Louis
szemszöge
Ennyire
ideges még talán soha nem voltam. Mikor a kihallgató rendőr leült velem
szemben, csak morzsoltam az ujjaimat és fel sem néztem rá. A düh még mindig nem
tűnt el belőlem - inkább csak felerősödött. Dühös voltam Alanre, magamra, na
meg Donna idióta főnökére. Mi a fasznak kellett kihívni a zsarukat emiatt?
Inkább azt a nyomorékot kellett volna feljelenteni, hogy nehogy még egyszer
megforduljon a fejében hogy bántsa Donnát.
Kicsit
elszaladt velem a ló, mikor először megütöttem Alant, de akkor már nem tudtam
leállítani magam. Megígértem Harrynek, hogy nem hagyom hogy Donnát bárhogyan is
bántsák. Harryért még meg is halnék, ami egyet jelent azzal, hogy Donnáért is
bármit megtennék. A rendőrnek elmeséltem mindent, pontosan úgy, ahogyan
történt. Nem szólt semmit, csak folyamatosan engem bámulva hallgatott, ami
eléggé zavart, de nem tehettem ellene semmit.
-
Mr. Tomlinson. Mi van, ha azt mondom, hogy maga akarta bántani a lányt? -
kérdezte a férfi félig felvont szemöldökkel, amitől még jobban dühbe gurultam.
Az a szemét megpróbálja rám kenni az egészet.
-
Maga teljesen hülye? Nem bántanám a legjobb lánybarátomat! Az a barom mondta
ezt, ugye? - kérdeztem teljesen kikelve magamból. Újból meg akartam ütni azt a
nyomorékot, ezért az asztalra csaptam, hogy ne az ujjaimat törjem ki. Ezután
még feltettek nekem pár kérdést, amikre elég nehéz volt úgy válaszolni, hogy
valamilyen szinten védjem is magam. Mivel Dianát nem engedték be hozzám, mint
ügyvédet (élettársi kapcsolat miatt, blah), ezért saját magamat képviseltem.
Hogy mi lett ennek az eredménye? Egy dühroham és 24 órás őrizet.
Donna
szemszöge
Már
a hajamat téptem, mikor Diana megjelent a folyosó végén, ideges ábrázattal és
fáradt tekintettel. Gyorsan elé siettem, hogy minél hamarabb juthassak
információhoz, és mikor odaértem hozzá, ő könnyes szemekkel azonnal a karjaimba
vetődött.
-
Nem engedtek bemenni hozzá, de sikerült mindent megtudnom. A kihallgatáson
dührohamot kapott ezért 24 órás őrizetbe vették. Alanről még nem tudni semmit,
szerintem különösebb büntetést nem fog kapni mert nem tudtuk bizonyítani, hogy
ő bántott, és nem Louis. - magyarázta idegesen, miközben egyre szorosabban és
szorosabban ölelt magához. Fájdalmasan lehunytam a szemem. Ez nem történhet
meg.
-
Miért bántana engem Louis? Épp ez az, hogy ő védett meg! Ha ő nem jön... -
újból könnyek gyűltek a szemembe, egyszerűen nem tudtam ezt felfogni. Én voltam
a hibás ezért az egészért, Louis miattam került bajba, és miattam van ez a
hatalmas dráma is.
-
Tudom, édesem. Viszont, gyere, menjünk haza. Holnapig úgysem láthatjuk őt -
Diana hangja kezdett lenyugodni, mintha megbékélt volna a helyzettel. Habár jól
is tette - többet már úgysem tudtunk tenni Louért.
Mikor
hazaértünk, azonnal üzentem Harrynek, aki már rengetegszer hívott és üzent is.
Mivel nem volt elég erőm ahhoz, hogy felhívjam, csak üzenetet írtam neki, hogy
minden rendben van, ne aggódjon, és hogy később beszélünk. Nem
akartam, hogy az egész utat végigaggódja Lou miatt így eszem ágában sem volt elmondani neki.
Az
este maga volt a rémálom. Állandóan bűntudatom volt a történtek miatt, pedig
Diana megpróbált meggyőzni, hogy nem tettem semmit, pedig igenis, hibás voltam.
Ha hallgatok Harryre, aki megmondta, hogy Alannek nincsenek tiszta szándékai,
most nem lennénk ekkora szarban. Az egész éjszakát végigbeszélgettük Dianával,
közben Harryvel is váltottam pár szót, aki eszméletlenül aranyos volt, és
hihetetlen, hogy ilyen messziről is képes volt feldobni a kedvem.
H:
Érzem, hogy valami nem oké veled. Mi történt ma?
D:
Csak kifárasztott a plusz munka... Nem gondoltam volna, hogy ennyi vendég lesz
ma is.
Fájt, hogy hazudnom kellett neki, de az ő érdekében muszáj volt.
Fájt, hogy hazudnom kellett neki, de az ő érdekében muszáj volt.
H:
Biztos, hogy csak ez a baj? Jézusom, tettem valamit?
D:
Jaj, nem, dehogy, te hülye! Minden a legnagyobb rendben, tényleg. És már csak
15 óra és látlak <3
H:
Életem leghosszabb 15 órája lesz.
Egészen
addig beszélgettünk, amíg el nem indult a reptérre, majd mikor már a gépen
voltak, küldött egy képet melyen Niallal izgatottan várják a felszállást. A
képet nézve mosoly ült az arcomra, alig vártam már, hogy hazaérjen és magamhoz
ölelhessem. Ekkor viszont már körülbelül reggel hat volt, így akaratlanul is
álomba zuhantam.
Másnap
(pontosabban inkább aznap) délután kettő körül ébredtem fel először, de még így
is szörnyen fáradt voltam. Egy gondolat viszont elérte, hogy azonnal
kipattanjak az ágyból, mégpedig az, hogy Harryt már alig három óra múlva újra
láthatom. Ugyan az itthoni helyzetek még mindig nem voltak túl fényesek, mert
Louis még mindig őrizetben csücsült - egészen estig ott kellett lennie, így
Diana már korán reggel elindult intézkedni az érdekében, körülbelül akkor,
mikor én elaludtam. Egyedül reggeliztem meg majd pakoltam össze a kis
cuccaimat. Dianával voltunk vásárolni párszor, így több dologgal tértem vissza
Harry lakásába, mint amennyivel elmentem. A házba belépve megcsapott az illata
- oké, két hete jártam már itt, mikor eléggé hiányoltam őt és érezni akartam az
illatát. Most viszont csak gyorsan ledobtam a kis bőröndömet a hálószobába,
visszaköltöztettem Huntert a helyére (a "kicsi" husky mindvégig
velünk volt Lounál, és szerintem annyit játszottunk vele az egy hónap alatt,
mint eddigi életében összesen), majd Huntert egyedül hagyva a házban, már
szaladtam is vissza a kocsihoz hogy elinduljak a reptérre.
Az
úton egész végig görcsben volt a gyomrom. Nem akartam, hogy Harry azonnal
megtudja, hogy mi történt köztünk Alannel, ezért a lehető leghosszabb ujjú
pulcsimat vettem fel, hogy eltakarjam az eléggé belilult és egyben bekötözött
csuklómat. A hajamat birizgáltam vezetés közben, és állandóan doboltam a
kormányon. Minél hamarabb ott akartam lenni, képtelen voltam már többet várni.
Harry hiánya most ment az idegeimre, egészen eddig csak a normál hiányát
éreztem, de most testileg is teljesen ki voltam készülve. Szinte remegtem az
izgatottságtól, s mikor leparkoltam a repülőtér parkolójában, egy hatalmas
levegővétellel pattantam ki a kocsiból. Tudtam, hogy Harry már leszállt,
viszont meg voltam róla győződve, hogy még egy jó ideig nem fog tudni kijönni a
csomagja miatt. Az érkezőket váró tömegben teljesen elvesztem kis termetem miatt. Lábujjhegyre állva közlekedtem, furakodtam előrébb, azt gondoltam, így
talán hamarabb megláthatom a szerelmemet. Az érkezők jöttek, a családtagjaik
hatalmas mosollyal az arcukon fogadták őket. Már az első sorban várakoztam az
egyetlen göndörkémre, összeszorult gyomorral és türelmetlenül remegve.
Aztán megláttam.
Napbarnított
bőrét tökéletesen kiemelte a fehér pólója, valamint göndör tincseit egy kalap
alá rejtette hogy kordában tartsa őket. Amint ő is észrevett, széles mosoly ült
az arcára. Nem tudtam megvárni, amíg ideér, futni kezdtem felé. Amint csökkent
köztünk a távolság a szívem majd kiugrott a helyéről, s mikor karjaiba
vethettem magam, boldogabb nem is lehettem volna. Felkapott, így lábaimat
dereka köré tudtam kulcsolni, és szorosan magamhoz ölelve őt mélyen beszívtam
az illatát. Nem lehet leírni, mennyire boldog voltam, amiért újból vele
lehettem.
Kissé
eltolt magától, de csak épp annyira, hogy ajkait enyémekre nyomhassa. Újból
érezni ajkait felejthetetlen élmény volt, az öröm robbanásszerűen áradt szét a
testemben, mintha új életet kaptam volna érintésétől. Hosszú percekig
szenvedélyesen csókolóztunk, nem foglalkozva a körülöttünk lévőkkel, mivel ebbe
a csókba próbáltuk az elmúlt hónap nehézségeit és szeretetét belesűríteni.
-
Szia - köszönt mosolyogva, amint ajkaink elváltak és mélyen a szemembe nézett.
Gyönyörű smaragdjai újból elkápráztattak, akárcsak az első alkalommal, mikor
megláttam őket.
- Szia - mosolyogtam rá vissza, majd újból megcsókoltam. Nem akartam elengedni, így hát mikor csókunk véget ért, újból magamhoz öleltem, erősen a pólójába markolva. Sírni támadt kedvem az örömtől, a megkönnyebbülés, hogy újból itt van épen és egészségesen olyan erővel zúdult rám, hogy nem tudtam megállítani a könnyeimet.
- Szia - mosolyogtam rá vissza, majd újból megcsókoltam. Nem akartam elengedni, így hát mikor csókunk véget ért, újból magamhoz öleltem, erősen a pólójába markolva. Sírni támadt kedvem az örömtől, a megkönnyebbülés, hogy újból itt van épen és egészségesen olyan erővel zúdult rám, hogy nem tudtam megállítani a könnyeimet.
-
Hé, már itt vagyok, ne sírj - kuncogott édesen, s egy apró puszit nyomott az
orromra, miközben óvatosan kisöpörte arcomból az oda nem illő tincseimet.
-
Annyira hiányoztál - suttogtam könnyeimet törölgetve, miközben igyekeztem nem egy
bőgőmasinaként viselkedni. Édesen elmosolyodott, és két keze közé fogva az
arcomat újból egy apró puszit nyomott a számra.
-
Te is nekem. Nagyon-nagyon. - suttogta eszméletlenül aranyosan, amitől már én
is majdnem eszméletlen lettem. Úgy éreztem bármelyik pillanatban összeeshetek a
boldogságtól. Mivel a tömeg közepén álltunk és a tömeg már egy együttes
morgással jelezte hogy elálljuk az utat, Harry ujjait az enyémekre kulcsolva
megindultunk kifelé. Akármennyire is igyekeztem, nem tudtam letörölni a vigyort
a képemről.
-
Milyen volt az út? - kérdeztem tőle izgatottan, ugyanis már igazán vártam a
részletes beszámolóját az utazásáról - igaz, már mesélt pár dolgot telefonon,
de általában semmiségekről beszélgettünk, és az igazi mesélés lemaradt.
-
Hosszú és fárasztó, Niall egész végig szórakoztatott, akár akartam, akár nem.
És alig bírtam megülni a seggemen, annyira ide akartam már érni - kuncogott
aranyosan, miközben egyik karját átvetette a vállamon, hogy még közelebb
húzhasson magához. Annyira hiányzott már a közelsége, hogy most, ahogyan újból
hozzá érhettem, mintha érintéséből energiát nyertem volna.
-
És hol van Niall? Nem azt mondta, hogy ő is veletek dolgozik? - kérdeztem
összezavarodtam, ugyanis úgy rémlett, mintha ő is itt dolgozott volna Harry
cégénél.
-
A szerencsétlennek elkeverték a csomagját, és várnia kell, szóval otthagytam a
többiekkel. Épp elég volt vele ez az egy hónap, örülök hogy most egy kis
pihenőt kapok. Akármennyire is jófej a srác, sokszor az idegeimre ment -
nevetett jókedvűen, amitől megvillantak apró gödröcskéi, amik teljes ámulatba
ejtettek. Csak néztem őt teljes csodálattal, mintha egy angyalt látnék.
-
Hát, az biztos hogy Louis nincs oda érte - kuncogtam fel, ugyanis eszembe
jutott a kis beszélgetésük még pár hete, mikor azon veszekedtek, ki kapja meg
Harryt. Louis ezek után féltette az ő egyetlen legjobb barátját, így azonnal
versengeni kezdett a szöszivel. És én ennek fültanúja voltam, tudom, eléggé
gyerekes dolog, de... Mit várunk Loutól?
-
Uh, tényleg, ő hol van? Mondd, hogy nem tanítottad meg palacsintát sütni!
Teljesen kiment a fejemből hogy szóljak a fogadásról! - csapott a homlokára,
nekem pedig hirtelen összeszorult a gyomrom. Nem mondhatom el most. Megrontanám
a hangulatot és a jókedvének annyi lenne.
-
Ti komolyan fogadtatok hogy ki tudja hamarabb megtanulni? - kérdeztem vissza
röhögve, igyekezve elrejteni a gyomorgörcsömet.
-
Hát öööh. Talán - kuncogott - De mentségemre szóljon, az ő ötlete volt!
-
Gondoltam - forgattam a szemem nevetve, mire ő amolyan "na most
megvagy" stílusban csikizni kezdte az oldalamat, ezzel elérve hogy
megugorjak ijedtségemben egyenesen neki egy oszlopnak. Szerencsére Harry
gyorsan kapcsolt, így a csuklómnál fogva visszahúzott magához így nem csapódtam
a kemény fémnek. Abban a pillanatban éreztem ahogyan a megzúzódott csuklóm
fájdalmában nyekken egyet, de mivel Harry azonnal átölelt és egy hatalmas
cuppanós puszit nyomott az arcomra, a fájdalom egy pillanat alatt el is tűnt és
már el is felejtettem, hogy valaha fájt. A szerelem hatásosan tompítja a
fájdalmat vagy csak Harry tud kézrátétellel gyógyítani? Örök kérdés marad
számomra.
-
Egyébként tanítottam őt, de... Ne mondd el neki, de lehetetlenség hogy egyszer
tökéletesen menjen neki. - nevettem ki szegény Tommot, de hát ez volt az
igazság...
-
Oh, hála az égnek. És mit gondol, hölgyem, nekem egyszer sikerülni fog? -
kérdezte a szemöldökét vonogatva, miközben szexin beharapta ajkát. A levegő
megakadt a tüdőmben.
-
Ha rajtam múlik, biztosan... - játékosan beletúrtam a hajába, mire ő
szembefordított magával és a derekamnál fogva magához húzott egy hosszú csókra.
Már a reptér külső részén voltunk, ahol az embereket már nem zavartuk a
közlekedésben, így nyugodt szívvel simultam egyre közelebb hozzá. Amint
ujjaival végigzongorázott oldalamon, újból átfutott rajtam az a bizonyos
bizsergés, és éreztem ahogyan a külvilág egyre halványodik körülöttünk. Csókja
közben megfeledkeztem minden gondomról, minden rossz dologról, ami eddig
történt velem, és csak Ő számított hatalmas betűkkel kiemelve. Jó volt újból
puha hajába túrni, tincsei kissé megnőttek mióta utoljára éreztem őket, de
nagyon tetszett, hogy nagyobb felületen simíthatom selyempuha haját.
-
Menjetek szobára! - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire nevetve
elhúzódtam Harrytől, és megfordultam, hogy megnézzem, ki ez az állat, mikor
Harry fájdalmasan felröhögött.
-
Kapd be Niall! - szólt Harry nevetve, és ismét átvetette a karját a vállamon.
-
El se köszöntél tőlem, sőt be se mutattál a barátnődnek. Üdvözletem, Niall
vagyok. - nyújtott kezet Niall, mire én szélesen mosolyogva elfogadtam azt.
-
Donna - mutatkoztam be röviden, annak ellenére, hogy már beszéltünk
videóhívásban.
-
Hű, te tényleg olyan bombázó vagy, ahogy mondják. Nincs véletlenül egy ikred
vagy nővéred? Esetleg húgod? - kérdezte reménykedve, mire Harry fújtatva
felröhögött.
-
Nincsen, Niall és ő sem eladó. Na, tipli van szöszi. Hétfőn találkozunk az
irodában. - zavarta el őt Harry viccelve, mire Niall vette az adást és szalutálva
(?) elbandukolt mellettünk, így mi is felgyorsítottuk a tempót a kocsihoz.
Automatikusan a kormány oldalára szálltam volna be, de Harry az ujjaimra
kulcsolt kezével áthúzott a kocsi másik oldalára, majd udvariasan kinyitotta
előttem az ajtót. El sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzott már a
figyelmessége.
-
Köszönöm - motyogtam teljesen elámulva tőle, ő pedig pajkos mosollyal becsukta
az ajtót, majd pár másodperc múlva be is ült a kocsiba.
-
Annyira hiányzott már ez a kocsi - simította meg csillogó szemekkel a kormányt,
mintha élete legnagyobb kincsével bánna.
-
Ő is hiányolt téged, szerintem alig várja hogy beindítsd... - nevettem halkan,
miközben bele sem gondolva a cselekedetembe felhúztam a pulcsim ujját, hogy ne
legyen melegem. Hirtelen lefagytam ahogy rájöttem, hogy ezzel tökéletesen
sikerült felfednem a kötésem. Összeszorított fogakkal lassan Harryre néztem,
aki nagyokat pislogva nézett hol rám, hol a kötésemre. Mintha nem történt volna
semmi, lassan visszahúztam a kézfejemre a pulcsit, majd próbáltam elterelni a
témát.
-
Louis egyszer kiborította a vörösbort a bőrülésedre de még időben elvittük tisztítóhoz így nem lett semmi maradandó nyoma... - árultam be
Lout, ezzel egy újabb sokkot okozva Harrynek. A kocsija volt az egyik legnagyobb kincse és úgy kezelte, akár a saját gyerekét, ezért gondoltam erre. Reméltem, hogy ettől elterelődik
majd a figyelme a kötésemről, de mintha meg se hallotta volna.
-
Az ott... Mi történt? - kérdezte döbbenten a karomra mutatva. Nem vagyok jó
figyelemelterelő, ez most kiderült. Fantasztikus.
-
Öhm. Nem tudom miről beszélsz - lejjebb csúsztam az ülésen, mire ő amolyan
"Ez komoly?" nézéssel ajándékozott meg és óvatosan ujjai közé vette
sérült csuklómat.
-
Miért van kötés a kezeden? - kérdezte, mire kifújva a levegőt lesütöttem a
szemem. Nem akartam most elmondani.
-
Nem érdekes. - próbáltam lezárni a témát de nem hagyta annyiban. Hát persze,
hogy nem.
-
Már hogy ne lenne érdekes? Ugye nem...? - kérdezte fájdalommal az arcán,
miközben mélyen a szemembe bámult. Nem hazudhatok neki.
-
Nem. Soha többet nem tennék olyat, te is tudod... - ráztam meg a fejem.
-
Te jó ég... Ki bántott? - kérdezte egyre dühösebben, szinte láttam, amint
szemében a parázsból egy pillanat alatt kirobbant a tűz.
-
Senki... - Innen már nem volt visszaút, tekintetéből láttam, hogy rájött.
-
Donna, a picsába már! Az a szemét Alan volt, ugye? Mi történt? - kérdezte
idegesen, miközben óvatosan végigsimított sérült karomon. Hihetetlen volt a
különbség ingerült hangszíne és gyengéd érintései között. Nem tudtam megszólalni,
egyszerűen nem tudtam hol elkezdeni. - Válaszolj, kérlek - kérlelt már sokkal
gyengédebben, s végigsimított az arcomon. Könnyek gyűltek a szemembe. - Ne
sírj, Gyönyörűm, itt vagyok, és amint lehetőségem lesz, szétrúgom annak a
mocsoknak a seggét - próbált nyugtatni, de ekkor már menthetetlen volt a
helyzet. Lehullott az első könnycsepp.
-
Ne, kérlek! Épp elég baj van már miatta! Nem kell az, hogy te is őrizetben köss
ki - szipogtam, igyekezve tartani magam a széteséstől. Harry arca ekkor
komorodott el jobban, és akkor jöttem rá, hogy bizony megint elszóltam magam.
-
...Én is? Mit értesz ez alatt? Ki van őrizetben? - kérdezte összezavarodottan,
idegesen keresve a tekintetem, s mikor végre megtalálta, egyszerűen kiolvasta
belőle a választ és a kormányra hajtva a fejét igyekezett nem szétverni semmit.
Szinte láttam, ahogyan visszafogja saját karját. - Mi történt? Mesélj el
mindent - kérte pár másodperc csönd után, miközben még mindig a repülőtér
parkolójában voltunk. Nagy levegőt vettem, és mindent elmondtam neki. Szó
szerint mindent.
-
Kinyírom! - akadt ki végül, mikor befejeztem a történetet, és azonnal bekötötte
az övét, hogy elinduljon - feltételezhetően egyenesen a rendőrségre Alanhez.
-
Hé, nyugalom! Már lerendeztük, nem kell több balhé! Épp elég az, hogy Louis
miatta kapott dührohamot, nem kell hogy te is bajba kerülj! - kértem őt
nyugtatóan lefogva a karját, és igyekeztem a legszebb nézésemmel hatással lenni
rá.
-
Nem tűrhetem, hogy miatta legyen őrizetben a legjobb barátom! Azt meg főleg
nem, hogy bántsa a barátnőmet miközben én nem vagyok az országban. Megérdemli,
hogy valaki jól átrendezze az arcát. Habár rondább már úgysem lehet. -
dühöngött magába, mire én halkan felnevettem. Vicces volt a dühöngő Harryt hallgatni.
-
Harry - szóltam hozzá lágy hangon és arcát két tenyerem közé fogva mélyen a
szemébe néztem - Nagyra értékelem, hogy szét akarod verni, tényleg. Igazán
hősies tett lenne és őszintén szólva még élvezném is nézni, de semmi szükség
rá. Hétfőn felmondok, és soha többet nem kell látnunk. Louis pedig kellően
befenyítette, szerintem többet már rám se fog nézni. - próbáltam lenyugtatni
őt, és látszólag sikerült is, hiszen odahajolt hozzám egy hosszú csókra.
-
Igazad van, de... Én nem akarom szétverni őt. Csak megölni és eladni a lelkét Lucifernek,
hogy a szelleme se legeltesse többet rajtad a szemeit. A kettő nem ugyanaz. -
suttogta közel hajolva hozzám, gonosz vigyorral az arcán, amitől felnevettem.
- Nem vagy te kissé pszichopata? - kérdeztem
kuncogva a hajába túrva, amit ő úgy tűrt, akár Hunter a simizést.
-
Ha rólad van szó még Hulkká is átváltozok - vonta meg a vállát, mintha csak egy
átlagos mondatot mondana, de számomra szavai mindennél többet jelentettek. Hálás csókot nyomtam puha ajkaira, amit ő egy
halk sóhajjal kommentált.
-
Miért nem szóltál korábban? - kérdezte nem sokkal azután, hogy elindultunk
hazafelé, már egy fokkal higgadtabban.
-
Nem akartam, hogy kiakadj a repülőút előtt, azt meg főleg nem, hogy
végigidegeskedd az egészet. Ki tudja, talán leütötted volna Niallt a repülőn,
és kidobtak volna az Atlanti Óceán felett. - próbáltam elviccelni a helyzetet,
amit ő pozitívan vett, mert halkan felnevetett.
-
Niallt így is leütöttem párszor - vonta meg a vállát vigyorogva.
-
Szegény! Hányszor bántalmaztad az egy hónap alatt? - kérdeztem röhögve, mire
összehúzta a szemöldökét, mintha számolna.
-
Hmm. Elég ha annyit mondok hogy sokszor? Még a végén elkönyvelnél egy erőszakos
baromnak. Lehet hogy mostanában kicsit túl sok bennem a feszültség... - nevetett a fejét rázva, majd egy pillanatra
felém fordult perverz vigyorral az arcán mintha várná a válaszomat.
-
Most arra vársz, hogy azt mondjam, segíthetek levezetni a feszültséget...
Esetleg az ágyban? - kérdeztem elképedve, ugyanis ekkor jöttem rá, hogy ma még
nem is intézett felém semmi perverzséget.
-
Mi? Dehogy! Te perverz állat! - röhögte teljes hülyét csinálva belőlem, mire
nevetve a karjára csaptam.
-
Akkor mire gondoltál a perverz vigyorod alatt? - kérdően felvontam a
szemöldököm, ő pedig újból rám pillantott, de ezúttal csak egy piszkálódós
mosoly ült az arcán.
-
Hé, ne vond el a figyelmem, vezetek! - röhögött erősen az úton tartva a szemét,
mire rosszallóan megráztam a fejem.
-
Szörnyű vagy - jelentettem ki.
-
Tudom. De ezért szeretsz - kinyújtotta rám a nyelvét, majd leállította a
kocsit, ugyanis megérkeztünk. Fel se tűnt, hogy ilyen hamar ideértünk.
-
Ki mondta ezt? - kérdeztem vissza cukkolva őt, mire amolyan
"emiattnagyonkikapsz" nézéssel ajándékozott meg. Visszafojtott
mosollyal vártam a reakcióját, és mikor megmozdult, ijedten pattantam ki a
kocsiból és meg sem várva őt rohanni kezdtem egyenesen a házba. Idiótán
visszatartva a vigyoromat próbáltam megszökni előle, de nem igazán sikerült,
hiszen még mindig sokkal gyorsabb volt, mint én.
-
Megvagy - vigyorgott gonoszul, mikor sikerült megragadnia a derekamat és azzal
a lendülettel visszahúzott annyira, hogy a mellkasának csapódtam.
-
Upsz - kuncogtam ártatlanul rebegtetve pilláimat, mire ő pimasz vigyorral az
arcán egy jól intézett mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót, majd ajkát
beharapva a fal és önmaga közé préselt be, mintha fogságban tartana. Meleg
lehelete csikizte a nyakamat, ujjaival pedig végigzongorázott az oldalamon
egyre közelebb húzva magához. A szívverésem az egekben volt, a levegő megállt a
tüdőmben, és úgy éreztem, ha nem csókol meg azonnal, belehalok a pillanatba.
Ugyanebben a másodpercben vidám ugatást hallottunk a nappali felől, és alig egy
szempillantásnyi idő után hatalmas robajjal meg is érkezett hozzánk a hang
tulajdonosa. Hunter egyenesen Harryre vetette magát, aki így kénytelen volt
ellépni tőlem, amiatt újból beindult légzésem.
-
Szia, Kishaver! - guggolt le hozzá Harry és egy hatalmas öleléssel fogadta. A
kissé nagyra nőtt husky alig bírt magával, állandóan felugrándozott Harryre,
így ledöntve őt a padlóra. Nevetve figyeltem ahogy Harry próbálta csillapítani
Hunter örömét majd én is leültem melléjük a földre és hagytam hogy a kékszemű
vadász engem is összeugráljon. - Én is örülök neked haver, de ha lehet hagyj
száraz területet is rajtam - nevetett Harry eltolva magától a kutyus
lihegő-nyáladzó fejét, melynek köszönhetően Hunter engem kezdett kóstolgatni.
Végignyalta az egész arcom, valamint vállamra tett mancsokkal igen közelről
nézett a szemembe. Nagymamásan megcirógattam a füleit, amit ő boldogan lihegve
tűrt, és már meg is feledkezett arról, hogy rég nem látott gazdája most ért
haza.
-
Menjetek szobára - röhögött Harry látva, mennyire jól kijövünk Hunterrel, mire
mindketten kinyújtottuk rá a nyelvünket. Én amolyan válaszként, Hunter pedig...
Hát, neki eleve lógott a nyelve.
-
Hunter! - hívta magához Harry a kutyust, mire ő engedelmesen visszaugrált
hozzá. Harry felpattant, majd a hátsó ajtóhoz ment és kiterelgette azon a
huskyt. - Ügyes kutyus - simizte meg végül a fejét, majd becsukta maga mögött
az ajtót, mintha nem történt volna semmi, majd visszalépkedett hozzám.
-
Ez gonosz volt - kuncogtam, utalva arra, milyen gyorsan kirakta szegény állatot
a kertbe.
-
Lehet. De tudod, mi volt még gonosz? - kérdezett vissza miközben ismét olyan
közel lépett hozzám hogy belém szorult a levegő.
-
Nem, mi? - kérdeztem ártatlanul, habár pontosan tudtam hová akar kilyukadni.
-
Azt mondani hogy nem szeretsz - mondta mélyen a szemembe nézve, látszólag
komolyan, de apró nevetőráncaiból tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
-
Ki mondta? Mert én nem - védekeztem visszatartott mosollyal mire ő fél
szemöldökét felvonva elkapta derekamat és a mellkasára vont.
-
Nem lettél te egy kissé pimasz? - kérdezte nevetve, én pedig röhögve igyekeztem
kiszabadulni tőle, de nem engedett, biztosan magához láncolt.
-
Nem tudom. Szerinted? - játszadoztam vele tovább, erre pedig egyenesen
felkapott a vállára és elindult velem. - Hé! Most mi van? - kérdeztem röhögve,
a hátát csapkodva, próbálva elérni hogy tegyen le.
-
Túl pimasznak tetszik lenni, Hölgyem. Ez nem állapot, korrepetálnom kell
magatartásból. - válaszolta Harry, mire felnevettem.
-
Miért mentél át tanárba? Tudod, soha nem vonzódtam egyik tanáromhoz sem, meg
szerintem elég beteg is meg minden, meg amúgy is, Uram, miért kell
korrepetálás? Nem csináltam semmi rosszat. - kötözködtem vele és ha nem kezdett
volna el csikizni, akkor még folytattam volna, de így csak felsikkantottam és
ficánkolni kezdtem karjaiban. Mikor felért az emeletre, megállt az ajtó előtt,
és békésen engedte, hogy lecsússzak róla. De megint sarokba szorított önmaga és
a fal közé.
-
Szóval, azt mondja, hölgyem, hogy soha nem vonzódott egyik tanárához sem? -
kérdezte hivatalos hangnemben, és úgy tett, mintha megigazítaná a szemüvegét.
-
Nem igazán... - gondolkoztam el látványosan, mire ő közelebb simult hozzám.
-
Biztos? - kérdezte a nyakamba suttogva, mire egy hatalmasat nyeltem. Nem, nem
bírom ki. - Ha én tanítottam volna a matekot... - folytatta, de felkuncogtam
ezért újból megállt.
-
Akkor ötös lettem volna. Erős protekcióval. - válaszoltam.
-
Óh, de még mennyire hogy az lettél volna. - bólintott perverz vigyorral az
arcán.
-
Várjunk, ha matekból protekciós lettem volna, akkor most is az vagyok
magatartásból, Uram? - kérdeztem tőle végigsimítva izmos mellkasán keresztül
egészen a bicepszéig.
-
Meglátjuk... - mormogta a fülembe, majd óvatosan beleharapott, úgy ahogyan
szeretem. Majdnem összeestem érintésétől, de sikerült parancsolnom a lábaimnak.
Harry ajkaival végigsimított a nyakamon, majd apró puszikat helyezve rá pá
harapást is elejtett. Hátrahajtott fejjel hagytam, hogy teljesen elvarázsoljon,
majd mikor ajkai végre az enyémekhez értek, halkan felnyögtem. Édes ajkai
felrepítettek a felhők fölé, majd ahogyan ölébe kapott és bevitt a hálószobába
úgy éreztem, boldogabb nem is lehetnék.
-
Szóval, mennyivel vagyok jobb, mint Oliver? - kérdezte Harry felkuncogva,
miközben mellkasán feküdve azzal szórakoztam, hogy átrajzolgattam tetoválásait.
-
Hát... - húztam az agyát visszatartott vigyorral az arcomon, mire ő
hitetlenkedve eltátotta a száját.
-
Akkor én most lelépek - jelentette ki röhögve, majd felült és nyúlt volna a
farmerjáért, de megállítottam.
-
Hé, nem is fejeztem be a mondatot! - nevettem ki őt és visszahúztam magam
mellé, mire ő pajkos vigyorral felém tápászkodott.
-
Halljuk. - kérdően nézett a szemeimbe, és ha nem veszem észre nevetőráncait,
tényleg azt hittem volna, hogy megsértődött, de így pontosan tudtam hogy még
húzhatom egy kicsit az agyát.
-
Mi is volt a kérdés? Nem emlékszem - gondolkoztam el, mire ő hitetlenül
felnevetett, és ujjait végigvezetve az oldalamon megcsikizett.
-
Ki a jobb, én, vagy Oliver? - ismételte meg a kérdést, ezúttal máshogyan.
-
Oliver... - válaszoltam lassan, és látva az elkerekedő szemeit, gyorsan
hozzátettem a mondat többi részét is - a rosszabb. Tudod, elég nehéz egy
élettelen, tetkó nélküli plüss nem létező kockáin feküdni - magyaráztam neki,
mire szélesen elvigyorodott és egy apró csókot nyomott a számra.
-
Hát, ez szomorú - válaszolta miután legurult rólam és feje alá kulcsolta
karjait.
-
Miért? - kérdeztem értetlenül.
-
Mert az én nyakpárnám jobb volt mint te - nézett rám pimaszul, és ekkor jött el
az idő, hogy én vettem fel az álsértettség című maszkot.
-
Hogy merészeled? - akadtam ki egész jól eljátszva a szerepem, mert még a párnát
felkapva meg is dobtam vele szegényt, majd a pólóm keresésére indultam.
-
Tessék - dobta felém az ingjét röhögve, mire én tettetett sértettséggel
felkaptam magamra, majd nem is begombolva azt, az ajtó felé indultam.
-
Ohó, kisasszony! Még nincs vége! - jött utánam félmeztelenül, egyetlen
alsónadrágban, és a kezemet megragadva visszahúzott az ágyra. - Azt mondtam, a
párnám jobb volt. De csak azért mert meg se szólalt egész idő alatt. Tehát
magatartásilag csillagos ötöst érdemel. - magyarázta ki magát, mire hangosan
felnevettem. Hogy tud ilyen baromságokat kitalálni?
- És én? Én is ötös vagyok, nem? - kérdeztem,
mire ő amolyan "ez van" nézéssel megrázta a fejét. - Tudod, van ez a
protekció dolog... - próbáltam őt jobb belátásra bírni, s egyre közelebb
simultam hozzá, egészen addig, míg fölé nem kerekedtem.
-
Hm... Nem is tudom... - gondolkozott látványosan, mire úgy döntöttem, kicsit
játszadozok az érzékeivel. A csípőjén ülve ujjaimmal végiglépkedtem hasán,
egészen a nyakáig, ahol ugyanis ujjaimat felváltotta a szám, és apró puszikat
helyeztem nyakára, miközben mellkasommal olyan közel simultam hozzá, hogy éppen
hozzáérjek. Ledobtam magamról az előbb felvett ingjét, így újból csak egy szál fehérnemű
volt rajtam. Harry a derekam köré kulcsolta karjait, és közelebb húzott
magához, aminek az lett a következménye, hogy bizony öléhez dörzsöltem
fenekemet.
-
Baszd meg... - motyogta teljesen elkábulva, amit én sikernek könyveltem el,
majd folytattam finom bőrének kényeztetését. Áttértem ajkaira, és heves
csókcsata közben hajába túrtam, majd meghúzgáltam pár tincset is.
-
Most hányasra állok? - kérdeztem tőle halkan a fülébe suttogva.
-
Tízesre. - nyögte, mire győztesen elvigyorodtam, és egy újabb csókot nyomtam
ajkaira.
-
Nem volt nehéz meggyőzni - nevettem halkan, mire ő vesztesen megvonta a vállát.
-
Túl nagy varázserővel rendelkezel - nézett végig rajtam beharapott ajkakkal,
majd visszatért szememhez, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. - Csak az én
emlékezetem csal, vagy te tényleg szexibb lettél? Eddig is elképesztő voltál,
de most... - lassan megnyalta az ajkát, amitől arcom piroslani kezdett.
-
Voltam futni párszor... - vontam meg a vállam, mire büszkén elmosolyodott.
-
Ezek szerint kibékültél magaddal? - kérdezte komolyan, mélyen a szemembe nézve.
-
Még nem, de... Már jobb - válaszoltam őszintén, habár mostanában nem igazán
gondolkoztam ezen. A sötét gondolataim már egyre kevesebbszer léptek színre, és
Dr. Payne is megengedte, hogy csak heti egyszer találkozzunk.
-
Annyira büszke vagyok rád - Harry gyengéden végigsimított az arcomon, majd apró
puszit nyomott az orrom hegyére.
-
Csak neked köszönhetem. - mondtam halkan, majd mellkasára dőltem és fejemet
megpihentettem a vállán. Egy ideig csak relaxáltunk egymást ölelve, majd úgy
döntöttünk, ideje lenne felöltözni és elmenni Louért a rendőrségre. Harry
elment lefürdeni, addig én pedig beengedtem Huntert a házba, akit Harry olyan
gyorsan rakott ki pár órával ezelőtt. A kis Husky hálásan betipegett a
nappaliba, majd miután lemostam a mancsait, egyenesen a hálószobába sietett
hogy elfoglalja az ágyat, mint helyet, melyet megérdemel. Vidám ábrázattal
figyelte ahogyan rendbe rakom magam - a hajam teljes kóc volt, nem is értem,
Harry hogyan volt így képes rám nézni -, majd mikor Harry megérkezett a
fürdésből, még lelkesebb lett, és fel is pattant, hogy üdvözölje.
-
Szia Hunter - köszönt neki Harry barátságosan és megvakargatta a fülét. - Fel
kellene hívnom a szüleimet, addig felöltöztetnél, kérlek? - kérdezte Harry,
miközben kihalászta a telefonját a farmerja zsebéből.
-
Nem hiszem, hogy Hunter képes lenne rá... - mondtam tettetett értetlenséggel,
mire felnevetett.
-
Hozzád beszéltem, Donna - nyújtotta ki rám a nyelvét, mire röhögve odaléptem
hozzá.
-
Oké - válaszoltam röviden, majd amíg Harry leült az ágya és hívást
kezdeményezett, én kivettem pár ruhát a szekrényéből, amit rá akartam adni. A
szokásos fekete farmer nem maradt el, de a fekete póló helyett automatikusan az
ingekhez nyúltam. Egy világoskék darabot választottam ki, majd odaléptem hozzá,
hogy fel is adjam rá ezeket. Furcsának találtam ezt a szituációt, ugyanis Harry
hallásból ítélve az anyukájával beszélt, de nem igazán figyeltem, hogy mit,
mert azt próbáltam kitalálni, hogyan öltöztessem fel őt. A vetkőztetés könnyen
ment eddig, de fordítva már nehezebbnek bizonyult, tekintve, hogy Harrynek esze
ágában sem volt segíteni, csak visszafojtott mosollyal figyelte, mit csinálok. Elsőnek
a nadrágjával kezdtem, először az egyik lábára, majd a másikra húztam fel, majd
Harry kezét megfogva felállítottam őt, és már fent is volt rajta a nadrágja,
már csak be kellett gombolnom, ami egyszerű volt. Pajkos vigyorral figyelte
mozdulatsoromat, majd kitárta a szabad karját, hogy feladhassam rá az inget. Ez
egészen egyszerű volt, hiszen a gombolással nem kellett sokat szenvednem.
Elismerően nézett rám, de aztán a csupasz lábfejére mutatott, hogy nem ártana
zoknit húznom rá, így hát ezt is megtettem egy kis talpcsikizés után. Elégedetten
néztem a végeredményre, elvégre Harry eléggé jól nézett ki. Na jó, kit
álltatok, felért egy görögistennel. Amint letette a telefont, beállt a tükör
elé, hogy leellenőrizze a munkámat.
-
Szép munka, Madonna. Köszönöm - egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra,
majd magához húzott egy szoros ölelésre - Ja, és holnap utazunk a szüleimhez
három napra, remélem nem baj. - mondta, mire kissé elhúzódtam tőle hogy
meglepetten nézhessek rá.
-
Hogyhogy? - kérdeztem.
-
Anyu szeretne jobban megismerni téged, na meg apu is eléggé kíváncsi már rád és
már rég voltam náluk szóval meghívtak kettő éjszakára. - vonta meg a vállát
mosolyogva, mire izgatott lettem. Örültem, hogy megismerhetem a helyet, ahol
Harry felnőtt, hiszen a kis sztorijai alapján elég jó hely lehetett.
-
Én benne vagyok. Viszont holnap reggel fel kell mondanom - jutott hirtelen
eszembe, mire ő egy hatalmasat bólintott. Mivel eléggé elütöttük az időt, ez
után már sietnünk kellett, ugyanis Louis nem várhatott ránk a végtelenségig.
Elég gyorsan odaértünk, vagyis gyorsnak tűnt, Harry mesélésének köszönhetően,
ugyanis belekezdett a Riói történetébe, amit csillogó szemekkel és figyelmesen
hallgattam. Sajnos nem tudta befejezni, mert odaértünk, de biztosított róla,
hogy előad egy kifejtett élménybeszámolót is és ekkor rádöbbent, hogy még ki
sem pakolta a dolgokat amiket vett.
Louis
már várt ránk, a váróban ücsörgött egy padon, térdére könyökölve és meredten
nézve maga elé. Szegényt eléggé megviselhette a huszonnégy óra egyedüllét -
hiszen mind tudjuk, számára a legnagyobb büntetés az, ha nem beszélhet
senkihez.
Harry szemszöge
- Köszönöm hogy vigyáztál rá - motyogtam a fülébe hálásan, mire ő érezhetően szorosabban ölelt magához. Jobban belegondolva a kapcsolatunk egyáltalán nem volt baráti - inkább olyanok voltunk, mint a testvérek.
-
Bármikor. - válaszolta halkan, és mosolyogva megveregette a vállamat. - Most
pedig vigyetek haza mert ha még egy percig itt kell lennem, megőrülök -
fújtatott utálattal nézve a körülötte lévő helységre, mire mi felnevettünk és
két oldalról belekaroltunk.
-
Jézusom, mit tettek itt veled? - kérdeztem tőle röhögve, mire ő szúrós
tekintettel nézett rám.
-
Megkínoztak. Nem beszélgethettem senkivel, még az őröm se volt hajlandó
válaszolni. Bedühödtem és legszívesebben szétvertem volna a falat, de túl
kemény volt... - Louis lehorgasztott ajakkal nézett az öklére, ami eléggé lila
és duzzadt volt.
-
És a szemetet legalább szétverted..rendesen? Úgy értem, él még vagy szerezzek ásót? - kérdeztem, ami miatt Donnától egy szúrós pillantást kaptam. Nem igazán
foglalkoztam ezzel, mert visszafojtott mosolyából tudtam, nem bánja ha elhordom
mindennek azt a szarházit.
-
Ehh. Még él. - válaszolta csalódottan Lou, mire a kisördög felébredt bennem és
elárasztotta a fejem mindenféle ölési elmélettel.
-
Gondoskodom róla holnap - mosolyodtam el kissé betegesen, mire Lou lepacsizott
velem.
-
Sírásást vállalok, de csak a ti kertetekben. Hozzám nem kell hulla. -
borzongott meg Tommo egy pillanatig, mire Donna végre elnevette magát. Tudtam
én, hogy ő is szívesen kinyírná. A kocsiba beülve Louis ült hátra, így középről
dumált nekünk előre.
-
Srácok, nincs kedvetek ma egy rövid mini bulit csapni nálam? Megünnepeljük,
hogy visszatértél, Harold... - vonogatta a szemöldökét, amit ugyan csak a
tükörből visszatekintve láttam, de elég meggyőző volt. Kérdően pillantottam
Donnára, amolyan engedélyért, és mivel ő mosolygott, egyből beleegyeztem. Louis
ezután teljesen bepörgött, kijelentette, hogy álljak meg egy szupermarketnél
mert bizony be kell vásárolnia. Mikor megálltunk a parkolóban, Louis azonnal
kipattant a kocsiból, mi pedig Donnával nem győztünk sietni utána.
-
Kicsit bepörgött, nem? - kérdezte Donna nevetve, miközben Louis éppen az
automata ajtóval játszadozott.
-
Kicsit? - kérdeztem vissza röhögve, majd karon ragadtam Donnát és úgy léptünk
be a szupermarketbe.
-
Srácok, én gyorsan beszerzek mindent, ti is addig nézelődjetek, fél óra múlva
találkozunk a kasszáknál. - Louis már
ott is hagyott volna minket, ha nem húzom vissza a kapucnijánál fogva.
-
Van nálad telefon? Tudod, hogy meg tudjunk találni - röhögtem apáskodva, mire ő
kinyújtott nyelvvel felmutatta a telefonját, majd már el is rohant.
-
Esküszöm néha úgy érzem hogy van egy gyerekünk - motyogtam utána nézve,
miközben ujjaimat Donná ujjai közé fontam, mire ő felnevetett. Kézenfogva
sétálgattunk a szupermarketben, ugyanis az én gyönyörű barátnőm volt olyan
aranyos, hogy mielőtt hazaérkeztem, már bevásárolt otthonra, így nem volt semmi
olyan dolog, amit vennünk kellett volna, egészen addig, míg meg nem érkeztünk a
ruha-részleghez, pontosabban egy egész aranyos kis pulcsi-párosításhoz.
-
Ez kell nekünk - jelentettem ki vigyorogva, miután visszatartott mosollyal
pillantottunk össze. Donna felnevetett, majd közelebb húzott a pulcsikhoz, hogy
nézzük meg közelebbről őket. Az alapjáraton fekete kapucnis pulcsikon Mickey és
Minnie egér szerepelt, a lányos verzió kapucniján a két fül között még egy
aranyos piros masni is helyet kapott. Az egyetlen problémánk az volt ezzel a
pulcsival, hogy a masnisból nagyobb méretek voltak, míg a pasis pulcsiból
inkább kisebbek. Mivel én vállban elég széles voltam, a Mickey-s szóba se
jöhetett, de mintha csak egymás gondolatában olvasnánk Donnával, ösztönösen
összecseréltük a pulcsikat és úgy léptünk be a próbafülkébe.
-
Mi nem vagyunk normálisak - röhögött Donna halkan, igyekezve nem megzavarni a
körülöttünk öltözőket. Gyorsan át is öltöztünk - szokás szerint most sem tudtam
kihagyni hogy jó alaposan végiglegeltessem szemeimet Donna gyönyörű idomain -
majd széles vigyorral néztünk egymásra a tükörben. Donnára még így is elég nagy
volt a fiús pulcsi, de jobb volt, mintha egy háromszor ekkora méretet vesz fel.
Rám tökéletes volt a lányos verzió, habár elég furcsán mutatott a fejemen a
piros pöttyös masni.
-
Nagyon cuki Minnie egér vagy - nevetett Donna halkan, miközben nagymamásan
megcirógatta az arcomat, majd lábujjhegyre állva egy lusta csókot nyomott
ajkaimra. Derekára simítva a kezem közelebb húztam magamhoz, és elmélyítettem
csókunkat annyira, hogy az apró pusziból egyenesen egy csókcsata kerekedett.
-
Szerintem már letelt a fél óra - motyogta teljesen vörös arccal, amint
elhúzódtunk egymástól. Gyorsan az órámra pillantottam, ami bizony még azt
mutatta, hogy van öt percünk. Visszaöltöztünk a normális ruhánkba, majd a két
pulcsit a kosarunkba téve el is indultunk a kasszák felé. Mikor kiléptünk a
próbafülkéből, az emberek furán néztek ránk, ugyanis Donna kissé vörös arccal, én
pedig valószínűleg teljesen kócos hajjal jelentem meg, habár minket ez nem
igazán érdekelt. Elvégre, nincsen olyan szabály, hogy nem lehet próbafülkében
csókolózni a párunkkal... Vagy van?
-
Ott van Louis! - mutatott Donna a távolba, ahol Louis teljesen teli kosárral a
sorok között sétálgatott, ami egyébként még nem is lett volna furcsa, ha nem a
gyerekjátékok között teszi ezt. Úgy döntöttünk, kicsit megijesztjük, így
megkerülve az egész sort, hátulról lopóztunk felé, de mikor már körülbelül öt
méterre voltunk tőle, és felénk fordult egy koronával a fején, kitört belőlünk
a röhögés.
-
Mi van? Én egy hercegnő vagyok! - nevetve széttárta a karját, majd hozott
nekünk is két koronát, majd ünnepélyesen a fejünkre helyezte. Értelmes felnőtt
emberek. Na persze.
-
Úúú, virágkoszorú - csillant fel Donna szeme,
és a koronáját azonnal le is cserélte egy színes virágokból álló
koszorúra. Mondanom sem kell, a legaranyosabb látvány volt, amint mogyoróbarna
szemeivel rám nézett, miközben kidugott nyelvvel igazgatta a fején a koszorút.
-
Így ni - segítettem neki a helyére tenni a fejdíszt, ő pedig közben levette a
koronámat és nekem is keresett egy szép koszorút. Lehajoltam hozzá, hogy fel
tudja tenni nekem, ő pedig tökéletesen elrendezte a fejemen a dísz.
-
Jaj, Istenem, hogy tudtok még ilyenkor is ilyen nyálasak lenni? - kérdezte
Louis tettetett undorral mire én kinyújtottam rá a nyelvemet. Egy sort még
baromkodtunk a gyerekcuccok között, és volt pár szülő a gyerekével, aki
értetlenül nézett minket amint gyerekeknek szánt dolgokkal játszunk, de mi
akkor úgy éreztük, mintha még mindig kicsik lennénk. Donna még simán beleillett
volna a gyerek kategóriába 19 évesen, de én 22, Louis pedig 24 évesen már nem
annyira. Igen, tudom, hihetetlen, hogy Louis a legöregebb közülünk, de hát... Ő
egy örök gyerek, nem lehet mit kezdeni ezzel.
Mikor
végre a kasszákhoz kerültünk és Louis elkezdte felpakolni a szalagra a
dolgokat, melyeket vásárolt, eléggé meglepődtünk, ugyanis tele volt alkohollal.
-
Louis, a hercegnők nem részegednek le, ezt ugye tudod? - kérdeztem tőle
nevetve, mire ő egy laza mozdulattal bemutatott nekem, így hát segítettünk neki
felpakolni a sok üveget és egészségtelen kaját. A vásárlással hamar megvoltunk
(hah, Lounak elkérték a személyiét mert nem hitték el hogy már elmúlt
tizennyolc), így egy másik fél órán belül már meg is érkeztünk Louis házához,
ahol a ház előtt már meg is láttuk Diana kocsiját parkolni. Louis azonnal
berohant a szerelméhez, mi addig Donnával behordtuk a csomagokat a lakásba.
-
El is felejtettem hogy ezek összejöttek már. Ez de fura! - mondtam, mikor
beértük a házba és azt láttuk, hogy Diana és Louis teljesen összesimultak.
-
Szerintem aranyosak. Olyan gyorsan felnőttek - törölgette műkönnyeit Donna,
majd a vállamra hajtva a fejét nézte őket, mintha csak a saját gyerekei
lennének. Eljátszottam a gondolattal: Donnát tökéletes anyának tudtam volna
elképzelni, és bevallom őszintén, abban a pillanatban úgy éreztem, hogy bizony
azt szeretném, hogy ő legyen a gyerekeim anyja.
-
Szia Harry! Örülök, hogy végre visszajöttél, Donna egy kísértet volt nélküled -
köszönt Diana a szokásos módon, mire elérzékenyült mosollyal pillantottam
Donnára, aki csak megvonta a vállát.
-
Én meg örülök hogy ti ketten végre összejöttetek. Nehéz harc volt -
válaszoltam, mire ő szokásától eltérően nem szúrós pillantással válaszolt,
hanem szerelmes tekintettel Louis vállához bújt. Nem tudom mi ütött belém, és
miért lettem ennyire érzelmes, de... Annyira jó volt látni a boldogságot az
arcukon, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Vajon mi is így nézünk
ki Donnával? A külső dolgokról ötletem sem volt, de legbelül nagyon is úgy
éreztem hogy senki mással nem lehetnék ennyire boldog.
Az
érzelgős gondolataimból Donna rántott ki, ugyanis aggódó tekintettel nézett
rám. Lounak és Dianának már nyoma se volt, csak mi ketten álltunk a nappali
közepén.
-
Minden oké? - kérdezte tenyerét az arcomra simítva, aggódással a szemében.
Halványan elmosolyodtam.
-
Annyira szeretlek - mondtam neki, majd derekánál fogva magamhoz húztam egy
lassú csókra.
-
Én is szeretlek, de ez honnan jött? - kérdezte kuncogva, amint szétváltak
ajkaink.
-
Csak eszembe jutott. Felvesszük a pulcsikat? - kérdeztem tőle izgatottan,
ugyanis rájöttem, hogy bizony megvettük azokat a jó darabokat. Donna vigyorogva
bólintott, majd ott a nappali közepén, nem zavartatva magunkat, gyorsan
átvettük a pulcsikat. Szerencsére Dianáék a konyhában bohóckodtak, így nem
kellett azon aggódnom, hogy esetleg Donnát zavarba hozzák hirtelen
megjelenésükkel.
-
Hihetetlenül aranyosan áll ez a pulcsi - mosolyogtam rá, miközben felraktam a
fejére a kapucniját. Az ujja kissé hosszú volt, így eltakarta a kézfejét, de
mivel tudtam, hogy szereti az ilyen pulcsikat, ez nem okozott akadályt.
-
Oké ki kér egy kis... Jézusom ez kibaszott aranyos - szólalt meg Louis amint
megpillantott minket, mire mindketten egyszerre nevettünk fel. - Ez az egyetlen olyan dolog, amit nem találok
undorítónak, de mond csak Harry... Miért te vagy Minnie? - kérdezte Louis
röhögve, ahogy rájött hogy bizony felcseréltük a szerepeket.
-
Mondanám hogy Donna hordja a nadrágot de... Az igazság az, hogy nem volt méret
- válaszoltam egyszerűen mire ő a homlokára csapott.
-
Érett felnőttek... Szóval, ki kér egy kis bort? - kérdezte felemelve a kezében
tartott üveget, amit egyébként egészen addig észre sem vettem. Mondanom sem
kell, a kanapén elüldögélve egy kellemes borozással kezdtünk, beszélgettünk, én
meséltem pár dolgot az utazásomról, ők pedig elmesélték, mi történt itthon.
Ahogy a bor egyre fogyott, többet és többet nevettünk, majd mikor Louis
megjelent a röviditalokkal, a hangulat az egekben volt. Nem is igazán tudom
már, miről beszélgettünk, de azt tudom, hogy mindannyian nagyon jól éreztük
magunkat. Nem voltunk holt részegek - annak nem is lett volna értelme -, de pont
annyi alkohol volt bennünk, hogy olyan dolgokat tegyünk, melyeket alap,
normális állapotban csak hosszas gondolkodás után tennénk csak meg. Így
kezdődött hát egy felelsz vagy mersz, Louis így rohangált egy szál alsógatyában
az utcán - amiről persze nem felejtettünk el videót készíteni -, Diana így
próbált meg fejen állni az asztalon (nem jött össze neki), Donna így kapott az
arcába egy jó adag tejszínhabot Lou jóvoltából, nekem pedig így kellett
lenyalogatnom róla az összeset. Ez csak pár olyan dolog volt, ami megragadt,
viszont azt utólag nem értettem, hogy hogyan sikerült biztonságban elaludnunk a
nappali padlóján.
Mikor
reggel felébredtem, még mindenki aludt körülöttem. Donna a mellkasomra hajtott
fejjel, karjaival szorosan magához ölelve, Diana és Louis pedig hozzánk
hasonlóan pár méterrel arrébb szuszogtak az asztal alatt. Elég nagy rumli volt
körülöttünk, és a legnagyobb dolog, amit nem értettem, az az volt, hogy miért
nem volt rajtam pulcsi. A nadrágom a helyén volt szerencsére, de felsőtestemet csak
a rajtam fekvő hölgy takarta, akire ha ránéztem, egyből leesett, hogy mi is
történt. Nem akartuk, hogy az új páros pulcsink alkohol szagú legyen, így még
miután elfogyott pár üveg bor, visszaöltöztünk a normális ruhánkba. Az egy örök
rejtély, hogy rólam az hogyan került le, de nem ez volt az egyetlen ködös
emlékem.
Furcsa
módon nem éreztem magam másnaposan, sőt, kifejezetten kipihent voltam, ami
miatt kissé megijedtem - hiszen kétséges volt, hogy már délután van.
Szerencsére a telefonom mellettünk hevert, ezért gyorsan meg tudtam nézni az
időt, ami nyolc órát mutatott. Így is elaludtunk, de nem vészesen, szóval óvatosan
végigsimítva alvó barátnőm oldalán próbáltam gyengéden felébreszteni őt.
-
Donna - suttogtam fülébe, mire ő egy hümmögéssel válaszolt - Fel kell kelnünk -
mondtam neki, ő pedig még ki sem nyitva a szemeit feltápászkodott rólam, de ez
nem tartott sokáig hiszen egy pillanat múlva fáradtan visszadőlt rám. Én
megúsztam a másnaposságot, de a jelek szerint ő már nem annyira. Óvatosan
felültem és mennyasszonyi stílusban felkaptam őt és a kanapéra fektettem.
Igyekeztem hangtalan lenni, hogy a másik párocskát ne ébresszem fel, de Louis
álmosan pislogva szintén felkelt és barátnőjét Donna mellé fektette a kanapéra.
-
Nők. Nem bírják a piát - vonta meg a vállát, amitől igyekeztem nem felnevetni.
Halkan a konyhába mentünk, hogy főzzünk egy kis kávét.
-
Donna ma mond fel és délután el kell indulnunk Holmes Chapelbe. Három napra itt
hagyunk titeket. - vázoltam fel neki gyorsan a dolgokat, miközben igyekeztük a
legjobb kávét összehozni.
-
Ma mutatod be a szüleidnek? - kérdezte Lou meglepetten.
-
Anyuval és Gemmával már találkozott mielőtt elutaztam Rióba... Furcsa egy nap
volt - nevettem fel az emléken. Akkor voltam szörnyen másnapos, és ő
összekapart engem annyira, hogy még anyunak sem tűnt fel semmi - pedig ő
általában kiszagolja, ha valami nincs rendben velem.
-
Vanessát csak egy év után mutattad be... Pedig akkor még a szüleiddel laktál -
jegyezte meg a pultnak dőlve.
-
Mert ő egy ribanc volt, valljuk be, Louis. Donna elbűvölő és nincs olyan ember,
aki ne szeretné őt - válaszoltam őszintén, mire ő szélesen elmosolyodott.
-
Jó téged boldognak látni, tesó. De tényleg. - veregette meg a vállamat büszkén.
-
Én is örülök neked. Diana jó hatással van rád. - biccentettem felé, ő pedig
kitárta a karját hogy magához húzzon egy férfias ölelésre.
A
kávék készen lettek, mi pedig nagy mosollyal az arcunkon tálaltuk fel azt az
ébredező másnapos nőstényeknek.
-
Imádlak - motyogta Donna mikor a kezébe nyomtam egy fájdalomcsillapítót, majd
egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
Fél
óra múlva már sikerült annyira összeszedniük magukat, hogy mi el tudtunk
indulni Donnával haza, hogy összepakoljunk a három napra, és elkészülődjünk.
-
Istenem... Miért kellett ennyit innunk? - kérdezte Donna a fejét dörzsölve
miközben hazafelé tartottunk. - És még fel kell mondanom, te jó ég, ha én ezt a
napot túlélem, akkor... - kezdett pánikolni, de amint megfogtam a kezét és egy
apró puszit nyomtam rá, elhallgatott.
-
Nem lesz semmi baj, bemegyek veled, elintézzük, aztán Holmes Chapel felé
aludhatsz a kocsiban ha szeretnél. - mosolyogtam rá kedvesen, amitől látszólag
megnyugodott, mert nem magyarázott tovább arról, mennyire elrontotta már ezt a
napot a másnaposság.
Hazaérve
rájöttem, hogy még mindig nem pakoltam ki a bőröndöm, így miközben Donna
elfeküdt az ágyon és fejét megtámasztotta, elkezdtem neki mutogatni amiket
vettem. Rengeteg dolgot vásároltam neki, többek között pár eszméletlenül jól
kinéző pulcsit (bizony, az I love Rio nem maradhatott ki...), amiknek nagyon
örült, és csillogó szemekkel próbálgatta fel egyesével őket, majd mikor
kihúztam azt a csörgős, díszes melltartót, eltátott szájjal nézett rám.
-
Hupsz, ez az enyém - úgy tettem, mintha rajtakapott volna, hogy magamnak vettem
egy melltartót, így ő hangosan felnevetett.
-
Jól állna. Próbáld fel! - kérte nevetve, mire én kissé megbántam a döntésem,
hogy ezt a módját választottam a viccelődésnek, de hát, az egyetlen barátnőmért
bármit. Gyorsan lehámoztam magamról a pólómat, majd Donna segítségével, de bizony felpróbáltam
azt a melltartót. Donna percekig csak hangosan nevetett rajtam, miközben én
csak csípőre tett kézzel vártam, hogy befejezze, de ahogy én is belenéztem a
tükörbe, egyszerűen engem is elkapott a röhögőgörcs. Azt hiszem, ennél
hülyébben még soha nem néztem ki.
-
Bocs, de ezt... Meg kell örökítenem - röhögte hangosan majd gyorsan előkapta a
telefonját, majd már le is fotózott. Nem bírta abbahagyni a nevetést, csak
röhögött és röhögött, már folyt a könnye, de még mindig nem hagyta abba.
-
Hé, ennyire viccesen azért nem nézhetek ki - csikizéssel igyekeztem leállítani
őt, de ez rossz ötletnek bizonyult, mert csak még jobban nevetni kezdett. Ja,
lehet hogy előtte le kellett volna vennem a melltartót. - Te is felpróbálhatnád.
Akármilyen furcsán hangzik, egészen kényelmes - mondtam, mikor már kezdett
lenyugodni, és már le is vettem magamról, hogy odaadjam neki a csörgős darabot.
Egy pillanatig bizonytalanul nézett rá, de aztán megvonta a vállát, és
elfordulva tőlem le is vette a rajta lévő ruhákat, hogy felvegye a legújabb
melltartóját.
-
Ezt most büntetésnek szánod, vagy...? - kérdeztem röhögve, utalva arra, hogy
semmi értelme elfordulnia, mikor... Mikor már úgysincs titka előttem.
-
Azt akarom hogy sokkoljon - nevetett, majd mikor sikerült felvennie, hatalmas
vigyorral az arcán fordult meg. Az én lélegzetem pedig elakadt.
-
Határozottan jobban áll, mint nekem. Lehet, hogy inkább neked adom - nevettem
továbbra is gyönyörű idomait bámulva - Táncolj nekem! - csillant fel hirtelen a
szemem, ugyanis eszembe jutott, hogy a Rió melletti kis falucskában hogyan
táncoltak a lányok és ugyan akkor még nem igazán érdekelt, de most hogy Donnán
volt ez a szexi melltartó, már kezdett érdekelni.
-
Te bolond vagy - röhögött ki, de azért egy kis táncot leejtett nekem, persze
csak épp annyit, hogy a fantáziám erősen beinduljon.
-
Te pedig irtó szexi - nem bírtam tovább, derekánál fogva magamhoz húztam, és
szenvedélyesen megcsókoltam. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni feszülő
nadrágom, valamint azt, hogy Donna csupasz bőre egyenesen hozzám simul.
-
Le kellene zuhanyoznom... - húzódott el tőlem pár perc múlva, majd kissé
zavarban, de felkapott pár cuccot, majd már el is tűnt. Imádtam látni, ahogyan
csókjaim után teljesen elbódult állapotban közlekedik.
Míg
ő zuhanyozott, én gyorsan összepakoltam a cuccaimat, valamint Donna elkészült
csomagját a sajátommal együtt le is vittem a kocsiba. Mikor készen volt, én
váltottam őt a fürdőben, és én is elkészülődtem. Fél óra múlva már nehézkesen
egyedül hagyva Huntert a házban (Lou persze majd gondoskodik róla, ahogy
általában, szóval emiatt nem kellett aggódunk), el is indultunk Holmes Chapel
felé, de előbb beugrottunk Donna munkahelyére is.
-
Hogyan kellene felmondanom? Mit mondjak neki? - kérdezte kétségbeesetten, majd
magában lejátszva a párbeszédet próbálgatta a lehetséges szituációkat.
-
Hé, ügyes leszel és meg is fogja érteni. Ne stresszelj rá, ha kiakad, én ott
leszek és lerendezem. - próbáltam őt lenyugtatni, de ő ellenkezett.
-
Nem, Harry. Ezt egyedül kell megcsinálnom... Megvársz a pultnál? - kérdezte
őzikeszemekkel pislogva rám, aminek nem tudtam ellent mondani így hát
beleegyeztem. Az étterem elé leparkolva egy hatalmasat sóhajtva szállt ki a
kocsiból én pedig jó barát módjára szorosan követtem is őt. Az első dolog, amit
megpillantottam, az a retkes patkány volt a pultnál, de látszólag Donna észre
sem vette őt, ugyanis a bejárattól alig két méterre ült a főnöke egy újságot
olvasgatva. Milyen jól megy egyeseknek...
-
Megvárlak a pultnál - suttogtam a fülébe, majd egy apró csókot nyomtam a
szájára és elköszönésként biztatóan megszorítottam a kezét. Kétségbeesett arca
egyre nyugodtabb lett, és mikor leült a főnökével szemben, úgy éreztem itt már
nem lesz probléma. Így hát odaléptem a pulthoz, ahhoz a patkányhoz, aki otthagyta azt a sérülést Donna tökéletes bőrén. Néha eléggé féltékeny tudok lenni, mert pontosan tudom, hogy a barátnőm mennyire szívdöglesztő, és épp ezért Alant egyenesen utáltam. Nem vagyok egy erőszakos ember, de bizony elég nagy késztetést éreztem arra, hogy egyenesen leüssem, miközben nem figyel, de az nem lett volna sportszerű, na meg amúgy is... Megígértem Donnának, hogy nem csapok balhét így hát lehűtöttem magam.
-
Segíthetek? - kérdezte a szöszi fel sem nézve rám. Orra be volt dagadva és
eléggé látszott rajta, hogy bizony összeverték pár napja. A gyereket elnézve
Lou alapos munkát végzett, amiért hihetetlenül büszke voltam rá.
-
Ja, szeretnék kérdezni valamit - válaszoltam barátságos hangsúllyal, miközben a
pultra támaszkodtam. Nem akartam nagy balhét, így nem is emeltem fel a hangom.
Nem lenne értelme megijeszteni a vendégeket, habár nekem oly mindegy.
-
Mondjad - motyogta a gyerek továbbra se nézve rám, csak törölgette a poharait.
Ez felidegesített: ha egy komoly vendég lennék, biztosan beszólnék neki, hogy
illene rám néznie ha hozzám beszél, de mivel nem voltam itt vendég, inkább nem
említettem meg, viszont a harag egyre gyűlt bennem. Nem tudtam elnézni a tény felett, miszerint sérülést okozott Donnának.
-
A kérdésem az lenne, hogy hogy a picsába mertél hozzányúlni a barátnőmhöz? - kérdeztem eleinte barátságosan, de a mondatom végre bizony felülkerekedtek rajtam az indulatok. A szöszi ijedten emelte fel a fejét és amint rájött, hogy ki is vagyok, lesápadva hátrálni kezdett. Milyen jól tette.
-------------
Sziasztok!
Nagyon sajnálom ezt a sok késést, de azért remélem még vagytok itt páran és nem hagytatok el <3
Nem tervezek sokat beszélni, csak még annyi, hogy következő részt igyekszem a lehető leghamarabb hozni és zárójelben megemlíteném, hogy hamarosan a történet végéhez kezdünk közelíteni ;)
Remélem tetszett nektek ez a rész is, aztán találkozunk a következőnél :)
Peace out
Nagyon sajnálom ezt a sok késést, de azért remélem még vagytok itt páran és nem hagytatok el <3
Nem tervezek sokat beszélni, csak még annyi, hogy következő részt igyekszem a lehető leghamarabb hozni és zárójelben megemlíteném, hogy hamarosan a történet végéhez kezdünk közelíteni ;)
Remélem tetszett nektek ez a rész is, aztán találkozunk a következőnél :)
Peace out
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm ha kommentelsz <3