaszoltam a fejemet rázva, mire ő beharapva ajkát közelebb lépett hozzám miközben alaposan végigmért. Pillantásától egy másodperc alatt vér szökött az arcomba, ezért lesütöttem a szemem, hogy ne lássa a zavarom.   

- Ugyan. Látom rajtad – döntötte oldalra a fejét, ahogy lassan derekamra simította tenyerét. Amint felemeltem a fejem és smaragd szemeibe néztem, azonnal elolvadtam. Szívverésem a kétszeresére gyorsult és elfelejtettem levegőt venni. Szerencsére a göndörke nem kínzott tovább, csak egy győztes mosolyt engedve felém lehajolt hozzám és ajkait az enyémekre nyomta. Szenvedélyesen csókolt, miközben teljesen hozzám simult. A fenekembe markolva emelt meg, majd végigsimított a combomon, amint a dereka köré fontam lábaimat. Nem tudtam betelni mellkasa simogatásával, ugyanis mellizmai még a szokásosnál is keményebbnek tűntek. Harry nagyon örülhetett ennek, ugyanis elégedetten belemosolygott a csókunkba. Mivel tudtuk, hogy Lou hamarosan visszatér, Harry óvatosan leeresztett a földre, de nem szakította meg a csókunkat. Egyik kezével az arcomat simogatta, a másikkal pedig derekam cirógatta, míg én a hasizmát taperoltam és a bicepszébe kapaszkodtam, hogy ne dőljek el a mámortól.  

- Khm – hallottuk meg Louis érkezését egészen közelről, de ezúttal nem rebbentünk szét, csak lassan befejeztük a csókunkat és egy pillanatig még mosolyogva néztünk egymás szemébe, tudva, hogy életünk legjobb csókját éltük át az imént.

- Úgy érzem nem is kell már nektek törülköző, ahogy elnézem simán lenyalnátok egymásról a vizet, mint a macskák – mondta Louis nevetve, de azért mindkettőnknek adott egy- egy törülközőt. Mi csak a fejünket rázva röhögtünk vissza rá, majd miután már valamennyire megszáradtunk, lehuppantunk a tévé elé, hogy egy újabb akciófilmet nézzünk végig. Már meg sem tudtam számolni, összesen hány ilyen filmet láttam mióta a srácokkal voltam, de biztos több volt az huszonötnél. De mit tehettem én, egyedüli nő ebben a házban? Kénytelen voltam Harry oldalának dőlve végignézni velük együtt.

Emerald szemszöge

Másnap reggel energikusan ébredtem. Fogalmam sincs, mikor aludtam utoljára ilyen jól, de nagyon hálás voltam ezért az éjszakáért. Az este nagyon jól telt, miután végignéztük a filmet még hosszú órákon keresztül beszélgettünk mindenféle baromságról, majd miután kellően elálmosodtunk, lefeküdtünk aludni.

Destiny még mélyen aludt mellettem, viszont ezúttal nem keltettem fel, inkább csak a konyhába csoszogtam egy kis kávéért. Nem lepődtem meg azon, hogy Louis már a pultot támasztva iszogatta az emberi szervezet benzinét. Legjobb barátomnak köszönhetően én is azonnal friss kávéhoz juthattam, ugyanis volt olyan kedves és főzött nekünk is.

- A hercegnőd alszik még? – kérdezte halvány mosollyal az arcán, miközben én megtöltöttem a bögrémet.

- Ja. Úgy döntöttem, hogy nem ébresztem fel, mert ráfér a pihenés. Mostanában nem tudott jól aludni – vontam meg a vállam csevegő stílusban, majd Loura néztem, aki csak csendesen vizslatta az arcom. – Mi az? – kérdeztem értetlenül, ugyanis kezdett frusztráló lenni a bámulása.

- Ugye már nem gondolod úgy, hogy ez az egész köztetek csak szórakozás? – kérdezte halkan felnevetve, utalva egy korábbi beszélgetésünkre.

- Azóta nem változott semmi, szóval de… Még mindig így gondolom – jelentettem ki miután belekortyoltam a kávémba.

- Ne már, Harry! Még a vak is látja, hogy szereted őt. Miért nem vallod már be ezt magadnak? – rázta a fejét hitetlenül, mire csak megforgattam a szemem.

- Hagyjál már ezzel. Tudod te is, hogy milyen, mikor szeretek valakit és ez nem olyan… - magyarázkodtam, habár még én sem voltam biztos a szavaimban.

- De, Harry. Ez pontosan olyan, sőt… Szerintem ettől még többről is van szó – magyarázta lassan.

- Mit értesz ez alatt? – kérdeztem vissza türelmetlenül.

- Azt, hogy ez a dolog kölcsönös. Mindketten oda meg vissza vagytok egymásért. Olyanok vagytok, mint Jack és Rose, Rómeó és Júlia… - sorolta lelkesen, hatalmas mosollyal az arcán, de én közbevágtam.

- Ők mind meghaltak – néztem rá fél szemöldökömet felvonva, mire összeszűkült szemekkel nézett rám, amiért kizökkentettem őt a monológjából.

- Tökmindegy. A lényegen nem változtat – legyintett végül, várva a válaszomra.

- Hülyeségeket beszélsz, Destiny nem szeret engem. Tudod jól, mi történt legutóbb, mikor ezt mondtad. Kösz de ezt most kihagyom… - sóhajtottam, mire ő haragosan felhorkant.

- Ha így gondolod, akkor viszont ne játssz az érzéseivel. Veled ellentétben Destiny képes teljes szívvel szeretni, ne tedd őt tönkre – mondta sötét tekintettel, majd meg sem várva a válaszom az ajtó felé sétált, majd visszafordult hozzám egy utolsó mondatra – Nem mellesleg pedig, azt mondtad, tudod, milyen az, mikor szeretsz valakit. Én a helyedben ezt átgondolnám – mondta mélyen a szemembe nézve, majd egy pillanat múlva már magamra is hagyott.

Pff. Még hogy Destiny szeret engem! Ez baromság. Az pedig, hogy én szeretem őt, egy vicc. Nem is értem, Louis miért ragaszkodik ehhez ennyire. Perceken keresztül csak meredtem magam elé és Lou szavain gondolkoztam, de végül arra jutottam, hogy figyelmen kívül hagyom a kitalált baromságait.

Úgy döntöttem, csinálok egy kis reggelit magunknak, elvégre jobb dolgom úgysem akadt és amúgy is kezdtem éhes lenni. Mivel nem voltam egy konyhatündér, csak egy gyors tojásrántottát és pirítóst dobtam össze. Már épp a tányérokra pakolgattam a reggelinket, mikor megéreztem két puha kezet a derekam köré fonódni, majd abban a pillanatban ehhez Destiny halk kuncogása is társult.

- Csaknem reggelit csinálsz, Tarzankám? – kérdezte szorosan a hátamhoz simulva, fejét a lapockáimra hajtva.

- Arra gondoltam, hogy életemben először kedves leszek – vontam meg a vállam, miközben féloldalas mosolyra húztam a számat.

- Még a végén igazi jófiú lesz belőled – bokszolt bele a karomba nevetve, majd mellém lépett és ő is töltött magának kávét.

- Ettől szerintem nem kell tartanunk – válaszoltam ártatlan vigyorral a képemen, majd megszokásból felé hajoltam és egy apró puszit nyomtam a szájára.

Miután megreggeliztünk, csak bámultunk a tévére, amiben éppen valami rajzfilm ment, ami meglepően jól lekötötte a figyelmem.

- Harry… Unatkozom – jelentette ki Destiny, mire értetlenül néztem rá, elvégre éppen akkor kezdett beindulni a sztori. – Bokszolhatnánk – vonta meg a vállát kérdő tekintettel, de én azonnal sérült vállára gondoltam.

- Nem jó ötlet. Még nagyon friss a sebed – ráztam a fejem rosszallóan, mire csak megforgatta a szemét.

- Majd vigyázunk rá… Naaa, kérleeeek! – könyörgött kiskutyaszemekkel vigyorogva rám, majd, hogy biztos legyen a beleegyezésemben, bevetette a szempillarebegtetést is, aminek így már nem tudtam ellenállni.

- Na jó, menjünk. De csak óvatosan – egyeztem bele sóhajtva, mire vidáman felugrott és a karomnál fogva maga után húzott.

Soha nem gondoltam volna, hogy Destinynek ennyire tetszeni fog a bokszolás. Teljesen megszerette, ami nem csoda. Ahhoz képest, hogy korábban nem foglalkozott ezzel komolyabban, nagyon jól ment neki, tehetséges volt benne. A szokásostól eltérően azonban nem tartottam neki intenzív edzést, inkább a technikák fejlesztésére koncentráltunk. A rengeteg gyakorlás ellenére Destinyre még mindig ráfért a korrigálás, habár ez egy olyan sport, amit nem lehet tökéletesre fejleszteni.

- Louis hová ment ma? – kérdezte Destiny lihegve, mire azonnal eszembe jutott a reggeli kis beszélgetésem legjobb barátommal.

- Nem tudom, nem mondta – vontam meg a vállam – Miért kérdezed?

- Arra gondoltam, hogy meglephetnénk őt valamivel. Annyi mindent tesz értünk, megmentette az életünket is… - magyarázta elgondolkozva – Szóval… Szerintem megérdemli, hogy megháláljuk neki valahogyan.

- Jó ötlet. De mégis mit csináljunk? – kérdeztem tanácstalanul, ugyanis a kreativitásban és a kedvességben külön-külön sem voltam túl jó, nemhogy együtt a kettőben.

- Nem tudom… Esetleg süthetnénk neki sütit. Van egy jó duplacsokis muffin receptem. Szerinted szereti? – ötletelt lelkesen, miközben szemei felcsillantak. Csodáltam benne, hogy ekkora örömöt okozott neki már csak a gondolat is, hogy valamit jót tegyen másért.

- Louis mindent szeret, ami csokis – röhögtem visszaemlékezve a gimi éveire, mikor Louis táblaszámra tömte magába a csokit.

- Akkor igyekezzünk addig, míg haza nem ér – tapsolt kettőt ellenkezést nem tűrő hangon, majd már - mint akit kilőttek -, el is indult.

- Várjál már, semmi alapanyagunk nincs hozzá – röhögtem utána rohanva, amint felfogtam, hogy ténylegesen sütünk valamit.

- Hát akkor menjünk boltba. Siessünk – rendezte le ennyivel a problémát, majd dinamikusan tovább is indult.

Az elkövetkezendő fél órában szétröhögtem a fejem, ugyanis Destiny lelkesedése nem csökkent, sőt, kezdett úgy viselkedni, mint egy virgonc kigyerek. Azt hiszem akkor kaptam röhögőgörcsöt, mikor boldogan ugrálni kezdett a sorok között, akár egy bakkecske, majd, hogy tetőzze ezt a dolgot a két mutatóujját a feje két oldalához feszítette, mintha szarvai lennének.

Mikor visszaértünk a boltból, Destiny azonnal akcióba lendült és megbízott azzal feladattal, hogy legyek a segédje. Mivel én egész életemben a hűtő és a mikró között foglalkoztam csak az ételem elkészítésével, fogalmam sem volt, hogy mégis hogyan működik ez a sütés dolog. Szerencsére Destiny nálam sokkal otthonosabban mozgott a konyhában és nagyon ügyesen öntögette össze a hozzávalókat, miközben én csak mellette álltam és mindent tudó arccal figyeltem a folyamatot. Mivel a muffin elkészítése szerinte már egy óvodás számára sem jelent kihívást, ezért engem is belerángatott a műveletbe, aztán jól kiröhögött, mikor azzal a fura keverő izével a kezemben csak tanácstalanul pillantottam rá segítségért esedezve.

- Nem létezik, hogy semmit nem konyítasz hozzá. Tíz évesen már egyedül sütöttem a sütiket – hüledezett a szívére téve a kezét, miután közöltem vele, hogy egy pancser vagyok, ha a sütésről vagy főzésről van szó. Valójában tudtam, hogyan kell összekeverni a cuccost, de sokkal jobban esett őt nézni a procedúra közben.

- Hát, én már csak ilyen elkényeztetett gyerek voltam. Amúgy meg nem vagyok oda a csokiért szóval nem sokszor volt alkalmam ilyen masszát kevergetni – vontam meg a vállam, amiért ő egy „te nem vagy normális” nézéssel ajándékozott meg. – Ne nézz így rám. Semmi bajom nincs a csokival, megeszem, viszont nem a kedvencem. Jobban csípem a karamellás dolgokat – mentegetőztem.

- Azért meg én nem vagyok oda – rázta a fejét undorodva, mire a szívemre tettem mindkét kezem és kidülledt szemekkel néztem rá.

- Pedig van egy karamellás keksz, amiből bármennyit meg tudnék enni. Biztos vagyok benne, hogy a te ízlelőbimbóidat is orgazmus érné tőle – magyaráztam az említett édességre gondolva, amitől azonnal beindult a nyáltermelésem.

- Ebben én nem lennék olyan biztos – nevetett, mire féloldalas mosollyal néztem rá.

- Fogadunk? – kérdeztem a fél szemöldökömet felvonva, ő pedig hangosan felnevetett.

- Rendben, legyen. A te karamellás kekszed az én csokis muffinom ellen – alkudozott hatalmas versenyszellemmel a szemében.

- Benne vagyok – kacsintottam rá, majd a fogadásunk megpecsételésének jeléül egy apró csókot nyomtam a szájára.

Ezután az következett, hogy a csokis masszát a kis formákba öntöttük, amiben végre én is részt vehettem, mert ezt nem lehetett elrontani… Elvileg.

- Na, most jön a művelet legérdekesebb feladata, ami a tiéd lesz – nézett rám idióta mosollyal a fején, miközben lenyalta az ujjairól a csokit.

- A kóstolás? – kérdeztem naivan, hiszen ötletem sem volt, min járhat az esze.

- Nem. A mosogatás – vigyorgott gonoszul, mire hitetlenül felröhögve megráztam a fejem, majd hirtelen ötlettől vezérelve csikizni kezdtem őt, hátha elfelejti, hogy a mosogatás része engem illet. Sajnos nem jártam sikerrel, csak azt értem el ezzel, hogy hangosan felnevetett.

- Nem vagy túl jó a figyelemelterelésben – röhögte, miközben próbált kiszabadulni kezeim közül – Ettől nem fogom elfelejteni, hogy mit kell csinálnod – nyújtotta ki rám a nyelvét, mire elengedtem őt és összehúzott szemekkel néztem rá, akárcsak egy bosszús kisgyerek. Ő csak pimasz vigyorral az arcán a kezébe vette az edényt, melynek faláról letörölgette ujjával a rajta maradt csokis masszát, majd egyszerűen felém kezdett közelíteni.

- Na nem, nehogy össze merj kenni – léptem hátra egyet, de ő csak gonoszul felnevetett.

- Ne félj, nem fog fájni – röhögte, majd abban a pillanatban megindult felém. Nem láttam értelmét a menekülésnek, így csak alkarját lefogva próbáltam akadályozni őt, de ujjaival az arcom felé igyekezett nyújtózkodni. Hogy elkerüljem azt, hogy a csokis massza a hajamban kössön ki, inkább csak bekaptam az ujját és lenyaltam róla a csokit, ami amúgy eszméletlenül finom volt. Destiny röhögve fújjogni kezdett, így nevetve elengedtem őt.

- Ez így nem ér. Csak két katonás csíkot akartam húzni az arcodra – biggyesztette le ajkait, mire megforgattam a szemem és hangosan felsóhajtottam.

- Ha engedem, besegítesz a mosogatásban? – alkudoztam a fél szemöldökömet felvonva, amitől felcsillant a szeme.

- Áll az alku – vigyorgott rám szélesen, majd boldogan közelebb lépett hozzám és hatalmas koncentráció közepette rajzolni kezdett rám. A folyamat közben csak vidám arcát figyeltem, ugyanis nyelvét kidugva féloldalasan mosolygott és halkan kuncogni kezdett. Boldogsága látványától melegség áradt szét a mellkasomban.

- Kész vagy – vigyorgott büszkén nézve a művére, majd a maradékot lenyalta az ujjáról. Túlságosan vonzó volt ez a cselekedete meg úgy általában a jelenléte is, így közelebb hajoltam hozzá és lassan megcsókoltam. Éreztem a csoki ízét ajkain, ami különösen csábító volt, így el sem akartam engedni őt. Szenvedélyesebben csókoltam, majd vékony derekánál fogva magamhoz feszítettem gyönyörű testét.

- Csillapodj, Tarzankám. Ideje nekiállni a munkának -kuncogott elpirult arccal, majd motiváció gyanánt még egy apró csókkal ajándékozott meg.

Soha nem szórakoztam még ilyen jól mosogatás közben. Ugyan nem kellett túl sok koszos edénnyel elbánnunk, egy ideig elvoltunk velük. Végül már csak egy tiszta konyha és a sütőben illatozó süti árulkodott a sütögetésünkről. A konyhapultnak támaszkodva vártam a süti elkészültét, Destiny pedig felpattant a pult tetejére és a lábát lógatva várakozott. Jókedve szinte érezhető volt a levegőben, olyan pozitivitást sugárzott magából, hogy még én is gyönyörűnek és tökéletesnek láttam a világot abban a pillanatban.

- Nagyon ügyes szakácssegéd voltál, Tarzankám – vigyorgott rám büszkén, majd az ujjaim után nyúlva, azokat összekulcsolva közelebb húzott magához, így a két lába közé helyezkedtem. – Igaz, hogy túl sok mindent azért nem csináltál, de meg vagy dicsérve – tette hozzá kuncogva, majd összeborzolta a hajam, csak hogy bosszantson.

- Nem mindenki lehet akkora konyhatündér, mint te – nyújtottam ki rá a nyelvem röhögve – Egyáltalán létezik olyan dolog, amiben nem vagy jó?

- Az énekhangom borzalmas – gondolkozott el.

- Ezt viszont alátámaszthatom – röhögtem fel a legutóbbi alkalomra gondolva, mikor a kocsiban énekelgetett. Nem is volt olyan borzalmas hangja, de azért nem egy énekes.

- Na, mert te olyan jól tudsz énekelni – vágott vissza nevetve, mire fél szemöldökömet felvonva a mellkasomra simítottam a tenyerem.

- Én egy született tehetség vagyok, ne viccelj már – húztam ki magam büszkén, mire megforgatta a szemét. – Bebizonyítsam? Sálálálálá! – dúdoltam a lehet leghamisabban, amin hangosan felnevetett és inkább befogta a számat a tenyerével, hogy ne adjak ki több hangot.

- Inkább ne erőltesd ezt – kuncogta hitetlenül megrázva a fejét, majd óvatosan lefejtette a kezét az arcomról. Ekkorra már szemei rabságába estem, csak bámultam gyönyörű kékségeit, miközben akaratlanul is mosoly ült az arcomra. Ő is megérezhette a kipattanó szikrákat, ugyanis közelebb simult hozzám, engedve, hogy derekát cirógassam. A másik kezemmel óvatosan a füle mögé tűrtem a haját, miközben ő kíváncsian várta mit fogok tenni. Nem lehetett nagy meglepetés neki, ugyanis amint ajkaink összeértek, azonnal visszacsókolt. Számításaim ellenére hamar bevadult köztünk a dolog, ugyanis pár perc elteltével már a combját simogatva csókolgattam a nyakát, miközben ő a derekam köré fonva lábait nagyokat sóhajtozott. Újra ajkait kezdtem ostromolni és közelebb vontam magamhoz, hogy teljesen összeolvadjunk. Szenvedélyesen a hajamba túrt, majd végigsimított az arcomon és a bicepszemre vándorolt a keze. Halk zörgést hallottam magunk mögül, ezért elhúzódtam tőle és fülelni kezdtem. Ő csak kábultan nézett rám, majd mikor a bejárati ajtó nyílása hallatszott, azonnal magához tért.

- Tereld el a figyelmét – suttogta kuncogva, mire lesegítettem őt a pultról majd már Lou elé siettem a nappaliba, hogy elkapjam őt. Épp a cipőjét vette le és látszólag nagyon jó kedvében volt, így mosolyogva sétáltam oda hozzá.

- Mi ez a finom illat? – kérdezte beleszimatolva a levegőbe, én pedig szörnyen rosszul rögtönözve, zavartan beletúrtam a hajamba.

- Ööö… Meglepetés? – válaszoltam bizonytalanul, mitől felcsillant a szeme és azonnal a konyha felé pillantott.

- Valamilyen csokis süti? Úúú, vagy brownie? – kérdezősködött izgatottan és egy másodpercen belül már el is indult az illat forrása felé. Csak remélni mertem, hogy Destiny már kivette a sütőből a muffinokat, ugyanis Lou megállíthatatlanul vágtázott felé, még mielőtt bármit is mondhattam vagy csinálhattam volna.

- Szia Louis – mosolygott rá Destiny kedvesen, majd csúnya pillantást vetett felém, amiért kudarcot vallottam legjobb barátom lefoglalásában.

- Jól érzem, hogy valamilyen csokis finomságot rejtegetsz? – kérdezte Lou nevetve, mire Destiny hitetlenül rázva a fejét egy lépést tett oldalra, hogy feltárja a sütiket Lou szeme előtt.

- Igen, és mind a tiéd… kivéve kettő darabot – vigyorgott szélesen Des.

- Mi? Miért? – értetlenkedett Lou, majd ijedt pillantással fordult felém – Milyen mérget tettetek bele? – kérdezte gyanakodva, mire mindannyian felnevettünk.

- Semmilyet. Csak egy kis hála van benne, amiért megmentetted az életünket és mert annyi mindent teszel értünk – magyarázta Destiny eszméletlenül aranyosan pislogva Loura.

- Jaaaaj, de cukik vagytok! – olvadozott Lou felváltva nézve ránk – De… én ezért nem várok el semmit tőletek, már mondtam. Ti vagytok a legjobb barátaim, szerintem alap, hogy nem hagyom hogy kinyúljatok – vonta meg a vállát szerényen, kicsit elpirulva a meglepetéstől.

- Mi pedig ezért nagyon szeretünk! – tettem hozzá ugyanúgy pislogva, ahogy Destiny tette, de én inkább tűntem nevetségesnek, mint aranyosnak – legalábbis Louis hangos röhögéséből erre mertem következtetni.

- Én is szeretlek titeket – nyávogott vissza hercegnősen a legjobb barátom, mire mindannyian hatalmas szendvicset alkottunk és szeretetteljesen megropogtattuk egymás csontjait.

Ezután még meg kellett várnunk, hogy a muffin ehető hőmérsékletűre hűljön, majd Destiny legnagyobb örömére megkóstoltuk azt.

- Na, felveszi a versenyt a te karamellás kekszeddel? kérdezte Destiny versengően felvonva fél szemöldökét, miután beleharaptam az eszméletlenül guszta muffinba. Igaza volt, tényleg elég versenyképes volt az ő csokis süteménye és egy pillanatra tényleg elbizonytalanodtam a győzelmemben.

- Hát… Az tényleg igaz, hogy nagyon finom… De a karamellás keksz még mindig az első helyen áll számomra – bólogattam magabiztosan, mire ő összehúzott szemekkel, hitetlenül nézett rám. Lounak viszont semmi kifogása nem volt a sütizabálás ellen, így alig pár óra múlva már egy darab sem maradt.

- Asszem kajakómába estem – jelentette ki Destiny miután leültünk a kanapéra, hogy valami jó filmet nézzünk. Mivel őt nem kötötte le túlságosan az akció, hamar be is aludt a vállamon. Körülbelül a film felétől kezdve pedig már csak én bámultam a képernyőt, ugyanis Louis elindult, hogy visszaadja a motort az eredeti tulajnak és egy másik autóval térjen vissza. Nem akartuk, hogy Eric bármikor megtaláljon minket a járgányokon keresztül, így szépen lassan könnyes búcsút kellett vennünk a kocsitól és a motortól is.

Miután Louis elindult, már nem akartam visszafeküdni a kanapéra az alvó Destiny mellé, így egy gyors fürdőzés mellett döntöttem. Mintha csak az alvó szépség megérezte volna, hogy nélküle készülök szórakozni, álmos tekintettel ült fel amint elhaladtam mellette a jakuzzihoz vezető utamon.

- Hová mész? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, miközben szemeit végigfuttatta félmeztelen testemen. A vállamra dobtam a törölközőm, majd féloldalas mosolyt engedtem felé.

- A jakuzzihoz. Ha már itt vagyunk, használjuk ki a hely lehetőségeit. Csatlakozol? – kérdeztem, miközben már mindenféle rosszaságot elképzeltem a szemem előtt.

- Még mindig nincs fürdőruhám, fehérneműben meg nem az igazi – biggyesztette le ajkait. Láttam rajta, hogy szívesen csatlakozna, ezért nem kíméltem őt a perverz megjegyzésemtől.

- Na és? Úgy sem fog kelleni – kacsintottam rá egy kaján mosoly kíséretében, mire látványosan megforgatta a szemét.

- Még mit nem. Egy ujjal nem érsz hozzám, megértetted? Adj egy nagy pólót – kért már enyhébb tekintettel, mire sóhajtva visszabaktattam a hálószobába, előhalásztam egy random pólót és egyenesen az arcába hajítottam azt.

- Indulok – mondtam hirtelen, meg se várva, hogy átöltözzön, már el is indultam, ő pedig nem zavartatva magát csak gyorsan lerángatta magáról a farmerjét és már utánam is lépett. Nem hozott magával törülközőt, de ezt gonoszságból inkább nem említettem meg neki. Nagyon szemét és játékos hangulatban voltam és alig vártam, hogy egy kicsit szórakozzunk.

Percek alatt felmelegedett a víz és a buborékok a teljes egészét ellepték. Az egyik lábammal megnéztem a víz hőmérsékletét és mivel már kellemesen forrónak találtam, bele is mentem.

- Gyere, cica – nyújtottam Destiny felé a kezem, mire ő a szokásos módon felhorkant, de azért kezét az enyémbe csúsztatta és hagyta, hogy segítsek neki bemászni. Csak egy bugyit és a pólómat hagyta magán, aminek köszönhetően így szemeimet végig legeltethettem hosszú, formás combjain.

- Hú, de jó meleg – nyögött fel kellemesen amint mindketten beleültünk a forró buborékok közé és fejét hátra hajtotta.

- Miért, mire számítottál? Jeges jakuzzira? – cukkoltam őt vigyorogva, mire csak kinyújtotta rám a nyelvét. Ilyenkor mindig felfedeztem az arcán egy apró nevetésre utaló jelet és tudtam, valójában nagyon jól szórakozik, mikor csesztetem őt.

Perceken keresztül csak élveztük a habokat és a kellemes masszázst, melyet a fújók szolgáltattak, de egy idő után meguntam, így inkább feltaláltam magam és kezdeményeztem egy kis szórakozást. Közelebb csúsztam Destinyhez, pont annyira közel, hogy combjaink és vállaink összeérjenek.

- Harry. Azt mondtam, egy ujjal se érj hozzám, nem rémlik? – kérdezte szemét kinyitva, ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel. A gond itt csak az volt, hogy bőre szikrázásából pontosan tudtam, mennyire vágyik rám.

- Nem is egy ujjra gondoltam – próbáltam elharapni mosolyomat, miközben arca látványosan vörösleni kezdett és lesütötte a szemét. Vizes kezemmel kisimítottam nedves tincseit az arcából, mire tekintete újból az enyémbe fúródott. A jeges kéksége tüzet és szenvedélyt sugárzott, láttam benne, hogy bizony pontosan azt akarja, amit én. Lejjebb vezettem kezem a testén, egészen a derekáig, ahol pedig megragadtam és közelebb húztam magamhoz. Mellkasa hozzádörzsölődött az enyémhez, amivel kikészített, de tovább simítottam testén, mígnem elértem a legérzékenyebb pontjáig. Szemkontaktusunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg, szinte láttam, ahogyan felvillan a szeme, ahogyan hozzáértem. Szaggatott lélegzetvételét éreztem ajkaimon, és halkan felnyögött, jelezve, hogy többet szeretne, én pedig egy kis időhúzással ugyan, de meg is adtam neki, amit akart.

Ajkaimat beharapva az ölembe húztam őt, és végigsimítottam formás fenekén, majd erősen bele is markoltam. Ölem olyan kemény volt, mint a kád széle, ezt érezte is, hiszen elégedett mosoly ült az arcára. Pár másodpercig még húzta az agyam, nem engedte, hogy megcsókoljam, de aztán nem bírta tovább és hagyta, hogy birtokba vegyem ajkait. Eleinte lassú csókban forrtunk össze, de aztán egyre mohóbbak lettünk, és zihálva ostromoltuk egymás nyelvét.

Úgy viselkedett, mint aki soha többé nem akar elengedni és ez nagyon beindított. Mikor gyengéden ajkába haraptam, felnyögött és megremegett rajtam. Az ölemben lévő feszültség egyre csak fokozódott és ezt a hozzám dörzsölődő csupasz feneke sem enyhítette. Zihálva, levegőért kapkodva váltunk el egymástól, de csak épp annyi időre, hogy lehámozzam róla a vizes pólómat és eldobjam a szoba másik végébe. Formás melleivel kezdtem játszani, amit ő hatalmas élvezettel teli nyögdécseléssel fogadott, majd újból ajkaimra tapadt és kezével a tarkómtól végigsimított testemen, egészen a csípőmig, majd erősen rámarkolt férfiasságomra. Nem bírtam tovább, egy férfias nyögést eresztettem ki, amit ő mosolyogva fogadott. Puha ajkaival vizes csókokat hintett a nyakamra, egészen a fülemtől a vállamig, míg én derekát és fenekét cirógattam a víz alatt. Mikor visszatért ajkaimhoz, kezével újból vándorútra tért és lehámozta rólam a fürdőnadrágomat. Ekkor már én is csatlakoztam hozzá és eltávolítottam róla az utolsó ruhadarabját is. A tudat, hogy ott voltunk a forró jakuzziban, teljesen meztelenül, miközben ez a szexi szöszi az ölemben üldögélt és felfalta ajkaimat, nagyon beindított. A forró érintések és kéjes nyögések teljesen elvették az eszemet, és olyan keményen döngettem meg a vízben, mint még soha senkit. Ennyit arról, hogy egy ujjal sem érek hozzá.

- Megőrjítesz, te lány – lihegtem a nyakába öntudatlan állapotban, miközben kifulladva és zihálva dőlt a vállamra, ahogy még mindig az ölemben ült és átölelt. Soha nem voltam az az ölelkezős típus, de vele mindig imádtam összebújni.

- Már régen is őrült voltál, szóval ne rám fogd – nevetett halkan, amint kifújta magát, majd lemászott rólam és beletúrt kócos, vizes hajába. Nem lehet leírni, mennyire gyönyörű volt. Ahogy a víz visszatükröződött kék szemeiben és ahogyan a vízcseppek legördültek a mellkasán… Nehéz volt visszafognom magam.

- Mi? Nem is vagyok őrült. Soha nem is voltam az – mondtam egyszerűen, mire amolyan „Ez komoly?” nézéssel ajándékozott meg.

- Aha. Nem tudom ki az, aki imádja a veszélyt és a fegyverekre izgul – gondolkodást tettetve felnézett a plafonra, mire óvatosan elmosolyodtam.

- Hát, mint látod, nem csak a fegyverekre izgulok – perverz vigyorral futtattam végig rajta a tekintetem újból, mire szégyenlősen keresztbe fonta maga előtt karjait, hogy takarja magát. Oh, ha tudta volna, így is mennyire szexi volt!

- Ja, hogy felizgultál? Nem vettem észre, a farkad nem igazán mutatta – ajkába harapva cukkolt tovább, mire tettetett haragossággal megindultam felé és egy nagy adag vizet fröcsköltem rá.

- Nekem úgy tűnt, hogy eléggé tetszett, Miss. „Ahh, Harry!” – próbáltam pontosan leutánozni a hangját, melyet alig pár perce hallatott, de elég bénára sikeredett, ezért csak piros fejjel felnevetett és visszafröcskölt.

- Csak jól színészkedem! – vágott vissza, majd felsikkantott, mikor sikerült elkapnom őt és karjaimat dereka köré fontam, ezzel magamhoz láncolva őt. Nevetve próbált szabadulni, de én nem hagytam, lehúztam őt magammal a vízbe és újból az ölembe ültettem.

- Nekem nem úgy tűnt – válaszoltam végül, ahogy közel húztam magamhoz és alig egy centire voltunk egymástól.

- Szörnyű vagy, Harry – kuncogott vidáman, amint felfedezte, hogy újból megkeményedett alatta a terület. Hosszasan nézett a szemembe, majd óvatosan ajkaimra pillantott. Nem tudom, mit éreztem abban a pillanatban, de nagyon tetszett a dolog, így gondolkodás nélkül újból megcsókoltam őt. Ezúttal lassan, ráérősen. Próbáltam figyelni arra, mi is történik és nem csak sodródtam az árral. Éreztem valami furcsa melegséget a mellkasomban. Közelebb húztam magamhoz Destinyt, mire ez az érzés csak felerősödött. A szívem hevesen vert, de ezt csak abban a pillanatban vettem észre, ahogy azt is, hogy mellkasom összeszorult és nehézkes lett a levegővétel. Mondanom sem kell, rájöttem, mi ez az érzés és szörnyen megijesztett. Arra gondoltam, amit Louis mondott még reggel és szinte éreztem, ahogy a felismerés jó erősen felpofoz. Ekkor elhúzódtam Destinytől és rá sem nézve, gyorsan felkeltem, kimásztam a jakuzziból és szó nélkül magam köré csavartam a törülközőmet. Szükségem volt egy kis időre, hogy nyugodtan átgondoljam ezt a dolgot.

- Mi a baj? – kérdezte ijedten, mintha csak ő tett volna valami rosszat, de én továbbra se néztem vissza rá, csak felkaptam a cuccaimat és már az ajtónál is voltam.

- Eszembe jutott valami. El kell mennem pár órára – hadartam gyorsan egy random hazugságot, majd már magára is hagytam őt. Zihálva dőltem a csukott ajtónak, miközben idegesen a hajamba túrtam. Nem, ez nem lehet… Én nem! Megfogadtam, hogy soha egy nő se léphet be a szívembe, erre tessék, itt van ez a gyönyörű lány, és elront mindent. Emerald nem szerelmes, de Harryre sem jellemző. Ez csak egy kis félrelépés, a szívem unatkozik odabent és téves jeleket küld szórakozásból. Elméletileg nem is vagyok képes a szerelemre… Hát akkor meg mi a fasz van? Miért érzem ezt a furcsa dolgot a mellkasomban, miközben megcsókolom őt? Miért vágyok arra, hogy a közelében legyek és miért érzem szükségesnek, hogy mindent megtudjak róla? Miért vagyok ennyire boldog akkor, amikor mosolyogni látom? A fenébe, Harry! Ezt nagyon elbasztad.