HOMELESS | 13. Rész | I.

"- A kérdésem az lenne, hogy hogy a picsába mertél hozzányúlni a barátnőmhöz? - kérdeztem eleinte barátságosan, de a mondatom végre bizony felülkerekedtek rajtam az indulatok. A szöszi ijedten emelte fel a fejét és amint rájött, hogy ki is vagyok, lesápadva hátrálni kezdett. Milyen jól tette."

- Hé, nyugodj le... - lépett hátrébb pár lépést, ahogyan tekintete az öklöm és a szemem között cikázott.

- Én nyugodt vagyok. - tártam szét a karomat halvány mosollyal az arcomon. A srác tekintete a bicepszemre siklott, mintha csak feltérképezné, mennyi esélye van. Egyértelmű volt, hogy semennyi. - Szóval? Eléggé elintézett a haverom, vagy szeretnél még többet is? - kérdeztem tőle kedvesen, mire a szöszi egy hatalmasat nyelt. Úgy remegett, mint egy nyárfalevél, majdnem meg is sajnáltam.

- Nem akarok több balhét, tesó, leszálltam a csajról... - tette fel a kezét védekezően, mire helyeslően bólintottam egyet. Abban a pillanatban eldöntöttem hogy tényleg nem kell több balhé és már így is tele van sötét foltokkal, így hát zsebre tettem a kezem.

- Helyes.  - óvatosan Donnára pillantottam, aki éppen feszülten nézett rám. A főnöke helyeselve beszélt hozzá, viszont látszott rajta, hogy attól tart, hogy balhét rendezek. Bizalmas pillantással bólintottam egyet felé, jelezve, hogy vettem az adást, és egy lépést hátráltam, hogy megnyugodjon. Ezután mosolyogva visszafordult a főnökéhez.

- Idefigyelj, öcskös... - támaszkodtam újból a pultra, és közelebb invitáltam magamhoz a szöszit, aki remegve ugyan, de egy lépést tett felém. - Ha még egyszer rajtafelejted a tekinteted, rosszabb esetben hozzáérsz, netalán hozzászólsz... Biztosítalak róla hogy egy ép csontod nem marad. Megértetted? - kérdeztem fenyegetően, igyekezve a legkeményebb pillantásomat mutatni felé ami a visszajelzések szerint be is jött, mert erősen verejtékezni kezdett a szöszi.

- Igen... - motyogta a szemét lesütve, mire elégedetten felegyenesedtem. Nem bíztam meg Alanben, de mivel nem akartam csalódást okozni Donnának azzal, hogy leütöm, muszáj volt tartóztatnom magam. Egyszerűen ha arra gondoltam, hogy hozzá ér Donnához, elfogott a düh és automatikusan összeszorultak az izmaim.

Mikor hátrafordultam, egyenesen Donnába akadtam, aki bizonytalan arckifejezéssel állt előttem.

- Felmondtam - jelentette ki visszafojtott mosollyal, mire szélesen elmosolyodtam. Szinte láttam rajta a megkönnyebbülést és volt egy olyan érzésem, hogy legbelül ő sem bánta hogy itt kell hagynia ezt a munkát akármennyire is összebarátkozott az itt dolgozókkal. Halk nevetés hallottam meg mögülünk, egyenesen Alan felől. Felvont szemöldökkel fordultam felé, mire hangosabban kezdett nevetni.

- Mit röhögsz, nyomorék? - kérdeztem tőle lekezelően, miközben egy lépést tettem visszafelé a pulthoz. Donna megszorította a kezemet, jelezve hogy nyugodjak le.

- Te komolyan elhiszed ezt? Nem hittem volna hogy tényleg ennyire hülye vagy. Felmondott hogy ne találkozzon velem többet de ha tudnád miket tett amíg nem voltál itt, leesne az állad. Az a sok pasi, akiket idehozott aztán keményen megdugták a kamrában... - röhögött őrült tekintettel, de én természetesen nem hittem neki. Pontosan tudtam, hogy csak azért mondja ezeket, mert újabb balhét akar - ez a gyerek tényleg egy őrült. Donna kikerekedett szemekkel nézett rám, ebből tudtam, hogy még őt is meglepte, amit Alan mondott.

- Tudod, Alan. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy egy őrült vagy és hallucinálsz. Nézesd meg magad. - próbáltam lezárni a beszélgetést, de ő újból felnevetett. Hihetetlen, hogy az előbb még félt tőlem, most meg egyenesen az arcomba nevet. Szerintem ki akarja nyíratni magát, és ehhez jó úton is jár.

- Hát, amikor megbilincseltem és keményen megdugtam eléggé valódinak tűnt. - mondta, miközben látványosan végigfuttatta Donnán a szemét. Akkor töltötte az utolsó cseppet a pohárba.

- Na most van véged - indultam meg felé dühösen. Mindkét kezem azonnal ökölbe szorult, és az adrenalin szétáradt a testemben. Mondhatott volna még bármit, de az nem hozott volna ki ennyire a sodromból - viszont az hogy látványosan stírölte a barátnőmet és elhordta minden szajhának, már nem tetszett. Nagyon nem. Donna kezét elengedve egyenesen nekirohantam Alannek, majd a hirtelen haragom végre testet öltött és az öklöm formájában ki is teljesedett Alan undorító fején. Nem is próbált meg védekezni, csak ijedtség és meglepettség futott végig az arcán. Az állkapcsa egy hatalmasat reccsent az öklöm alatt, és a szöszi egyből a földre rogyott. Esküszöm, életemben nem voltam még ennyire felszabadult és nyugodt.

- Mit mondtam az előbb, nyomorék? Semmi stírölés - kérdeztem a földön fetrengő baromtól, mire ő  hangosan bőgni kezdett aminek köszönhetően még majdnem meg is sajnáltam. De csak majdnem.

- Harry. Húzzunk innen - mondta Donna riadtan, majd karon ragadott, és egyenesen a kijárat felé kezdett húzni. Legszívesebben még belerúgtam volna párat Alanbe, de Donna akaratának eszem ágában sem volt ellent mondani. Vissza se nézve a kocsihoz rángatott, és amint elhelyezkedtünk az üléseken, csak némán bámult rám. Akkor kitört belőlem a röhögés. - Harry! Ez nem vicces, simán feljelenthet téged! - nézett rám szigorúan, de én nem tudtam abbahagyni a nevetést. Egyszerűen újból és újból felidéztem magamban a sírásának hangját - és ezen nem tudtam nem nevetni.

- Basszus, ott van a főnököm! Indítsd a kocsit! - kiáltotta riadtan, mire én azonnal engedelmeskedtem és a lehető leggyorsabban már ki is faroltunk a parkolóból. Még mindig hatalmas vigyor ült a képemen amit nem tudtam elrejteni. Képtelenség volt.

- Ne már, ez tényleg nem vicces - próbált Donna megszidni újból, de ezúttal nem jött össze neki, ugyanis elnevette a mondata második felét. Egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés és perceken keresztül csak röhögtünk, így én nem is tudtam a vezetésre koncentrálni, így inkább leálltam az út szélén röhögni.

- De megnézném az arcát holnap! Szerintem kelleni fog neki egy műtét is. Akkor hogy fog sírni, mikor ezt megtudja - röhögtem a könnyeimet törölgetve. További perceken keresztül csak nevetgéltünk, majd mikor végre sikerült leállnunk, Donna átült az ölembe, velem szemben elhelyezkedve.

- Amiket mondott.. Ugye nem hitted el egyik szavát sem? - kérdezte tőlem aggódva ahogyan mindkét kezünkön összekulcsolta ujjainkat.  

- Dehogy. Csak azért mondta hogy kiakasszon, de nem is vettem magamra. Csak mikor rád nézett... - összeráncolt homlokkal megráztam a fejemet, visszagondolva pillantására, mikor úgy méregette Donnát mint egy szelet finom húst.

 - Nem kellett volna leütnöd, de örülök hogy megtetted - mosolygott halványan, miközben két keze közé fogta az arcomat.

- Mint mondtam, érted még Hulkká is átváltozok. Mit mondott a főnököd? - kérdeztem tőle kisimítva egy tincset az arcából, mire megvonta a vállát.

- Azt mondta, sajnálja hogy így döntöttem, de megérti. Alan a szeme fénye, a legjobb pincérje, szóval esze ágában sem volt kirúgni. Jobb lesz így mindenkinek, csak tudnám, hogy milyen munkát fogok így találni. - sóhajtotta csalódottan, mire hirtelen felgyulladt a villanykörte az agyamban.

- Szeretsz szervezni, ugye? - kérdeztem tőle elgondolkozva.

- Mi jár az okos kis fejedben? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel amitől felnevettem. Már akkor tudtam hogy benne lesz az ötletben.

- Tudod, nincsen asszisztensem, és a főnök szerint amint megjelenik az összes Riói cikkem, rengeteg rendezvényre és előadásra várnak majd. Kellene valaki, aki ezeket összegyűjti nekem, és hát... Ha már ilyen véletlenül munkanélküli lettél, talán tudnék szerezni neked egy saját irodát is. - vetettem fel a tökéletes ötletet, ami valljuk be, eléggé jó kis lehetőség volt számára. Egyetlen szóval el tudtam volna intézni neki egy jó állást, ugyanennyit lehettünk volna együtt, és láthattam volna titkárnő szerkóban. Mindenki jól jár.

- Harry, nem támaszkodhatok rád mindenben. Így is elég szar érzés hogy nálad csövezek már egy ideje és még csak be sem tudok szállni a számlákba... - kezdte volna sorolni, hogy mennyi mindent ingyen kap, de én mosolyogva elhallgattattam egy apró csókkal.

- Emiatt egyáltalán ne aggódj, de már ezerszer elmondtam. Vedd úgy, hogy összeköltöztünk. - magyaráztam neki az arcát simogatva, de úgy tűnt, ő nem hisz nekem, így folytattam. - Figyelj, mindennél jobban szeretlek, ezért egyáltalán nem érdekel, hogy fizetsz- e számlát vagy sem. - mondtam őszintén, mire ő felsóhajtott és mellkasomra hajtotta a fejét.

- Én csak nem akarok olyan nőnek tűnni, aki csak az ingyenélésre megy na meg arra hogy eltartsák. Nekem kell az, hogy egy minimális szinten el tudjam tartani magam. - magyarázta halkan, a mellkasomat simogatva, amitől éreztem, hogy elgyengülök. Teljesen megértettem a gondolatmenetét, habár eddig is pontosan tudtam, hogy legbelül így érez. Ezért is egyre jobban és jobban szerettem, mert tudtam hogy őt sem igazán érdekli a pénz ahogy engem sem.

- Tudom, Angyalom. Épp ezért lennél jó nekem titkárnőnek. Otthonról is dolgozhatnál, fél centire mellettem, és még a főnököddel is jó kapcsolatod lenne. Na? - kérdeztem tőle lelkesítően, mire halkan felnevetett.

- Még átgondolom. - kuncogott majd egy lusta csókot nyomott ajkaimra. - Köszönöm hogy ennyit segítesz nekem. De tényleg. Nélküled nem is tudom mit csinálnék.. - suttogta hálásan a szemembe nézve, mire óvatosan elmosolyodtam. Jobb, ha nem is gondolunk bele, mi lenne velünk egymás nélkül...

Ezután viszont sikerült elindulnunk Holmes Chapel felé, és Donna fáradtságának köszönhetően elég hamar el is aludt. Mosolyogva pillantottam rá, amint az ablaknak döntve a fejét halkan szuszogott mellettem, miközben lábait felhúzta az ülésre és összegömbölyödött. Csendben vezettem a kihalt úton, miközben az agyam ezerrel pörgött. Mikor Lou megemlítette, hogy Vanessát csak egy év után mutattam be a szüleimnek, elindított egy igen nyálas és romantikus gondolatmenetet. Fogalmam sem volt, hogy hogyan bírtam ki Vanessa mellett ennyi időt, hiszen most már teljesen biztos voltam, hogy soha nem szerettem őt, csak ezt hittem. Vele soha nem éreztem azt, hogy szeretve vagyok, vele soha nem gyorsult fel a szívverésem, és soha nem állt el a lélegzetem, ahogy rá gondoltam. Donnával minden más, vele minden olyan valódi és természetes és rájöttem, hogy ez az, amit hiányoltam eddig az életemből. Vele önmagam lehetek, elmondhatok neki bármit, ő nem fog kinevetni vagy ítélkezni. Ha egy kívülállónak elmondanám, hogyan találtam rá, valószínűleg kinevetne - elvégre az utcáról szedtem fel őt, miközben ő éppen véget akart vetni az életének. Úgy éreztem, a sors erősen oda húzott abba az aluljáróba, mintha csak kezelésbe akarta volna venni az életem. És most minden tökéletes. Itt van nekem ez a gyönyörű, okos és szerény lány - még csak nem is tudja, számomra mennyire tökéletes az egész lénye -, otthon vannak az igazi barátaim, valamint a kutyám, aki már azelőtt tudta a sorsomat, mielőtt megtalált volna. Erről soha nem beszéltem senkinek, de mikor megpillantottam őt a menhelyen, mintha egy mágnes vonzott volna oda hozzá. Letérdeltem a ketrece elé, ő pedig közelebb ballagott hozzám és mélyen a szemembe nézett jégkék szemeivel. Aznap nem azzal a szándékkal mentem oda, hogy hazavigyek egy kutyát, csak szimplán érdekelt a hely, mégis azonnal hazavittem Huntert, mert úgy éreztem, nekem ő kell. Mikor hazaértem vele, Vanessa teljesen kiakadt. Ő kifejezetten utálta a kutyákat, és még a pici, kölyök Hunter sem hatotta meg, aki egyébként egyenesen félt Vanessától. Amint a kezébe adtam, rögtön menekülni kezdett, nyüszített és sírt, mintha csak a sátán kezébe adtam volna őt. Idővel ez csillapodott, de ahogy egyre nagyobb lett, inkább morogni kezdett rá. Épp ezért volt olyan furcsa mikor azonnal Donnához szaladt, amint meglátta őt. Rögtön a szívébe fogadta, ami ráébresztett, hogy talán ez a kis eb megérzi, hogy ki a jó ember és ki kevésbé. És igaza lett, Vanessáról végérvényesen kiderült, hogy ténylegesen maga a sátán, Donnáról pedig, hogy egy földreszállt angyal, akit rossz helyre dobtak le. Számomra hihetetlen volt, hogy hogyan volt képes felnőni ilyen családi háttérrel, úgy, hogy nem kezdett drogozásba és nem tért rossz útra. Hatalmas lelki erő kellett neki ahhoz, hogy egészséges elmével és gondolkodással tudja elhagyni a házat, elvégre ami ott érte őt, a legrosszabb amit csak el lehet képzelni. Csodáltam őt, hiszen én biztosan nem lettem volna képes erre.

Majdnem egy óra alvás után Donna fel is ébredt, és álmos tekintettel próbált rájönni, hogy hol is járunk éppen.

A másnaposság már egyáltalán nem látszott rajta, és egyre élénkebb lett amint teljesen felébredt. Mikor aztán bekapcsoltuk a rádiót, teljesen feldobódott, ugyanis énekelgetni kezdtünk, ő még ülve táncikált is az ülésben, és tulajdonképpen nagyon jól elszórakozgattunk, egy komplett bulit csaptunk a kocsiban és így az idő is nagyon hamar eltelt. Mindig is szerettem énekelgetni, és most, hogy rádöbbentem hogy Donnát is érdekli a zene, egy elég jó kis ötlet költözött a fejembe, mégpedig az, hogy egyszer el kell mennünk sátrazni, hogy a tűz körül énekelhessünk. Nem tudom miért, de mindig nagy álom volt ez, és szerintem Donnának is tetszett volna az ötlet.

*Donna szemszöge*

Mikor leparkoltunk az egyszerű, de mégis gyönyörű házhoz, kissé izgulva és izgatottan szálltam ki a kocsiból. Végre megismerhettem Harry apukáját is, ami miatt kicsit izgultam - pedig tudtam, hogy ha anyukája ennyire imád, akkor nem lehet nagy gond, ráadásul Harry is megnyugtatott, hogy apukájának csak az a lényeg, hogy ő boldog legyen, szóval nem lesz probléma.

Harry biztatóan megszorította a kezemet, mielőtt az ajtó kinyílt előttünk, és egyenesen Harry apjával találtuk szembe magunkat. Hasonlóan magas volt mint a göndörke, de a legnagyobb hasonlóság a szemükben volt. Mintha klónozták volna a smaragdokat. Széles mosollyal fogadott minket, én pedig már abban a pillanatban tudtam, hogy ez a pár nap nagyon jó lesz velük. Az aggodalmam teljesen eltűnt, ahogyan apukája barátságos ölelésbe vont, és ahogy megborzolta fia haját és segített bevinni a cuccokat, már össze is barátkoztam vele. Mr. Styles is hasonló ambíciókkal rendelkezett, mint Harry, így képes volt elérni egy percen belül, hogy kényelemben érezzem magam vele. Harry meg is lepődött, milyen hamar megtaláltuk a közös hangot, de hát... Mégiscsak az ő idősebb változatáról volt szó.

- Ó! Meg is érkezett a kedvenc párosunk! - kiáltotta Anne, amint megpillantott minket Harryvel, majd hatalmas mosollyal az arcán szoros ölelésbe vont mindkettőnket egyszerre.

- Annyira örülök, hogy eljöttetek! Az ebéd még nincs kész, de körülbelül fél óra és elkészül. - mondta kedvesen pillantva ránk.

- Esetleg segíthetek benne? - kérdeztem udvariasan, mire Anne szeme felcsillant, és azonnal karon ragadott.

- Elloplak egy kicsit Harrytől. - nézett rám bizalmasan, majd a konyhába húzott, egyedül hagyva a göndörkét a nappaliban.

- Ezt ne mondd el Harrynek, de ma direkt a kedvenc ételét főztem. Az érdekesség az, hogy soha nem árultam el a receptjét sem neki, sem másnak azért, hogy csak akkor ehessen ilyet, ha szeretve van. - magyarázata elsőnek kissé furcsának tűnt, de egy pár pillanat múlva megértettem, hogy mit is szeretne ezzel mondani. - Igen, tudom, furcsa, de mi ezt megbeszéltük Harryvel. Ez amolyan békülős-kaja, mikor ki akarjuk fejezni hogy mennyire szeretjük őt. Arra gondoltam, hogy ezt a receptet most megosztanám veled. - fejezte be mondandóját, amitől teljesen lesokkolódtam. 

- Hű... De... Miért? Úgy értem, mi még csak alig pár hónapja vagyunk együtt, és ez egy nagyon bizalmas dolognak tűnik... - zavartan a fülem mögé tűrtem a hajam. Nem tudtam hová tenni ezt a szituációt, egyszerűen csak nagyon meglepődtem.

- Édesem - kedvesen végigsimított az arcomon, mintha csak a saját lánya lennék. Jó érzés volt, hogy valaki, aki nem Harry ilyen gyengéden kezeljen. Még mindig elég furcsa volt, tekintve, hogy Anne eddig többet szeretgetett, mint a saját anyám. - Még a vak is látja, hogy hogyan néztek egymásra. Te teszed őt boldoggá. Soha nem láttam még őt ilyen szélesen mosolyogni, mint az előbb, és... Szeretném, ha a családunk tagjának tekintenéd magad. - szavaitól könnyek gyűltek a szemembe. Soha nem volt normális családom, a szüleim soha nem törődtek velem és nem is éreztem még ennyire szeretve magam, mint abban a pillanatban. Nem tudtam mit tenni, könnyes szemmel öleltem át Annet, miközben igyekeztem nem zokogásban kitörni. 

- Köszönöm  - suttogtam elérzékenyülve, ő pedig családiasan megsimogatta a hátamat amitől úgy éreztem, mintha végre tartoznék valahová. 

- Na, nézzük is azt a receptet... - tért a lényegre pár másodperccel később, majd izgatottan magyarázni kezdett: a hozzávalókról, az elkészítési módról, a kis praktikákról, melyekre még soha nem is gondoltam. Hihetetlenül kreatív kis recept volt, amivel még soha nem találkoztam, és izgatottan vártam, hogy majd meg is kóstolhassam. A végmunkálatokba kellett csak besegítenem, melyek először bonyolultnak tűntek - de hála Anne részletes magyarázatának, könnyebb volt megcsinálni mint gondoltam.

- Köszönöm a segítséget, Édesem! Még fél óra a sütőben aztán lehet tálalni - Anne elégedetten összecsapta a tenyereit, majd aranyosan egy puszit nyomott az arcomra. 

- Én köszönöm, hogy megosztottad velem a receptet! Nagyon jól néz ki már most - csillogó szemekkel néztem a sütőben sülő ételre, habár nem a kaja miatt könnyeztek a szemeim, hanem a boldogságtól. Jó érzés volt egy családhoz tartozni. Főzés közben Annevel beszélgettem pár dologról, és hivatalosan is bejelenthetem, hogy imádom őt. Azt kívántam, bárcsak nekem is ilyen anyukám lehetne. Ezután mindketten visszatértünk a nappaliba, ahol Harry, Gemma és apukájuk veszekedtek azon, hogy mit nézzenek a tévében. Hatalmas elszántsággal próbálták megszerezni a távirányítót és nevetgélve harcoltak annak reményében, hogy majd kiválaszthatják a saját kedvenc műsorukat. Amint Harry észrevett minket, egyből magához hívott, majd kezemnél fogva egyenesen az ölébe ültetett. Nem is érdekelte már a távirányító. 

- Ez az, egy vetélytárs kilőve... Harry, nem érdekel hogy mit nézünk? - döbbent le Gemma hirtelen, mire Harry mosolyogva megvonta a vállát majd egy puszit nyomott az arcomra.

- A kedvenc műsorom az ölemben ül, szóval... - amolyan "ez van" stílusban válaszolt, mire Gemma látványosan megforgatta a szemét. 

- Undorítóan romantikus vagy, Styles - mondta nevetve megrázva a fejét, és tovább küzdött a távirányítóért, most már csak az apjával.

- Nem vagyok én olyan romantikus - válaszolt az idősebbik Styles, mire mindenki felnevetett. Már tudtam, honnan jött Harry humorérzéke.  

- Harrynek szántam, de te is jó vagy, apu - veregette meg Gemma az apja vállát nevetve, és ekkor jött el a pillanat, hogy elengedte a távirányítót így a család feje kapta meg a tévéműsor irányítását.

- Nee! - csapta homlokon magát Gemma, miközben apja már nevetve kapcsolt is valami focimeccsre. Furcsa, de ekkor éreztem meg először, milyen is egy család lenni. A veszekedő testvérek, harcok a távirányítóért és rengeteg szeretet - nekem egyikből sem jutott eddig. Ahogyan a szülők összebújtak a kanapén, Gemma tettetett undorral húzódott odébb tőlük, egyenesen felénk, de ahogy rájött hogy egy újabb szerelmespár van az oldalán, inkább megmaradt középen.

- Harry, miért véres az öklöd? - kérdezte tőle Gemma hirtelen, mint rápillantott a göndörke kezére, aki értetlenül nézett rám, majd az öklére. Tényleg véres volt, de nem a saját vére volt. Biztos megsértette Alant a gyűrűjével és összevérezte Harryt.

- Öhmm... Ez csak egy baleset volt - mondta Harry a lehető legrosszabbul improvizálva, hiszen Gemma ez után csak felvont szemöldökkel nézett rá.

- Gondolom akkor baleset történt Donna kezével is... - pillantott rám a kék hajú nővére, mire aztán már szülei is érdeklődve néztek felénk. Huh, félreérthető szituáció.

- Jézusom, Harold, mi történt veletek? - kérdezte Anne aggódva, miközben átült mellénk, és kezébe vette sérült csuklómat. Nem akartam, hogy lássa a sebeimet, hiszen azon a kezemen még mindig ott ékeskedtek a vágásaim nyomai. Bunkóság lett volna elrántanom a kezem, így hát csak a számba harapva néztem Harryre segítségért.

- Na jó. Röviden annyi, hogy Donnát bántotta az egyik munkatársa mielőtt még hazajöttem volna, Lou megmentette, ma pedig én is leütöttem. Ennyi. - magyarázta Harry, mintha semmiség lenne az egész, és ezzel elérte, hogy Anne nem húzta fel teljesen a pulcsimat csak pont annyira, hogy a kötésem látszódjon. A vágásaim megmaradtak a túlméretezett pulcsim takarásában. A család egy pillanatig csendben próbálta feldolgozni a hallottakat, majd egyszerre kezdtek kérdéseket feltenni.

- Te jó ég! De ugye jól vagytok? - Anne kérdése volt a leghangosabb, tekintetében pedig őszinte aggódást láttam, miközben mindkettőnk kezét gondoskodóan megsimította. Kétség nem volt ellene, egy igazi anya-típus volt.

- Mint látjátok itt vagyunk, az ügy megoldódott, Donna felmondott és remélhetőleg azt a nyomorékot se látjuk többet. - Harry szíve szerint már lezárta volna az ügyet - láttam rajta hogy nem szívesen beszél erről, habár ezzel én is így voltam.

- Te még nem is verekedtél - nézett az apja Harryre amolyan lebuktatásként, mire én csodálkozva néztem rá. Ez... Harry komolyan ennyire csodálatos lenne?

- Hát... Most már igen - vonta meg a vállát nemtörődöm módon, amitől leesett az állam. Harry tényleg egy földreszállt angyal és csakis miattam mocskolta be a szárnyait. Ezt egyszerre találtam hősiesnek és aggasztónak is.

Ezután végre sikerült elterelni a témát, így kissé megnyugodva dőltem Harry vállának, miközben hallgattam beszélgetésüket. Az ebéd hamarosan már kész is lett, szóval családiasan el is fogyasztottuk azt, miközben rengeteg jó témáról beszélgettünk, Harry anyja számtalan aranyos történetet mesélt Harryről, a kiskoráról meg úgy általában megtudtam még pár dolgot róla, melyeket jól az agyamba véstem későbbre. A kaja egyébként isteni volt, Harry pedig úgy örült neki, mint egy kisgyerek. Bárcsak minden nap elkészíthetném neki, hogy ennyire boldog legyen, de inkább úgy döntöttem, valami különleges alkalomra tartogatom.

Ebéd után Harry ellopott a családjától azzal az érvvel, hogy mióta itt vagyunk állandóan lefoglalnak, és már kezd féltékeny lenni, így ketten elindultunk Holmes Chapel utcáin egy hosszú sétára.

A kis falu, ahol Harry felnőtt gyönyörű volt. Az emberek mind barátságosak voltak, sokan megismerték Harryt és leálltak vele beszélgetni pár szót, ilyenkor kérdezték rólam is, mire ő minden lehetséges alkalommal azt válaszolta, hogy "Az én gyönyörű Madonnám", amivel eléggé felbosszantott - még mindig nem szerettem ezt a nevet, pedig az ő szájából nem is hangzott olyan rosszul.

Harry elvitt abba a pékségbe, ahol először dolgozott - még azt is elmesélte, hogy hogyan lett ő az üzlet arca a tizenhat éves babapofijával és extra göndör fürjeivel.

- Megnéznék rólad egy képet tizennégy évesen... Meg tíz évesen. Érdekel, hogy te mindig ilyen elbűvölő voltál-e... - merengtem el, miközben már visszafelé tartottunk az utunkon. Harry 17 éves énjét ismertem és akkor is eszméletlenül dögös volt - nem is értettem, hogy akkoriban hogy nem lehet barátnője, mert a karizmájával sem voltak gondok.

- Borzalmas volt, hidd el. Örülök, hogy a pubertás kor megfelelően végezte a munkáját - röhögött. - Viszont engem is érdekel, hogy te milyen voltál kiskorodban. - mosolygott rám édesen, mire én csak megvontam a vállam.

- Nem készült rólam sok kép. Sőt, kifejezetten kevés, mert a nagymamám nem tudta használni a fényképezőgépet... Baba koromból van rólam több kép, de arra egyáltalán nem is emlékszem. És szerintem tizennégy éves korom óta így nézek ki, szóval sok dologról nem maradtál le. - vontam meg a vállam visszaemlékezve a régi időkre. A legkorábbi emlékem négy évesen volt, amikor a mamánál aludtam az este és együtt társasoztunk. Előtte egyetlen emlékem sincsen.

- Szerintem kifejezetten sokat változtál tizennégy éves korod óta. Persze, már akkor is egy bombázó voltál és ezt mindenki tudta, de... Finomodtak az idomaid, hogy szépen fogalmazzak. - Harry perverz vigyorral a képén nézett végig rajtam mire hitetlenül elnevettem magam.

- Kösz, Harry, ez kedves. Neked meg sokkal jobb lett a hajad. Végre áll is valahogy - nevettem ki beletúrva az egyre hosszabb hajába, ő pedig pimaszul kinyújtotta rám a nyelvét.

- Kezd visszatérni az akkori civakodásunk. Mindig göndörkének hívtál és azt mondtad, olyan mintha egy madárfészek lenne a fejemen. - felnevettem az emlékekre. Volt pár igen hosszas beszélgetésünk és általában csak oltottuk egymást megállás nélkül. Ah, régi szép idők.

- Te meg azt mondtad hogy nőjek meg és talán elérhetem a csípődet állva. Tudod ez nem volt szép, és... Várjunk! - akkor hirtelen leesett, hogy ezzel akkoriban mit is akart mondani. - Te perverz disznó, te komolyan...? Harry!! - akadtam ki egy pillanat alatt és teljes sokkban ütögettem a mellkasát, miközben ő majd' megpukkadt a nevetéstől.

- Egészen eddig nem esett le? - kérdezte alig kapva levegőt a röhögéstől.

- Nem, te barom! Mit gondolsz, tizennégy évesen majd szexuális dolgokra fogok gondolni? - már én is nevettem, egyszerűen annyira abszurd volt rádöbbeni, hogy tulajdonképpen mi már akkor flörtöltünk egymással és még csak fel sem tűnt.

- Hát... Akkor is jó hús voltál, én meg egy hormontúltengéses perverz tinédzser és...

- Most is az vagy - vágtam a szavába hirtelen mire ő eltátott szájjal nézett rám.

- Nem is! Érett, felnőtt férfi vagyok, ki kérem magamnak! - csípőre tett kézzel várakozott, hogy egyet értsek vele, de csak kiröhögtem.

- Ja. Aki perverz. - mondtam, mire ő nevetve csikizni kezdte az oldalamat az utca kellős közepén. Igyekeztem menekülni csikiző ujjaitól, de nem hagyott így csak egyszerűen leültem a fűbe mert már nem tudtam egyszerre röhögni és tartani magam.

- Van különbség a tinédzser perverz és a felnőtt perverz között. A tini csak beszél, de a felnőtt már cselekszik is - kacsintott rám egy piszkos mosoly kíséretében, amitől őszintén szólva eléggé elpirultam és akkor örültem hogy a fűben ülök, mert tuti hogy a lábam felmondta volna a szolgálatot. Harry lehajolt hozzám hogy megcsókoljon, de én nem teltem be ennyivel, gallérjánál fogva magamra húztam, aminek köszönhetően mindketten elterültünk a füvön. Éreztem ahogyan a Göndörke elmosolyodik csókunk közben, de nem szakította meg azt. Derekamnál fogva közelebb húzott magához, én pedig puha hajába túrtam és megkapaszkodtam bicepszében.

- Ez a Styles-család... - hallottuk meg pár méterre tőlünk egy idős bácsi hangját, így mindketten felé fordultunk. Úgy égett a fejem, mint még soha.

- Áh, Üdv, Mr. Becker! - köszönt neki mosolyogva Harry, és még intett is neki, én pedig csak a hajamat igazgatva próbáltam nem paradicsom pirosságúra változni Harry alatt.

- Harry fiam, látom semmit nem változtál! - nevetett az öreg jóízűen, mire a fölöttem támaszkodó félisten megvonta a vállát. - Rég láttalak erre. Hogy megy az élet? - az öreg eléggé csevegős kedvében volt, így Harry úgy döntött, leszáll rólam, és normális testhelyzetbe helyezkedik, amit igenis támogattam.

- Befutottam újságíróként, van saját házam, kocsim, kutyám és egy gyönyörű barátnőm, viszont a másodfokú egyenlet még mindig nem megy - Harry látszólag csalódottan fejezte be a mondatát, és ebből rájöttem hogy bizony a volt matektanárával állunk szemben.

- Ha kell benne segítség, tudod hol találsz. A kis barátnődet nem érdekli a matematika? - kérdezte reménykedve, mire halkan felnevettünk.

- Nem igazán. Leérettségiztem belőle négyesre és nekem ennyi bőven elég - nevettem kissé zavarban, hiszen furcsának találtam a szituációt.

- Négyesre? Nekem csak hármas lett. Wow. Okos barátnőm van. - nézett rám elismerően Harry, mire a tanára felnevetett.

- Hát, jó volt látni téged, Harry! Gyere a faluba többször, az igazgatónőnek pont mostanában jutottál eszébe.

- Na, már nincsenek rémálmai? - kérdezte Harry viccelődve amiatt egyszerre nevettek fel. Én ugyan nem értettem a viccét, de nevettem velük.

- Csak időnként. Ha van kedved, látogass el az iskolába, már elkezdődött a tanítás, de esetleg holnap délután szívesen várlak. - ajánlotta fel az úr kedvesen, de Harry nem élt a lehetőséggel.

- Köszönöm a meghívást, de holnap nagy családi napot tartunk és nem tudok majd elszabadulni. De öröm volt újra látni a tanárurat! - hihetetlen volt Harryt így látni, ahogyan beszél egy régi tanárához - sütött róluk, hogy bizony ők elég jóban voltak.

- Hát akkor jó legyél, Harold! - köszönt el a bácsi integetve, majd már el is tűnt a sarkon én pedig furán néztem Harryre, amolyan magyarázatra várva.

- A kedvenc tanárom volt. Egyedül ő látta bennem a tehetséget, a többi tanár elkönyvelt nagyszájúnak és rendetlennek. Sokszor voltam az igazgatóiban mert állandóan dumáltam - legyintett mellékesen, majd felállva segített nekem is felkelni a fűből.

- Azt hittem hogy te egy kisangyal voltál a suliban is... - mondtam neki, elvégre tényleg ezt néztem ki belőle.

- Hát, általában próbáltam szórakoztatni a körülöttem lévőket de ez a tanároknak természetesen nem tetszett... De nem voltam rossz, csak túlságosan beszédes. - vonta meg a vállát.

- Ez fura. Én teljesen az ellenkeződ voltam. Alig szólaltam meg, de a tanárok kedvence voltam. - hihetetlen, mekkora változáson mentem keresztül csakis Harrynek köszönhetően. Mondhatni, most először vagyok önmagam az egész eddigi életem során.

- Nehéz téged elképzelni némán. Mostanában be nem áll a szád és még pimasz is vagy. Asszem eléggé megrontottalak - nevetett halkan a göndörke miközben egyik karját átvetette a vállamon és közelebb húzott magához. Így sétáltunk egészen hazáig, ahol már vártak minket egy kis társasjátékozásra. Hihetetlenül jó volt a játék, sokszor elérzékenyülve néztem, ahogyan Harry és Gemma harcolnak a győzelemért, az pedig főleg megmelengette a szívemet, hogy Harry sokszor beáldozta a saját életét, hogy engem megmentsen. Nagyon jól szórakoztunk, és még vacsora után is visszatértünk a játékhoz, mert annyira jó volt. Aztán, este mindenki készülődött az alváshoz, és megnézhettem, milyen szobája volt Harrynek. Állítása szerint a falak mindig is világoskék színben pompáztak, mert ezt a színt nagyon megszerette és nem volt hajlandó lecserélni másmilyenre mikor újrafestették a szobát. Jó érzés volt, hogy megosztotta velem gyerekkora kellemes emlékeit és nagyon sajnáltam, hogy én ezt nem tehettem meg vele, mivel nem volt túl sok olyan emlékem, melyre sírás nélkül tudtam visszaemlékezni. Talán egyszer...

Harry pólójában és egy cicanadrágban mentem le a konyhába egy pohár vízért, miután váltottuk egymást a fürdőben. Elgondolkozva, lassan ittam meg a vizet, és mikor már alig volt a pohár alján, Anne mosolygós arca megjelent mellettem.

- Harry még mindig órákig zuhanyozik? - kérdezte visszafojtott mosollyal miközben ő is töltött magának egy pohár vizet.

- Néha. - mosolyogtam rá, miután kiittam az utolsó cseppet a pohárból. Láttam, ahogyan Anne szeme követi a kezemet... A kezemet, melynek múltját nem fedte semmi. Se kötés, se pulcsi.

- Mi történt? - kérdezte megilletődve. Pontosan tudtam, hogy nem a lila foltjaimra érti, hanem a vágásokra. Fájdalmasan haraptam az ajkamba, hiszen nem tudtam, mit kellene elmondanom erről az ügyről egy olyan személynek, aki annak ellenére hogy alig ismert, elhitette velem, hogy igenis érek valamit. Úgy éreztem, ha elmondok neki mindent, azzal csalódást okozok.

- Volt egy... Kissé zűrös időszak az életemben. Még Harry előtt - próbáltam mosolyogni, hogy ne tűnjek túl depresszívnek, de szerintem átlátott rajtam, mert gyengéden végigsimított a hegeimen.

- Már minden rendben, ugye? - kérdezte aggodalmasan, miközben mélyen a szemembe nézett. Jól esett, hogy érdekli, hogy mi van velem. Nehéz volt megállítani a könnyeimet.

- Nem teljesen, de... Sokkal jobb. - válaszoltam őszintén, ő pedig sóhajtva egyet szoros ölelésébe vont.

- Ha bármi lenne, mi itt vagyunk neked. Nekem elmondhatod a problémáidat, mint második édesanyádnak. - suttogta kedvesen, a hátamat simogatva. Könnyek gyűltek a szemembe. "Második" édesanya. Már most többet tett értem, mint az első számú. Hosszú percekig csak szorosan ölelt magához és dülöngélt velem, akárcsak a saját lányával. Aztán Harry is megjelent, és értetlenül nézte a jelenetet, majd amint megpillantotta a könnyeket a szememben, ő is odajött hozzánk és átölelt mindkettőnket. Nem is értem, hogy miért sírtam - talán csak fájt visszaidézni az emlékeket. Mintha örökbe fogadtak volna engem, az árva lányt.

- Jó éjszakát! - Anne mindkettőnk arcára nyomott egy puszit, majd otthagyott minket a konyhában. Letöröltem könnyeimet, Harry pedig egy édes puszit nyomott a homlokomra.

- El akarom takarni őket, Harry. - motyogtam a vágásaim nyomára nézve, mire ő értetlenül nézett rám.

- Hozok egy pulcsit - indult volna meg, de én nem erre gondoltam.

- Úgy értem, örökre... Én nem... Nem tudom magam szeretni így, hogy ezek minden egyes alkalommal emlékeztetnek arra, hogy mennyire a padlón voltam. - szipogtam kiadva magamból az igazságot, mely már hetek óta nyomta a lelkemet.

- Maradj itt, egy pillanat és itt vagyok! - mondta Harry sietve, majd otthagyva engem el is rohant egy percre. Mikor visszatért két pulcsival a kezében, megértettem, hogy mit szeretne, így gyorsan felkaptam a cipőmet. Kéz a kézben léptünk ki a hűvös sötétségbe, Harry pedig céltudatosan megindult, és húzott maga után.

- Hová megyünk, Harry? - kérdeztem tőle, ugyanis eléggé utáltam sötétben közlekedni és eléggé úgy tűnt, hogy egy olyan helyre akar vinni, ahol nincsen térvilágítás.

- Bízz bennem - egy apró puszit nyomott az arcomra, majd lelassított, és átkarolta a vállamat, amolyan nyugtatásként. Ez hatott, mert már nem féltem sötétségtől és teljes nyugalommal léptünk le a betonútról egy kijáratlan, füves járatra.

Egyikünk sem szólt semmit, csak sétáltunk, mígnem egy tágas völgybe érkeztünk. A sötét miatt nem láttam túl sokat, de ki tudtam venni, hogy egy hatalmas kőhíd magasodik nem messze tőlünk. Odasétáltunk hozzá, de túl is haladtunk rajta, mígnem egy olyan helyen kötöttünk ki, mely a leggyönyörűbb álmaimban állná meg a helyét. Egy kis sziget volt, fákkal körbevéve, középen egy nagy farönkkel. Az ágak között pont rá tudtunk látni a holdra, a kis patak csobogása pedig csak megnyugtató volt.

- Mindig ide jöttem, ha valami bajom volt, és senki nem tudott erről a helyről. - magyarázta Harry a döntését, s leült a farönkre majd az ölébe húzott engem is, és átölelte a derekamat.

- Gyönyörű - suttogtam továbbra is körbe- körbetekintve magam körül. Az egész hely annyira megnyugtató volt a sötét ellenére is. Harry ölelésének melege, az összefonódó ujjaink és simogató érintései teljesen megnyugtattak és a belső béke végre átvette az uralmat a kétségbeesés és a szomorúság felett.

- Szeretnék tetoválást - bukott ki belőlem hirtelen, amint eszembe jutott, hol is hagytuk abba a konyhában. Emlékszem, mikor a sínek között voltam, először egyáltalán nem akartam elfogadni Harry segítő kezét, de aztán... Csak megpillantottam a tetkóit és egyszerűen szerelmes lettem beléjük. Mindig is érdekeltek a minták, melyeket az emberek örökre magukra varratnak, amolyan emlékként. - A hegeim nem fognak eltűnni soha... De eltakarhatom őket valamilyen szép mintával. - magyaráztam neki, mire ő hümmögött egyet, majd kezébe vette az alkaromat és felhúzta rajta a pulcsit, hogy megnézhesse múltam emlékeit. Végigsimított az érzékeny bőrön, majd egy gyengéd puszit nyomott a csuklómra, ahol Alan megszorította.

- Nekem minden hibáddal együtt tetszel. Ezek a hegek nem azt jelentik, hogy gyenge voltál, hanem azt, hogy mennyire erős. Hogy túlélted, hogy kimásztál a legmélyebb gödörből is és nem adtad fel. Ezek a hegek annak a jelei, hogy mennyire kitartó vagy. - suttogta Harry gyengéden cirógatva a karomat, és jobban belegondolva teljesen igaza volt. Csak kár, hogy nem magamnak köszönhetem mindezt, hanem neki. Nélküle már rég koporsóban feküdnék pár méterre a föld alatt.

- Harry, ez... Mind a te érdemed. Én nem voltam elég erős, ha te nem vagy ott, akkor meghaltam volna. - egy újabb könnycsepp gurult végig az arcomon. Eddig azt hittem, végre sikerült kitörnöm a depresszióból, de ismét tévedtem.

- Az lehet, de figyelj... Lett volna esélyed újból megpróbálni. Lett volna esélyed újból beugrani a metró elé, de nem tetted. Mert élni akartál. - igaza volt, és nekem abban a pillanatban csakis erre volt szükségem hogy megnyugodjak. Erős vagyok, nem fogok újból egy mélypontra zuhanni. Elgondolkoztam, mi lenne ha már nem lennék. Ha akkor meghalok a metró előtt, nem élhetem át életem legfontosabb pillanatait. Nem ismertem volna meg a mostani barátaimat, az új családommal soha nem találkoztam volna.  Úgy haltam volna meg, hogy azt hiszem, Harry egy seggfej. Komolyan megérte volna? Nem. Mert nem tudhatjuk, mit hoz a következő perc.

- Hogy voltál képes egy ekkora őrülttel összeállni? - kérdeztem tőle halkan felnevetve és letöröltem a könnyeimet. Megint úgy éreztem, hogy túlléptem a mélyponton és ez büszkeséggel töltött el.

- Az, hogy összeálltam veled, még semmi. Az, hogy beléd is szerettem, már egy komolyabb probléma - kuncogott halkan majd hajamat kisöpörve az arcomból ajkait enyémekre nyomta. Ennyi kellett. Pár édesen őszinte szó tőle, egy csók, és máris úgy érzem, a világ egy jó hely, és nincs semmi probléma. Karjaiban megtaláltam a nyugodtságot és a kiegyensúlyozottságot, így mikor elhúzódtam tőle és a szemében éreztem, mélységes hálát éreztem iránta. Ismét ő szedett össze és ezért csodáltam őt.

- Köszönöm, hogy elviseled hogy ennyire labilis vagyok. - mosolyogva a mellkasára hajtottam a fejem, miközben átöleltem a nyakát hogy közelebb lehessek hozzá. Ő csak egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra amitől teljesen romantikus hangulatba kerültem. felnéztem az égre, melyet szerencsére nem fedtek felhők, így tökéletesen lehetett látni a millió csillagot. Pár faág eltakarta őket, de még így is gyönyörű volt.

- Menjünk ki a tisztásra - suttogta Harry amint ő is felnézett az égre, majd kezemet megfogva egy kis ösvényhez vezetett. A tisztás gyönyörű volt, a rengeteg csillag és a hold annyira megvilágította, hogy egész jól el tudtunk tájékozódni. Kerestünk egy kényelmes helyet a fűben, majd egyszerűen csak lefeküdtünk egymás mellé az égre nézve. A hűvös levegő, Harry jelenléte és a fényes csillagok teljes nyugalmat hoztak rám. Hatalmas levegővétellel abban a pillanatban úgy éreztem, most sikerült lezárnom a múltat. Rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy mi történt, mert csak a jelen és a jövő számít. Most pedig itt vagyok a világ legszexisebb pasijával a millió csillag alatt, és igenis tehetek valamit a jövőm érdekében.

- Még mindig tart az asszisztensi állásajánlatod? - kérdeztem Harrytől pár perc nyugtató csend után, mire ő elszakította tekintetét az égről, és felém fordult, fejét megtámasztva a kezével.

- Persze - mosolyogva válaszolt, habár látszólag eléggé meglepte, hogy egyáltalán eszembe jutott ez a téma. Őszintén szólva tetszett ez a titkárnős - asszisztens dolog, főleg úgy, hogy Harry lehetett a főnököm. Persze ez nem jelentette azt, hogy lazsálhatok, de ha a közelemben volt, sokkal összeszedettebbnek éreztem magam, és most csak ez kellett az életembe. Hogy összeszedjem magam és végre kiegyensúlyozott és határozott nő lehessek.

- Akkor szeretnék élni a lehetőséggel - mondtam elszántan, de aztán látva önelégült képét hozzátettem még egy dolgot - Persze csak ha nem büntetnek meg amiért lefekszem a főnökömmel. - Harry pimasz mosollyal fogadta a jelentkezésemet, majd ajkát beharapva végignézett rajtam.

- Még akkor sem büntetnek ha munkaidőben teszed ezt... - perverz vigyorral közelebb hajolt hozzám hogy ajkait enyémekre tapassza. A puha fű, a hűvös levegő és a tücskök ciripelése megfelelő környezetet adott egy kis csókolózáshoz, így lassan hozzá simultam és beletúrtam puha hajába. Abban a pillanatban éreztem ahogyan valami rám ugrott, ezzel a frászt hozva rám, így ijedten pattantam fel a fűből.

- Valami megtámadott - ugráltam ijedten, miközben igyekeztem lesöpörni magamról az állatot, mely pár pillanat múlva le is repült rólam. Harry végignézte a jelenetet és a fűben elterülve hangosan röhögött rajtam. Én is elnevettem magam, elvégre csak egy kis ízeltlábú hozta rám a frászt.

- Vigyázz, itt két centis ragadozók vadásznak ránk - piszkálódott Harry mire én csak kinyújtottam rá a nyelvemet. - Uh, játsszunk gyilkososat! - csillant fel hirtelen a szeme, majd izgatottan felpattant. Én csak értetlenül néztem rá, mert fogalmam sem volt hogy miről beszél.

- Gemmával rengetegszer játszottunk ilyet a sötét erdőben. Általában én voltam a gyilkos, ő pedig az áldozatom. A lényeg, hogy előreküldtem őt az erdőbe, majd pár perc múlva utána mentem. Nem szabadott, hogy elkapjam, mert hát.. Akkor meghalt és vége lett a játéknak. - magyarázta a játék menetét ami először ijesztőnek tűnt, de végül belementem. Ugyan én eléggé tudok félni a sötétben - főleg erdőkben - de biztos voltam benne hogy nem történhet semmi, mert Harry megvédene.

- Tudtommal nincsenek erre se rókák se egyéb veszélyes állatok, de ha mégis... Sok sikert - mondta Harry gonoszkodva, mikor az erdő széléhez értünk.

- Ha nem találsz meg, mit kapok? - kérdeztem fellelkesedve, ugyanis eszembe jutott egy elég jó terv. Biztosan nem fog megtalálni.

- Olyan nem lesz - kinyújtotta rám a nyelvét.

- De ha mégis?

- Egyezzünk meg abban, hogy ha én nyerek, a következő díjátadómra én öltöztetlek fel, de ha te nyersz, akkor megengedem, hogy velem zuhanyozz. - úgy tálalta az egészet, mintha egy igen hivatalos ügyről lenne szó, ráadásul, mintha nekem nagy kiváltság lenne vele fürdeni... Ez egy részről igaz volt, de el tudtam volna ezt érni fogadás nélkül is ha nagyon akartam volna.

- Ha én nyerek, leégethetlek a díjátadón valami rusnya öltönnyel. - nyújtottam felé a kezem üzletiesen, mire ő egy pillanat gondolkodás után beleegyezett.

- Szexi ruhád lesz ezt már most mondom - nézett rám beharapott ajkakkal, majd a derekamnál fogva magához húzott.

- Te pedig égni fogsz - apró puszit nyomtam az orrára mire ő felnevetett.

- Csak szeretnéd - suttogta a fülembe majd egy jól irányzott mozdulattal a fenekemre csapott. Meglepődöttségemben ugrottam egyet, ő pedig pimasz vigyorral figyelte a reakcióm.

- Tíz perced van megkeresni engem. Ha nem találsz meg ennyi idő alatt, felcserélődnek a szerepek. - hozzáadtam egy kicsit a játékszabályzathoz, elvégre teljesen biztos voltam benne hogy én fogok nyerni. A taktikám már egyre jobban kiforrott az agyamban. Egy gyors, de békés csók után elengedtem Harry kezét, majd már be is léptem a sötét erdőbe. Futottam, hogy minél több időm legyen a tervem megvalósításához. Bevallom, eléggé féltem, a sötétben a bokrok helyett alakokat láttam, de igyekeztem nem tudomást venni az agyam rémes játékáról. Egyenesen futottam egy ideig, aztán elkanyarodtam jobbra - ekkor már csendesebben közlekedtem, nem akartam hogy Harry meghallja, merre megyek. Egy olyan fát kerestem, melyre tökéletesen fel lehet mászni, így hát egészen addig lopakodtam, amíg meg nem találtam a legjobb helyet. A fa alsó részén elég ritkák voltak az ágak, de amint az első fokokat megmásztam, egyre könnyebb lett a dolgom. Nem másztam túl magasra, hogy vész esetén hamar le tudjak jönni, de épp elég magasan voltam ahhoz, hogy nehezen legyek észrevehető. Alig pár csendben eltöltött perc után már hallottam is Harry lépteinek hangját, majd meg is pillantottam őt. Óvatosan átmásztam az egyik vastag ág takarásába, hogy még csak véletlenül se lásson meg, és szerencsém volt, egyszerűen tovább ment. Tetszett ez a játék, olyan volt, mint a bújócska csak durvább kiadásban és nagyobb téttel. Habár, én nem veszthettem semmit - ha Harry nyer és megtalál, valami szexi ruhába öltöztet a díjátadóra, de pontosan tudtam, hogy olyat nem adna rám ami túl sokat mutat mert túlságosan félt ahhoz. Viszont én szívesen beöltöztettem volna valami babarózsaszín vattacukros öltönybe - de abban is biztos voltam hogy úgyis meggondoltam volna magam mert nem akartam kiszúrni vele és valami szívdöglesztő szerelést adtam volna rá.

Egyedül a fán ülve nem volt túl biztonságos érzésem, tekintve hogy a baglyok és különböző denevérek repkedtek körülöttem, valamint a mókusok is rendszeresen hozták rám a frászt. Kezdtem félni és fázni is az egy helyben ücsörgéstől és teljesen elvesztettem az időérzékem. Csak akkor esett le, hogy mekkora baromságot mondtam azzal, hogy tíz perc után felcserélődnek a szerepek... Elvégre egyikünknél sem volt óra, se telefon. Úgy éreztem, hogy már letelt a tíz perc, így óvatosan lemásztam a fáról, és követtem azt az utat, amerre Harryt láttam elmenni. Halkan lépkedtem a bokrok között, de őszintén szólva túlságosan féltem ahhoz, hogy teljesen körbe tudjak nézni. Pánikolni kezdtem, nem éreztem magam biztonságban és már azt sem tudtam, melyik irányból jöttem és hová tartok. Teljesen elvesztem, de igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, és egy nagy levegőt véve bátor kislány módjára csak mentem tovább. Alig egy méterre mellettem egy mókus ugrott le az egyik bokorba, ezzel elérve hogy felsikkantsak és az ijedtségtől el is essek az avarban. Abban a pillanatban, ahogy elestem, egy zöld szempárt láttam megcsillanni pár méterre tőlem, a tulajdonosuk pedig már futott is tovább. Harry nyomába eredtem, de alig egy perc üldözés után teljesen elvesztettem az irányt. A tájékozódási képességem az erdőkben teljesen megszűnik, ez tény. Feladva a játszmát csak sétáltam a nekem szimpatikus irányba és igyekeztem nem megijedni minden egyes lehulló makktól vagy járkáló mókustól. Éreztem, hogy Harry figyel, és ez nyugtalansággal töltött el. Vajon megint eltelt egy újabb tíz perc és jobban teszem ha inkább menekülök, vagy van még időm elkapni őt? Fogalmam sem volt, hol járunk az időben. Pár perc múlva megpillantottam a pulcsija hátát. Könnyű volt észrevenni, a Rolling Stones logót bárhol felismertem volna, így halkan odalopóztam hozzá. Nem mozdult, ami kezdett gyanússá válni, de csak akkor jöttem rá, hogy csapda az egész, mikor odaértem az ágakra akasztott Harry nélküli pulcsihoz. Leszedtem az ágakról a pulcsit - kicsi gondot okozott, mert az egyik szála beakadt egy kis tüskébe, de végül sikerrel jártam és megszereztem. Jobbnak láttam még most eltűnni a helyszínről, így hát megfordultam, de abban a pillanatban újból a szívroham kerülgetett.

- Megvagy - mosolygott szélesen Harry, alig egy méterre állva tőlem, ezzel egy elég komoly ijedtséget kiváltva belőlem. Fogalmam sem volt róla, hogy tudott ilyen halkan ideérni, hogy ne vegyem észre. Nem akartam veszíteni, így hát egy lépést hátrálva tőle elmosolyodtam.

- Tulajdonképpen... Még nem. - mondtam, majd meg sem várva, hogy értelmezze a mondatom, az fejére dobtam a pulcsiját és futni kezdtem. Minden erőmet bevetettem, és akkor nagyon örültem, hogy Harry távollétében futás leckéket vettem magamtól ugyanis ennek nagy hasznát vettem az erdőben. Harry szorosan követett, de az ágak és bokrok őt is akadályozták és nem tudott elkapni. Én pedig csak futottam és futottam, az erőm egyre csak fogyott, de nem adtam fel. Mikor aztán kiértem a tisztásra megkönnyebbülten futottam a híd felé, örültem hogy megszabadulhattam az akadályoktól, viszont ennek köszönhetően Harry kezdett beérni. A híd vastag oszlopaihoz érve már alig maradt távolság köztünk, de ekkor igénybe vettem az oszlopokat. Körülöttünk kergetőztünk egy ideig, én már alig bírtam szusszal, ugyanis a nevetés is elvette a levegőmet, valamint ki is fáradtam.

- Gyerünk, Madonna, ezt már megnyertem. - kuncogott Harry majd újból megindult felém de ekkor elindultam a másik irányba. Pechemre Harry kiismerte a taktikámat, így egyenesen belé futottam,  kemény mellkasának csapódtam, és ezután már nem engedett el, derekamnál fogva magához szorított így már tényleg nem volt esélyem kiszabadulni. Győzött. Nevetve hagytam hogy vámpírosan nyakamba harapjon és hogy végigzongorázva az oldalamon megcsikizzen.

- Csini leszel, ne félj - kacsintott rám a fogadásunkra utalva, mire én hitetlenül megráztam a fejem. Annyira biztos voltam a nyereségemben, hogy épp ez vezetett a vesztemhez.

- Legalább öltözzünk akkor össze. - ötleteltem azon gondolkozva, vajon Harry miben látna szívesen, mire neki felcsillant a szeme.

- Nagyon fog tetszeni, ígérem. Amúgy nem volt túl nehéz elkapni téged... Csak egy kis csali, egy kis mókus és már meg is vagy - nevetett halkan, miközben felvette a pulcsiját amit egészen addig a kezében hordozott.

- Az a mókus a frászt hozta rám. - ráztam a fejem, aztán lepillantottam nadrágjára - Te pedig ügyesen kiszakítottad a kedvenc nadrágod - mutattam szomorúan a kis szakadásra a térdénél, de ő csak megvonta a vállát.

- Teljesen megérte. - vigyorgott, feltehetően elképzelt mindenféle szexi ruhában, amit feladhat rám a nyeresége miatt.

- Na jó, menjünk haza, kezd hideg lenni és már biztosan elmúlt éjfél is. - tanácsoltam dideregve, mire ő egy hatalmasat bólintott, majd egyik karját átvetette a vállamon és így indultunk el. Még baromkodtunk egy sort a hazafelé vezető úton, majd a házba belépve igyekeztünk a lehető leghalkabban felsurranni Harry szobájába. Természetesen ez nem jött össze, mivel Harry ügyesen belerúgott egy szekrénybe. Úgy éreztük magunkat, mint két tinédzser, akik kiszöktek és most próbálnak észrevétlenül visszamászni a szobájukba. Szerencsére Harry káromkodásainak nem lett eredménye, senki nem ébredt fel, így sikeresen elértük a célunkat.

- Harry, le kellene zuhanyoznom, szerinted azzal felkeltek valakit? - kérdeztem tőle a számat harapdálva.

- Nem, dehogy de... Menjünk együtt. - mondta halvány mosollyal az arcán, majd már fel is kapta a törülközőjét, mintha nem is lenne kérdés, hogy beleegyezek. És tényleg nem volt az, mert utánamentem.

- Most az egyszer beleegyezek, de semmi tapi! - mutattam rá szigorúan, mire neki pimasz vigyor ült az arcára. Persze, hogy esze ágában sem volt betartani ezt. Hihetetlen, de nem éreztem furcsának vagy kínosnak az egészet, inkább volt meghitt és szórakoztató ez a zuhany-dolog. Harry lépett be először a víz alá, majd mikor megfelelő hőmérsékletre állította azt, kinyújtotta a kezét felém, és behúzott maga után. Egyikőnk sem szólt egy szót sem, csak visszafojtott mosollyal mosdattuk hol egymást, hol magunkat. Harry megmosta az én hajam, én pedig az övét - egy kis fejmasszázzsal kísérve, persze. Mikor már teljesen tiszták voltunk, megtehettük volna, hogy egyszerűen csak leállítjuk a vizet, de nem tettük. Csak átölelve egymást lazítottunk a forró víz alatt, és annyira jó volt így Harry karjaiban lenni, hogy ki se akartam lépni onnan. Felnéztem Harryre, aki halvány mosollyal az arcán nézett vissza rám. Lábujjhegyre állva felpipiskedtem hozzá egy csókra, melyet ő lassúvá és szenvedélyessé formált. Egyre közelebb simultam hozzá, forró bőre égette az enyémet de ez egyáltalán nem zavart, sőt. Pár perc csókolózás után megelégelte a dolgokat, és felkapott az ölébe. Halkan felnevetve a dereka köré kulcsoltam lábaimat és újból ajkaira tapadtam. Vizes felsőtestére simult a tenyerem, miközben ő a hátamat a zuhany hideg falának döntötte. Harry forró bőre és a jéghideg fal különbségének köszönhetően halkan felnyögtem, majd igyekezve a lehető leghalkabb maradni hagytam, hogy Harry nedves csókokkal hintse be nyakam érzékeny területét. A többi már történelem.

Azt hiszem, magabiztosan kijelenthetem, hogy eddigi életem egyik legromantikusabb estéjét éltem át, kezdve a kis kirándulásunkkal a kis völgyben, majd a játékunk az erdőben és végül a közös zuhanyzás, mely egyáltalán nem úgy ért véget, ahogyan elterveztük. Végül mikor bedőltünk a puha ágyba, nem kellett más, csak lecsuktam a szemeimet és máris elragadott az álmok világa.

A következő nap hasonlóan jó volt, mint az előző. A késő esti kiruccanásunknak köszönhetően egészen délig aludtunk, de akkor is csak a nyitott ablakon keresztül beáramló isteni illatok miatt nyíltak ki szemeink. Fél órán belül már mi is lekászálódtunk a kertbe, majd csatlakoztunk a sütögetéshez. Míg mi, nők a kaja elkészítésével voltunk elfoglalva, a két férfitag csak süttette a hasát. Szó szerint, ugyanis leterítettek egy pokrócot a fűre, majd félmeztelenül napozni kezdtek. Mi eközben jól szórakoztunk rajtuk, Anne újabb és újabb régi sztorikat mesélt, és ezúttal Gemma is bekapcsolódott. Hangosan nevetgélve mesélte el, hogy mikor Harry kicsi volt, állandóan az anyja ruháit vette fel és abban parádézott. Állításuk szerint az egész falu csibészként ismerte őt, mivel mindenkivel és mindig barátságosan piszkálódott. Nem csodálom, hogy ilyen perverz és pimasz felnőtt lett belőle.

A családi hangulat egész nap tartott, ebéd után egyszerűen csak leültünk a nappaliba beszélgetni, ami kissé furcsa volt, ugyanis Harryvel elmeséltük a sztorinkat. Persze a rossz dolgokat kihagytuk, elvégre volt abból is bőven ezalatt a pár hónap alatt, de a közös emlékeink többsége már pozitív volt. Gemma undorítóan nyálasnak nevezte Harryt, Anne pedig büszkén nézett a fiára és rám. Bevallom, nagyon jól éreztem magam velük, igaz, néha eléggé zavarba ejtő kérdésekkel bombáztak, amikre főleg Harry válaszolt mivel én csak fülig vörösödtem és lejjebb süllyedtem a kanapén. Vacsora után Harry az apjával azt hiszem kocsit szerelni mentek, én pedig mély beszélgetésbe kerültem Gemmával, aki eléggé különbözött Harrytől. Ő sokkal csendesebb és szűkszavúbb volt, de igazán intelligens dolgokat mondott. Egyértelmű volt, hogy ő az okosabbik és szerényebb Styles, habár pimasz és őszinte személyisége ennek ellenére teljesen letaglózott. Elmesélte, hogy mennyire utálták egymást Vanessával és hogy ő mennyire ellenezte az esküvőjüket. Azt is elárulta, hogy akármennyire is szereti Harryt, az esküvőjükön nem jelent volna meg Vanessa miatt.

- Örülök, hogy végre észhez tért és talált egy normális csajt. A ti esküvőtökre örömmel mennék el. - mondta befejezésként nagy mosollyal az arcán, amivel teljesen elnyerte a szívemet. Nekem miért nem lehet ilyen jó fej nővérem?

Mikor beesteledett és elfoglaltuk Harry szobáját, még egyáltalán nem voltam álmos. Jókedvemben voltam, és kedvem támadt szapulni egy kicsit Harryt. Így hát ezt tettem, amint a göndörke végre végzett a fürdéssel és egy szál alsónadrágban megjelent.

- Beszélgettem Gemmával. Egyértelműen ő az intelligensebb Styles. - mondtam csevegős hangsúllyal, mire Harry csúnyán nézett rám és bevetődött mellém az ágyba.

- Most megbántottál - szomorúan legörbítette ajkát, de láthatóan nem gondolta komolyan mert szemei körül a nevetőráncok elárulták őt.

- Sajnálom, de muszáj volt megtudnod. Nem élhetsz hazugságban - mondtam megsimogatva a fejét, akár egy kutyát, mire ő tettetetten szipogni kezdett. Felnevettem reakcióján, majd mikor fejét megtámasztva szembefordult velem, én is így tettem.

- Most hogy megbeszéltük mennyire buta vagyok, bejelentem, hogy gondolkoztam zuhanyzás közben... - kezdett bele a dumájába, de félbeszakítottam.

- Wow, te tudsz olyat is? - kérdeztem tőle piszkálódva, mire ő felnevetett és kinyújtotta rám a nyelvét.

- Szóval, igen, gondolkoztam... Mégpedig azon, hogy milyen ruhád lesz... Ééés erről eszembe jutott, hogy el kell jönnöd velem a nagy vásárlásra. - vonogatta a szemöldökét ördögi vigyorral az arcán amitől nem tudtam mire gondoljak.

- Félnem kellene tőled? - kérdeztem hatalmasakat pislogva, ugyanis el nem tudtam képzelni hogy milyen tervei vannak.

- Majd kiderül - kacsintott gödröcskés mosollyal az arcán, majd egy apró puszit nyomott a számra. - De annyit talán elárulhatok hogy próbálni fogsz. Sokat. - sejtettem hogy ezzel az egész dologgal tulajdonképpen legfőképp azt várja hogy szexibbnél szexibb ruhákat próbáljak fel - a vége pedig az lesz hogy egy egyszerű ruhát kapok ami nem engedi más férfiaknak a belátást.

- Jaj nekem - motyogtam az ajkamba harapva, mire ő játékosan közelebb húzott magához hogy megcsikizhessen. Hangosan felnevettem el is feledkezve arról hogy a fal túloldalán szülei már valószínűleg alszanak. Próbáltam eltérni csikiző ujjai elől, ennek következtében pedig egy jó kis birkózás alakult ki köztünk. Harry a hátamra döntve próbáld a csípőmre ülni hogy így teljesen lefoghasson de nem hagytam magam olyan könnyen. Egyszerűen leütöttem egy párnával, de ő elvette tőlem azt és végül győzedelmesen fölém kerekedett. Nevetve hagytam hogy hatalmas, csikis, cuppanós puszikat nyomjon a hasamra majd mikor ajkait enyémekre nyomta hajába beletúrva csókoltam vissza. Nem tudtam betelni édes ajkaival és forró bőrével. Egy pillanat alatt fordítottam a helyzetünkön, és szenvedélyesebben kezdtem csókolni őt, amit ő felnyögve fogadott.

- Donna... - nyögte, miközben végigsimított hátamon. - Hidd el, mindennél jobban szeretném most ezt, de... Vékonyak a falak. - mondta elkuncogva magát miközben óvatosan a fülem mögé tűrte az egyik arcomba lógó tincsemet.

- Tudom - sóhajtottam, majd vállába fúrtam a fejem. Fenébe a vékony falakkal, fenébe Harry eszméletlenül szexi testével.

- A legtöbb amit tehetek, hogy megígérem, hogy ahogy hazaérünk, ezt bepótoljuk. - suttogta, majd pár pillanat múlva folytatta. - Mondjuk emiatt a látvány miatt lehet hogy meggondolom magam - felkuncogtam, majd hátam mögé nyúlva arcára dobtam egy párnát.

- Ez a pozíció is elég kedvező - tette hozzá, ugyanis még mindig ölében ültem, így könnyedén fenekemre tudta simítani kezét. Ajkamat beharapva gondolkoztam egy pillanatig, aztán úgy döntöttem játszok vele egy kicsit, ha már piszkálódik. Fészkelődni kezdtem, ennek köszönhetően pedig eléggé megkeményedett alattam a terület.

- Hogy az a... - szitkozódott, mire gonoszul felkuncogtam, és folytattam műveletemet. Arcát még továbbra is a párna takarta, de meg voltam győződve róla, hogy huncut mosoly ült az arcán.

- Van egy olyan érzésem, hogy te szándékosan csinálod ezt, hogy aztán úgy döntsek mégis itt fektetlek meg... - motyogta, mire értetlenül néztem rá, habár tudtam, hogy nem láthatta.

- Én? Dehogy. Csak kényelmetlen voltál - válaszoltam neki visszatartott nevetéssel, mire ő lekapta arcáról a párnát. Ekkor tört ki belőlem a nevetés, és odahajoltam hozzá egy csókra, de ő elfordította a fejét.

- Nem kapsz puszit. Játszadozol az érzéseimmel, nem érdemled meg - mondta sértettséget tettetve, mire felnevettem, és fülébe suttogtam.

- Sajnálom, többet nem fordul elő... Apuci - láttam, ahogyan egy hatalmasat nyel, és fejét jobban párnájába fúrta. Lassan végigsimítottam arcán, majd mellkasán keresztül egészen nadrágjáig elértem. Bőre felhevült érintésem alatt, és légzése szaporább lett. Jó volt látni, hogy én is hasonló reakciókat váltok ki belőle, mint ő belőlem.

- Annyira utállak - szólalt meg hirtelen, visszahúzva magára ajkait hevesen enyémekre nyomta, és átgurított minket úgy, hogy ő került felülre. Tüzes csókcsatát folytattunk, majd mikor ajkaink elváltak, Harry kikelt az ágyból hogy lekapcsolja a lámpát, én pedig a takaró alá bújtam.

- Ha még egyszer ilyet csinálsz, én nem tudom mit teszek veled - motyogta, miközben visszakúszott mellém és kitakart.. Felkuncogtam és ezúttal mindkettőnket betakartam a takaróval.

- Jobban járunk, ha most inkább lefekszünk aludni - mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára, és neki háttal lecsuktam szemeimet. Pár pillanat múlva megéreztem mellkasát a hátamnak súrlódni, és egyik karját átvetve rajtam, átölelte derekamat majd egy jóéjt puszit adva ő is kényelmesen elhelyezkedett. Így aludtunk el.

Másnap elég nehéz volt otthagynunk a szülőket és Gemmát, de hatalmas búcsúzkodások és roppanós ölelések után beszálltunk a kocsiba, hogy elinduljunk haza. Legszívesebben még maradtam volna Harry családjával pár napot, mert nagyon élveztem a családias, szeretetteljes hangulatot, de Harrynek be kellett mennie az irodájába munkaügyben. Mivel a főnöke öt órás időt adott neki a cikke leadásáig, én vezetem hazafelé, miközben Harry a laptopján dolgozott és elképesztő tempóban írt. Néha mikor megakadt, elbeszélgettünk az aktuális témájáról, majd mikor elég ihletet kapott újból írásba lendült és le se lehetett állítani. Szerettem nézni ahogyan a munkájába merül, sőt, a billentyűk leütésének hangja valamiért megnyugtató érzéssel töltött el. A cikk miatt végre meghallgathattam Harry elbeszélését a Rióban eltöltött idejéről, és el is mesélte, mennyire megviselte őt az, mikor a szegénynegyedben töltöttek el egy egész napot.

Hosszú és érdekes út után már haza is értünk. Gyorsan kipakoltuk a csomagokat, ezután pedig Harryt felküldtem a hálószobába, hogy nyugodtan írja meg a cikke hátralevő részét, amíg én gondoskodom Hunterről és az ebédről. A nagyra nőtt Husky megint nagyon örült nekünk, habár Louis állítása szerint alig volt egyedül. Feltevésem szerint Diana és Louis egész idő alatt itt csöveztek és játszottak Hunterrel - a jelekből csakis erre tudtam következtetni. Éppen friss vizet töltöttem neki, mikor a zsebemben lévő telefonom rezegni kezdett, majd egyre hangosabban szólt belőle a csengőhangom. Értetlenül néztem a készülékre, nem tudtam elképzelni, hogy ki akarhat ilyenkor keresni, majd mikor leolvastam a nevet, egyszerűen elejtettem a telefonom, egyenesen a folyó víz alá. Nem hittem a szememnek, csak elzártam a vizet, és hatalmasakat pislogva néztem a továbbra is rezgő telefonomra. Nem akartam elhinni, amit láttam. Hónapok óta nem is hallottam felőle és most ott világít a neve. Nem vettem fel. Megvártam, amíg kinyomja a hívást és csak aztán töröltem le a telefonom. Szerencsére nem ázott be és nem lett semmi baja, viszont én teljes sokkba estem. Ötletem sem volt, hogy miért hívott fel anyám a semmiből.

- Hé, minden oké? Úgy nézel arra a telefonra mintha kísértetet látnál - simult a hátamhoz Harry miközben karjait derekam köré fonta és megtámasztotta állát a vállamon.

- Persze, csak... Vizes lett. - hebegtem és a pólómba töröltem a maradék vízcseppet ami a képernyőn volt. Nem akartam neki elmondani a hívást. Azt mondta volna, hogy hívjam vissza őt, de nekem eszem ágában sem volt ezt tenni. - A lasagne már a sütőben van. Körülbelül öt perc és kész - fordultam vele szembe, igyekezve elvonni a figyelmet a telefonomról.

- Istennő vagy. Én pedig befejeztem a cikket, szóval ebéd után be is viszem a főnöknek és ha már ott vagyunk, be is mutatlak neki, mint az új asszisztensemet. - egy apró puszit nyomott az orrom hegyére miután szélesen elmosolyodott. Bevallom, kicsit izgultam hogy Harry főnöke mit fog szólni hozzám, de igyekeztem megtartani a nyugalmamat. Ez idő alatt meg is feledkeztem a telefonhívásról. Harry és a lasagne száz százalékosan elvonták a figyelmemet így hát mire elindultunk Harry munkahelyére, már teljesen ki is ment a fejemből a hívás.

- Nem kellett volna kiöltöznöm picit? Nem kelthetek túl jó benyomást talpig feketében és egy hatalmas pulcsiban, összeborzolt hajjal... - aggodalmaskodtam amint kiszálltunk a kocsiból mire Harry tetőtől talpig végigmért.

- Szerintem teljesen oké vagy. A hajad pedig nincs is összeborzolva. - mosolygott rám kedvesen majd közelebb lépett hozzám és minden számításom ellenére összeborzolta a hajam. - De most már igen. Bocsi. - kuncogott ördögien, mire fújtatva megráztam a fejem. Rájöttem, hogy utálok új embereket megismerni akikről még nem igazán hallottam.

Szerencsére ezt is túléltem. Harry udvariasan bemutatott Mr. Moore-nak, a meglepően fiatal és jófej főnökének, aki láthatóan nagyon örült hogy Harry ilyen gyorsan talált asszisztenst. Mr. Moore egy pozitív csalódás volt. Azt hittem, hogy majd főnökösködő és túlzottan tárgyilagos vagy üzleties lesz, de inkább úgy viselkedett velünk, mintha csak a barátai lennénk és ez megnyugtatott. Ilyen környezetben még dolgozni is jó lehet. Kaptam saját irodát, ami egyébként Harryé mellett van, pedig otthoni dolgozóként vagyunk beosztva mindketten. Mr. Moore azt mondta, használhatjuk bármikor, akár még az éjszaka kellős közepén is bejöhetünk, ha épp dolgozni lenne kedvünk valamint úgy rendezzük be ahogyan mi szeretnénk. Az alapból fehér falakra már rögtön elképzeltem pár képet, valamint a most még üres asztalra is biztosan beszerzek majd valami dekorációt. A helység nem volt túl nagy, de épp akkora volt, hogy tökéletesen elfért minden. Miután lerendeztük a papírmunkát, Harry le is adta a cikkét, majd elköszönünk a főnöktől és már újból a kocsiban is voltunk.

- Na? - kérdezte Harry izgatottan. A bent töltött idő alatt éreztem, hogy folyamatosan azon imádkozott, hogy nekem tetsszen a hely, és végül el is érte ezt.

- Imádom ezt a helyet! A főnököd kedves, a hely modern és tiszta. És akármennyire is furcsa hogy te leszel a főnököm, minden tetszik. - áradoztam boldogan, amitől az arcára hatalmas vigyor ült.

- Mostantól csak szólíts főnöknek. Nem muszáj tisztelegned is, de ha szeretnél... - hencegést tettetve nézett rám amiért csak nevetve az oldalába könyököltem. - Ráadásul, mivel a díjátadóig már csak két nap van, ha a Hölgy megengedi, elvinném most vásárolni.

- Megengedem. Főnök... - nevettem kinyújtva rá a nyelvemet mire ő egy apró puszit nyomott az orrom hegyére, majd beindította a kocsit és el is indultunk. Bevallom, elég jó hangulatban voltam, a munka ügy teljesen feldobta a kedvem és végre úgy éreztem hogy igenis kezd helyrerázódni az életem. Ha ebben az állásban jól teljesítek, már elégedett leszek az életemmel.

Harry egy igen elegáns üzletbe vitt, és nem is engedte hogy szétnézzek: egyszerűen bezárt a próbafülkébe azzal a felszólítással, hogy vetkőzzek le amíg ő keresgél. Így hát egy szál fehérneműben várakoztam rá az igen tágas és szép próbafülkében, miközben magamat néztem a tükörben. A fejemben alkotott testképem rengeteget változott mióta megismertem Harryt. Nem vagyok tökéletes, ezt látom, de nem is vagyok olyan borzalmas, ahogyan gondoltam. Persze az edzés is sokat segített, az önbizalmam már elég jól a helyére került és végre úgy álltam a próbafülkében, hogy nem izgultam attól, hogy esetleg Harry valami szűk ruhát hoz - mert simán bevállaltam volna. Tíz perc után meg is érkezett egy halom ruhával a kezében, melyeknek többsége ránézésre fekete volt, de volt amelyekben megmutatkoztak más színek is.

- Ez új fehérnemű? - kérdezte végignézve rajtam, miután gondosan behúzta maga után a függönyt. Nem gondoltam volna, hogy észreveszi.

- Igen. Még Dianával vettem mikor nem voltál itthon. Estére tartogattam volna... - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire ő perverz vigyorral vonogatni kezdte a szemöldökét. - Nem, Harry. Ez nyilvános hely. - állítottam le még rögtön, mielőtt előállt volna tervével, mire lehorgasztotta az ajkát. Nevetve egy apró csókot nyomtam ajkaira, amolyan vigasztalásként, amitől azonnal felvillanyozódott és ismét bepörgött. Először egy sima, feszülős fekete hosszú ujjú ruhát adott rám, ami tetszett az egyszerűsége miatt, de nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy minden egyes domborulatomat tökéletesen kiemelte annak ellenére hogy nem volt mély kivágása és nem is volt túl rövid.

- Uhh - nyögött fel Harry a próbafülke falának dőlve, miközben tetőtől talpig végigmért. Jól esett ez a fajta visszajelzés tőle ezért szélesen rámosolyogtam. - Úgy érzem ez nehéz lesz. Ez baromira jól áll, egy Istennő vagy benne, de... Így nem engednélek el sehová - rázta a fejét fájdalmas arckifejezéssel, majd elővette a telefonját és gyorsan lefotózott engem. Értetlenül néztem rá, mire ő ártatlanul megvonta a vállát.

- Magamnak azért megtartom ezt a látványt. - mosolygott perverzül, mire nevetve megforgattam a szemem és lehámozta magamról a ruhát. A következő amit felvettem egy világoskék ing-szerű ruha volt, ami a derekánál volt megkötve és erősen térd fölé ért. A csíkokat ugyan szerettem alapból, de ruha formájában nem volt az én stílusom, és ezt Harry azonnal észre is vette, ahogyan felpróbáltam a ruhát. Mikor kezembe vettem a következőt, egyszerűen kitört belőlem a röhögés.

- Harry... Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - kérdeztem nevetve felé mutatva a babarózsaszín habos-babos ruhát. A rózsaszín tüll és a sok csillogó kövecske inkább hasonlított egy koszorúslány ruhához, mint valami elegánshoz, de mivel Harry röhögve feladta rám, együtt nevethettem vele a tükörképemen. Egyszerűen nevetségesen néztem ki, annyira nem az én stílusom volt, ráadásul úgy néztem ki bene mint egy vattacukor.

- Ezért még egyszer megöllek - mondtam Harrynek aki újból lefényképezett, feltehetőleg azzal a szándékkal hogy később ezzel még visszaéljen. De hát, elvesztettem a gyilkosos játékunkat, be kellett tartanom a szabályokat és muszáj volt felvennem azokat amiket kiválasztott.

- Oké, de amint ezt meglátod, ezt vissza fogod szívni - adta a kezembe a következő darabot, amitől tényleg elállt a lélegzetem. Csillogó szemekkel próbáltam fel, és mikor Harry felhúzta a cipzárt, csak lesokkolva néztem a tükörképemre. A ruha gyönyörű volt. Alsó szoknyarésze fekete tüll, felül a szív kivágás bőrből készült, és hosszú ujja szintén fekete csipkéből állt, ami tökéletesen eltakarta hegeimet. Ugyan az anyagok miatt elég extrém ruháról volt szó, egyszerűen szerelmes lettem belé.

- Én megmondtam - kuncogott Harry a derekamat átölelve, miközben ő is engem nézett a tükrön keresztül. A ruha szexi, de mégis elég konzervatív volt ahhoz, hogy bátran felvegyem nyilvánosság előtt is. A ruha ujján lógó árcímkére vándorolt a tekintetem, és abban a pillanatban azonnal le is mondtam erről a szépségről. Nagyon drága volt, nem akartam hogy Harry ennyi pénzt kiadjon egy ruhára.

- Hm. Jól néz ki, de nem az igazi - hazudtam nemtörődöm stílusban amitől Harry teljesen meglepődött.

- Mi? Miért? - kérdezte összevont szemöldökkel, mire szívszakadva ugyan, de ki kellett találnom valami hazugságot.

- Túl sötét. A tüllhöz jobban tetszenek a világos színek. - füllentettem a legtöbb tudásom szerint, mire ő gondolkodva elhúzta a száját, majd sóhajtva lehúzta a ruha cipzárját. Fájt a szívem a ruháért, de az jobban fájt, hogy ezért még hazudtam is Harrynek. Az utolsó ruha szintén fekete volt és az előzőnek az egyszerűbb, ujjatlan változata. Ez is gyönyörű volt, a sima fekete pamutanyag kényelmesebb is volt ugyan, de az előzőt még csak meg sem közelítette. Ennek ellenére úgy tettem, mintha oda meg vissza lennék érte - elvégre az előzőhöz képest ez volt a legjobb, és ha azt a gyönyörűséget nem próbáltam volna fel, biztosan ezt választottam volna.

- Gyönyörű vagy - suttogta Harry a fülembe miközben szorosan a hátamhoz simult majd egy puszit nyomott a csupasz vállamra. Mosolyogva néztem a tükörképüket, teljesen el tudtam képzelni magunkat ezekben a ruhákban a díjátadón. Ugyan Harryn egy szűk fekete nadrág és egy egyszerű fekete ing volt, mégis úgy nézett ki, mintha kiöltözött volna.

Miután levettem a ruhát és visszaöltöztem a hatalmas pulcsimba, Harry kiküldött az üzletből, amíg megvette a ruhát ,mert elmondása szerint meglepetésnek kell lennie, hogy melyiket vette meg végül. Nagyon reméltem hogy nem a legdrágábbat választotta, hanem az utolsót, ami jóval olcsóbb volt. Mikor beültünk a kocsiba, a lehető legjobban elrejtette a kis zacskót, és szigorúan megtiltotta, hogy belenézzek egészen a díjátadóig. Én ezt be is tartottam.

Az délután hátralévő részében már nem csináltunk semmit, csak beültünk a tévé elé és megnéztünk pár filmet, majd a kanapén összebújva el is aludtunk.

Másnap már el is kezdtem a munkát. Egy laptoppal és egy bögre teával a kezemben ültem le a kanapéra, és Harry társaságában meg is beszéltük az elkövetkezendő megjelenési helyeit. Nem is gondoltam volna, hogy Harryt ennyi helyen szeretnék az újságukba, habár tudtam, hogy eszméletlenül ír. Az elkövetkezendő időben rengeteg konferencia és díjátadó várt rá, ami miatt hatalmas büszkeség töltött el.

- Év végére már híresség leszel. Vörös szőnyeg, VIP jegyek... - kezdtem sorolni az ezzel járó dolgokat, mire felnevetett.

- Vörös szőnyeg holnap is lesz - mosolygott szélesen, mire leesett az állam. - Ez lesz az eddigi legnagyobb díjátadó, ott olyan személyek lesznek, akiknek munkásságát már pályafutásom kezdete előtt dicsőítettem, és most végre találkozhatok is velük. - szeme boldog csillogása megmelengette a szívemet, hiszen olyan jó volt látni ahogyan egyre közelebb kerül az álma beteljesedéséhez.

- Annyira büszke vagyok rád - egy apró puszit nyomtam az arcára mire ő mintha kissé zavarba jött volna szavaimtól. - Hé, te elpirultál? - kérdeztem meglepődve, mire ő halkan felnevetett és a vállamra hajtva a fejét átölelte a derekamat.

- Annyira szeretlek - suttogta szorosan ölelve magához. Mosolyogva a hajába túrtam ezzel elérve hogy rám emelje tekintetét.

- Én is nagyon szeretlek - válaszoltam halkan majd ajkaim övére tapasztottam. Abban a pillanatban annyira boldog és nyugodt voltam, hogy úgy éreztem, mintha végre az összes rám nehezedő teher elpárolgott volna a hónapok alatt.

--------------------------

Drágáim!

Ne kérdezzétek, hogyan, de két hét alatt sikerült összehoznom az eddigi leghosszabb részt ezért úgy döntöttem hogy kettészedem hogy könnyebben lehessen olvasni. 

Nagyon remélem hogy jól telt nektek ez a két sulis hét is, tartsatok ki, nem sokára már jön a karácsonyi időszak, habár a suli pont most kezd húzóssá válni. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én előre félek az elkövetkezendő hetektől. Témazárók tömege vár ránk, talán nem is lesz olyan nap hogy ne írnánk valamiből egy jó kis számonkérést.

Kitartást nektek a dolgozatokhoz, öltözzetek melegen és ha van kedvetek esetleg írjátok meg kommentben, hogy szerintetek milyen befejezése lesz a Donna-Harry történetnek. 

Peace out