Hostage | Kilencedik fejezet

Destiny

Azonnal lehúztam a fejemről a sálat és pislogtam párat, hogy visszanyerjem látásomat. Egy baromi modern bokszterem kellős közepén álltunk, ahol pár kigyúrt férfi épp apai-anyait beleadott az edzésébe. A hely hatalmas volt, a tágas ring körül rengeteg bokszzsák, súlyzó és számomra ismeretlen edzős dolog állt, a sötétszürke falakon számtalan tükör lógott, az álmennyezet pedig eszméletlenül jól nézett ki, a piros led lámpák veszélyes hangulatúvá tették a teret és egyben fénnyel is elárasztották az amúgy elég sötét helyiséget.

- TE JÓ ISTEN – kiáltotta Harry meglepetten és csillogó szemekkel nézett körbe maga körül. Számára valószínűleg ez a hely egyenlő volt a mennyországgal, viszont nekem volt pár kérdésem.

- Amikor te bekerültél a börtönbe, tudtam, hogy nem tudlak majd azonnal megszöktetni, ezért arra gondoltam, elkezdem felépíteni a közös álmunkat, hogy mire kiszabadulsz, legyen egy biztos alapunk. Szóval… Ugyan illegálisan, de létrehoztam egy egyesületet. – magyarázta Louis büszkén, ezzel megválaszolva a bennem felbukkanó kérdéseket. – Elég nagy befektetés volt, de rengeteg pénzt hoz és végre azzal foglalkozhatunk, amivel szeretnénk.

- Louis… Ez kurvajó! Miért nem mondtad korábban? – kérdezte Harry elképedve, ezúttal Louhoz fordulva.

- Mert ez még nem minden. Mivel az alapokat te találtad ki – kezdett bele, büszkén átkarolva Harry vállát -, ezért társtulajdonos vagy. Hamisítottam az aláírásod, de ez lényegtelen – legyintett, mire mindketten hangosan felnevettek, aztán Harry egy hálás ölelésben részesítette legjobb barátját. Boldogan vigyorogva néztem a megható pillanatot, hiszen olyanok voltak, akár a testvérek és ez megmelengette a szívemet. Nekem soha nem voltak ilyen igaz barátaim, szerintem egyikük sem hamisítaná az aláírásomat azért, hogy nekem jobb legyen később.

- Köszönöm, Lou. Tényleg – hallottam Harry hálálkodását, mire Louis vigyorogva összeborzolta a göndörke haját, aztán felém nyújtotta a szabad kezét és az én vállamat is átkarolta, hogy körbevezessen minket. Louis bemutatott minket pár ott edző bokszolónak, a legtöbbjük hatalmas kigyúrt állat volt – persze a jó értelemben -, akik mind pozitív véleménnyel voltak a teremről és elmondásuk szerint nagyon szerettek itt edzeni. Őszintén szólva, ahogy elnéztem őket, még nekem is megjött a kedvem a bokszoláshoz, pedig nem vagyok egy erőszakos típus, inkább futok vagy jógázok, de a hely annyira magával ragadott, hogy szívesen kipróbáltam volna ezt a sportot is. A terem végében volt egy hosszú pult, mögötte pedig egy hatalmas szekrény, tele mindenféle edzőcuccal, proteinporral és egyéb edzéshez szükséges kiegészítőkkel.

- Arra gondoltam, hogy amíg itt vagyunk Bostonban, tarthatnánk egy frissítést ezen a területen. Persze csak ha szeretnétek, mert fárasztó munka lenne – mondta Louis, de mi Harryvel vadul bólogattunk.

- Hülyéskedsz? Azok után, amit tettél értem, ez az alap – válaszolta Harry, majd rám pillantott.

- Én szívesen dolgoznék a pultban vagy leltároznék… Rajtatok élősködök, szóval nem is kérdés, hogy besegítek amiben csak lehet – tettem hozzá én is, Louis pedig hálásan nézett mindkettőnkre.

- Király, akkor holnap? – kérdezte Lou, mire mi gondolkodás nélkül egy hatalmasat bólintottunk. Ezután Louis átadott nekünk egy-egy táskát, amiben nagyon menő edzőruhák voltak, aztán hatalmas vigyorral közölte, hogy ideje edzeni, így hát elvonultunk átöltözni. Ugyan ez a hely főleg a férfiaknak volt a törzshelyük, női öltözőt is építettek, ahol teljesen egyedül öltözhettem. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy luxus szállodában, ahol saját edzőterem, öltöző és szauna van, mert igen, Louis még erre is gondolt. Az edzőruhám nagyon, de nagyon tetszett, a feszes jóganadrág pontosan azt mutatta, amit kellett, a sportmelltartóval összevarrt felső pedig valami eszméletlenül karcsúsította a derekamat, a cipő pedig valami álom volt. Soha nem voltam az a magassarkús lány, mindig is utáltam bármilyen cipőt, ami hangot adott ki magából, így ez a profi edzőcipő azonnal belopta magát a szívembe. Még gyorsan összefogtam a hajam aztán már kint is voltam és megkerestem a srácokat, akik már a bemelegítéshez készülődtek.

- Ugye engem is megtanítotok majd bokszolni? – kérdeztem reménykedve, mire a srácok összenéztek és pár másodpercig csak meredtek egymásra, azon tanakodva, hogy mi legyen.

- Persze, Harry majd megtanít, nekem nincs türelmem – mondta Louis, mire Harry felhorkant.

- Ezt tanúsíthatom. Mikor Lout tanítottam, egy hét után fel akarta adni mert nem ment neki, de végül itt lyukadtunk ki – röhögött Harry, megpaskolva Louis hátát, aki csak megforgatta a szemét.

- Örök hálám érte – morogta, majd egy gyors fordulattal otthagyott minket, mert valami fontos dolga akadt a pultnál.

- Na jó, kezdjük egy kis erősítéssel mert ahogy látom, nem szereted a súlyzókat – csapta össze a tenyerét Harry, miközben végignézett rajtam. 

- Mi, most rögtön? - kérdeztem meglepetten, elvégre nem számítottam arra, hogy azonnal belefogunk.

- Aha. Talán pár hét alatt felszedhetsz egy kis izmot… - mondta megvetően pillantva rám, mire sértődött arcot vágtam. Tény, hogy nem voltam egy izompacsirta, de volt mit befeszíteni.

- Én már most is izmos vagyok, nézd! – felhúztam a pólóm ujját és teljes erővel befeszítettem a karom.

- Hol? – kérdezte röhögve, mire sértetten eltátottam a számat.

- Igenis izmos karom van, kikérem magamnak! – kiáltottam, de ő még mindig csak nevetett rajtam, majd megtapogatta befeszített bicepszemet és még jobban kitört belőle a nevetés.

- Melyik univerzumban? – cukkolt tovább, aminek egyáltalán nem örültem.

- Bunkó vagy, Tarzan! – keresztbe fontam magam előtt a karomat és dühösen néztem rá, mikor már abbahagyta a nevetést és megkomolyodva felvette a kemény férfi arckifejezését.

- Mondj újat – válaszolta, majd jó tanár módjára kiosztotta az első feladatomat. Feltételeztem, hogy csakis az volt a célja, hogy megszívasson és jól kifárasszon, ugyanis hasizom erősítő gyakorlatokat mutatott, amik kikészítettek. Jó, talán tényleg igaza volt, eléggé eltunyultam az utóbbi időben.

- Na még ötvenet aztán mehetünk a súlyzókhoz – dirigált Harry, miközben éppen felüléseket végeztem, miközben ő a behajlított lábamat fogta a földhöz, így minden egyes felülésemmel az arcával találtam szembe magam. A legtöbbször csak gonosz vigyorral ajándékozott meg, de volt olyan is, hogy újból kellett csinálnom a felülést, mert szerinte szabálytalan volt.

- ÖTVEN??? – lihegtem felháborodottan, ugyanis a hasizmaim majdnem, hogy lángra kaptak már, de a göndörke csak gonoszkodva felvonta a szemöldökét.

- Feladod? – kérdezte edzésünk során már sokadjára. Azt hiszi, engem könnyű fából faragtak és egy kis nehézségnél már fel is adom. Hát, nagyon téved.

- Csak szeretnéd – mosolyodtam el, aztán nagy küzdelmek árán ugyan, de megcsináltam azt a plusz ötven felülést. Látszólag eléggé meglepte a kitartásom, de nem szólt egy szót sem, csak visszafojtott mosollyal sózott rám pár súlyzót. Természetesen végig csináltam mindent, amit kért, hiszen mindenképp meg akartam neki mutatni, hogy velem nem tud szórakozni. Az edzésünk végén én teljesen kifáradva és leizzadva vonszoltam magam a pulthoz, remélve egy kis segítségben. Meglepetésemre Louis helyett egy szőke, kékszemű srác állt ott, barátságos mosollyal az arcán. Olyan más volt, mint a körülöttünk lévők: ő alacsonyabb és aranyosabb volt, izmai pedig csak az átlagos szintig emelkedtek fel.

- Biztos te vagy Destiny – mosolygott rám szélesen, miközben felém nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam – Niall vagyok, Louis egyik barátja. Általában én vagyok a pultnál – csevegte ír akcentusával, én pedig lihegve hallgattam őt, miközben lerogytam a vele szemközti székre. Niall nem is hagyott időt válaszolni, már folytatta is mondókáját. – Látom Emerald eléggé kifárasztott. Nem is gondoltam, hogy annak az embernek van szíve, de ahogy láttam, neked sikerült megtalálni.

- Tessék? – csak hatalmas szemekkel néztem rá, nem értettem miről beszél.

- Kedvel téged – jelentette ki, mintha ez egyértelmű lett volna, mire a göndörkére pillantottam, aki éppen magára rángatta a bokszkesztyűjét és bemelegítette a vállait. Nem tudom, nekem nem tűnt úgy, mintha túlságosan odalenne értem, elvégre ez az edzés maga volt a kínzás.

- Én ebben nem lennék biztos. Holnap meg sem fogok tudni mozdulni miatta – nyögtem fájdalmasan, a kemény edzésre és az azt követő izomlázra utalva.

- Az lehet, de volt türelme edzeni téged… Sőt, a te edzésedet előrébb rakta, mint a sajátját – magyarázta tovább de én értetlenül néztem rá.

- Honnan ismered őt? – kérdeztem gyanakodva.

- Barátok voltunk… vagyunk. Együtt bizniszeltünk mielőtt lecsukták – vonta meg a vállát nemtörődöm módon, ám engem egyre inkább kezdett érdekelni ez az egész.

- Milyen bizniszben? – kérdeztem, remélve, hogy végre megtudhatok valami hasznosat. Abban a pillanatban a szöszi pillantása a hátam mögé siklott és már meg is éreztem Harry jellegzetes illatát.

- Mivel tömöd a fejét, Niall? – kérdezte nevetve, majd jókedvűen kezet fogott a szöszivel bokszkesztyűn keresztül.

- Csak ismerkedünk. Nagyon kedves túszod van, Em. – mosolygott rám Niall, de Harry csak megforgatta a szemét.

- Tölts el vele bezárva pár napot és meg fog változni a véleményed – Harry beszólására mérgesen néztem fel rá és könyökömmel megböktem a mellkasát. Ne már, ennyire elviselhetetlen nem vagyok.

- Még mindig bunkó vagy – morogtam, mire Niall felnevetett.

- Ez pedig még mindig nem újdonság – vágott vissza azonnal, mikor úgy döntöttem, inkább otthagyom őket, így sajnos most sem tudtam meg semmit. Gyorsan lezuhanyoztam és rendbe raktam magam. Meglehetősen jól éreztem magam: feltöltődtem energiával és önbizalommal egyaránt. Biztos voltam benne, hogy akármennyire is fájdalmas dolog a Harryvel való edzés, nem fogom abbahagyni. Mikor felfrissülve kiléptem az öltözőből, azonnal megpillantottam a göndörkét, amint egy hatalmas bokszzsákot püföl. Nem igazán érdekelte őt az emberek tekintete, magabiztosan edzett póló nélkül, ezzel közszemlére téve tökéletesen kidolgozott izmait. Kellett pár pillanat, amíg összeszedtem magam és sikerült túllépnem a látványon.

- Emerald semmit nem változott – röhögte Niall, látva, hogy őt bámulom. – Nincs fontosabb dolog számára, mint a bokszolás – rázta a fejét hitetlenül – Nem értem, miért nem jár versenyekre. Akár még világbajnok is lehetne – folytatta a cseverészést, mire végre a szöszire néztem.

- Elfelejtetted, hogy ő egy börtönszökevény és a fél világ őt keresi – szóltam bele, mire ő csak legyintett.

- Részletkérdés – vonta meg a vállát aztán visszatért a pult mögé, hogy kiszolgáljon egy vendéget. Én is bemásztam a pult mögé, hogy folytassam a beszélgetést a szöszivel. Soha nem álltam még ilyen pult mögött, így érdeklődve néztem végig a berendezést. Rengeteg proteinpor és számomra ismeretlen dolog volt ott, de szerencsémre ott volt Niall, aki perceken belül mindent megmutatott nekem. Elég jól elbeszélgettünk és halálra nevettük magunkat, hiszen a humorával sem volt probléma. Mindeközben Harry megállás nélkül kínozta tehetetlen ellenfelét és nem is foglalkozott azzal, hogy órák teltek el. Louis idő közben elhagyta a boksztermet mert be kellett mennie a városba pár dologért, így csakis Niall szórakoztatására számítottam. A szöszinek be nem állt a szája, folyamatosan csevegett valamiről és érdeklődve kérdezgetett felőlem én pedig nem győztem mesélni neki. Elmesélte, hogy tizenhét éves volt, mikor a családjával Írországból Los Angelesbe költöztek, és azóta ismeri a srácaimat. A fél élettörténetét megtudtam, pedig még csak huszonnégy éves, ezzel egy évvel idősebb, mint Harry. Furcsa volt hallani, hogy egy ilyen szende fiú, mint Niall, képes volt összebarátkozni Louval és Harryvel. Túlságosan kedves volt hozzájuk képest.

Már egészen beesteledett, körülbelül este kilenc körül járt az idő, mikor Harry még mindig a bokszzsákkal harcolt. Nem értettem, hogyan bírja idáig, viszont aggódtam érte, hogy talán bekattant vagy valami, így arra gondoltam, ideje leállítani őt. Ahogy közeledtem felé, nem bírtam levenni a szemem a tökéletes hátizmairól, amik minden egyes ütésnél teljes egészükben megmutatkoztak izzadságtól fénylő bőre alatt.

- Hé, Tarzan. Arra vársz, hogy visszaüssön? – szóltam hozzá, mire észrevette jelenlétem és megfogta a lengedező, meggyötört ellenfelét.

- Mennyi az idő? – kérdezte lihegve. Ezek szerint tényleg fel sem tűnt neki az idő múlása, hiszen egészen meglepődött, mikor elárultam neki, hogy már négy órája edz.

- Bocs, csak nagyon elgondolkodtam közben. Nem vagy éhes? – kérdezte, miközben lehámozta magáról bokszkesztyűjét.

- Egy picit. Louis már egy ideje elment a városba, szóval Niall felajánlotta, hogy hazavisz minket – mutattam a szöszi felé, mire egy nagyot bólintott, aztán felkapta a törülközőjét és az öltöző felé vette az irányt. Elképesztő szexi látványt nyújtott még ilyen kimerülten is.

- Azért arra kíváncsi lettem volna, mikor merül ki annyira, hogy abbahagyja. Ha nem állítod le, akár napokig is ütötte volna azt a szerencsétlen bokszzsákot – nevetett Niall, de én csak rosszallóan ráztam a fejem. Nem kellett túl sokat várni Harryre, alig telt el húsz perc, már meg is jelent felöltözve, frissen mosott hajjal és nagy mosollyal az arcán. Olyan volt, mintha újjászületett volna, még a haja is rendezett volt a szokásoshoz képest.

- A szokásos tökéletes belépő – motyogta Niall magában, mielőtt még Harry odaért volna hozzánk.

- Mintha újjászülettél volna, Tarzankám – dicsértem meg őt mosolyogva, mire a göndörke hálásan bólintott. Mintha már mesélte volna, hogy imád bokszolni, na de hogy ennyire jó hatással legyen rá, azt nem is gondoltam volna. Niall még gyorsan összepakolt pár cuccot, aztán már a kocsijához is siettünk vele, ugyanis egyre éhesebbek voltunk. Niall egész végig valami mások bokszteremről mesélt, ami állítása szerint sokkal rosszabb, viszont többen járnak oda. Mi csak csendben hallgattuk őt, néha helyeseltünk, de különösebb hozzászólást nem fűztünk hozzá. Mikor kitett minket Louis lakása előtt, Harry megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Niall talán még többet beszél, mint te… Te jó ég, hogy lehet ennyit fecsegni? – morogta unottan, előbbi boldogságának már nem is látszott a nyoma.

- Más, mint ti, de nincs vele semmi baj. Nekem szimpatikus – vontam meg a vállam, mire ő hitetlenül rázta a fejét.

- Azt rögtön gondoltam – mondta, ezzel cukkolva engem, mire megforgattam a szemem. Mikor felértünk a lifttel, egyszerre néztünk a kanapéra, majd egymásra, aztán mintha sípszót hallottunk volna, egymást fellökve próbáltuk elfoglalni az egész kanapét. Szerencsére én gyorsabban értem oda, így hatalmas vigyorral az arcomon néztem fel Harryre aki összehúzott szemekkel nézett rám, miközben keresztbe font a maga előtt karjait. Nem szólt semmit, csak így nézett rám, miközben én, mintha észre sem venném őt, bekapcsoltam a tévét és megnéztem, milyen filmek vannak terítéken. Pár perc után már kínosan éreztem magam, így felsóhajtottam, és úgy helyezkedtem, hogy ő is elférjen. Győztes vigyorral a képén levetette magát mellém, aztán felém nyújtotta a kezét, hogy neki adjam a távirányítót.

- Mivel voltam olyan kedves és engedtelek leülni, ezért én választok filmet – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire fájdalmasan felnyögött, de beleegyezett. Valami romantikus nyáladzást találtam, amit alapesetben nem néztem volna meg, de most csak azért úgy tettem, mintha élvezném, hogy Harryt idegesítsem. A szemem sarkából figyeltem a reakcióját, ami többszöri fáradt sóhajból és undorodó arcból állt, de elég jól állta a sarat. Már eléggé kezdtem unni a filmet, de Harry még mindig csak látványosan öklendezett. Arra vártam, hogy feladja. Körülbelül fél óra után viszont ez végre bekövetkezett, mikor a filmünk szereplői éppen hatalmas beleéléssel és megható romantikával bevallották egymásnak szerelmüket.

- Na jó, én ezt nem bírom – pattant fel hirtelen, majd egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a távirányítót és elkapcsolt arról a borzalomról.

- Hé, én nézni akartam! – kiáltottam fel tettetett felháborodással, pedig valójában megkönnyebbültem, hogy végre nem kell néznem a nyáladzást. Csak a játék kedvéért próbáltam visszaszerezni tőle a távirányítót, de ő nem hagyta, magasra felemelte azt, hogy ne érjem el. – Add vissza! – kiáltottam, majd hirtelen ötlettől vezérelve vállába kapaszkodtam és rácsimpaszkodva végre sikerült elérnem a távirányítót. Abban a pillanatban ahogy megszereztem azt, Harry kibillent az egyensúlyából, így egyenesen rázuhantam szegényre. Hangosan nevettünk a bénázásunkon, de aztán furcsa szorítást éreztem a gyomromban. A mellkasán feküdve olyan közel voltam az arcához, mint még soha, így teljesen rabul ejtett smaragd tekintete. Nevetésünk lehalkult, éreztem, hogy valami történt, így csak csendben bámultunk egymásra. Nem is tudom miért, de tekintetem dús ajkára vándorolt, és abban a pillanatban készen álltam megcsókolni őt. Tekintetéből azt tudtam kiolvasni, hogy ő is erre vágyik, de aztán elmosolyodott és halkan felnevetett.

- Lassíts, cica… Tudom, hogy szexi vagyok de ennyire nem kell belém zúgnod – mondta pimaszul mosolyogva rám, mire csak megforgattam a szemem.

- Csak szeretnéd, hogy beléd zúgjak. Csak teszteltem, mikor cigiztél utoljára – hazudtam nemtörődöm hangsúllyal, majd feltápászkodtam róla. Próbáltam leplezni a zavarom, de Harry átlátott rajtam és idióta vigyorral nézett rám.

- Ja, szerintem is – mondta szarkasztikusan, mire a mellkasába bokszoltam, hogy valamennyire leállítsam őt. Nem is értem, mit gondoltam… Harry nyilvánvalóan nem akar tőlem semmit, csak magamat hitegetem ezzel. A fenébe már Niallel meg azzal a fura álommal! Szerencsére Harry nem feszegette tovább a témát, mivel talált egy számára tökéletes akciófilmet, amit pislogás nélkül nézett. Szinte levegőt is alig vett, annyira beleélte magát a filmbe, én pedig ez idő alatt próbáltam helyrerakni a gondolataimat. Végül letudtam az egészet annak, hogy Harry ma túl kedves volt hozzám és ez billentett ki az egyensúlyomból. Igen, csakis ez történhetett. Körülbelül a film közepénél tarthattunk, mikor megérkezett Louis és ugyanolyan lelkesedéssel, mint Harry, leült közénk és feszülten bámulta a képernyőt. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy végre megérkezett, mert kissé kínosan éreztem magam kettesben Harryvel. Szerencsére ezután már lenyugodtam és már szinte el is felejtettem, ami történt. Mint mindig, most is nagyon jól szórakoztam azon, mikor a srácok elkezdtek veszekedni a kocsikról és a fegyverekről vagy együtt találgatták, hogy ki fog legközelebb meghalni. Mikor vége lett a filmnek, hosszasan kritizálták azt, én pedig csak nevetve hallgattam őket. Természetesen folytattuk a filmezést, viszont kezdtünk elálmosodni. Nem is tudtam már követni az eseményeket, szemhéjaim egyre nehezebbek lettek és nagyokat pislogtam, mígnem teljesen elnyelt az álmok világa.

Másnap reggel a nap vakító fénye ébresztett fel, ugyanis a behúzott függöny kis résén keresztül pont rám vetődött a fény. Kipihent és nyugodt voltam, a nap melege nagyon jól esett, hiszen egész télen nem is láttam igazi napsütést. Mikor megpróbáltam felkelni, több dologra is lettem figyelmes: Először is, hogy szörnyen nagy izomlázam lett a tegnapi edzéstől, a másodjára az, hogy be vagyok takarva, harmadjára pedig, hogy Harry is bealudhatott a filmen, ugyanis a kanapé másik végében szuszogott és lába az enyémbe gabalyodott az éjszaka során. Megpróbáltam úgy elvonszolni magam a fürdőszobáig, hogy ne keltsem fel Harryt, ami elég nehéz volt, tekintve hogy a létező összes izmom sajgott. Sikerült egy fájdalmas nyögés és egy padlóra zuhanás után eljutnom a fürdőszobába, ahol gyorsan vettem egy zuhanyt, és felfrissítettem magam. Le mertem volna fogadni, hogy még soha nem éreztem ilyen jól magam egy reggelen, és ez teljesen felpörgetett, viszont máris szembejött velem egy probléma, mégpedig az, hogy nem hoztam be magammal ruhát, így egy szál törülközőben tipegtem be a hálószobába, ahol a ruhák voltak. Szerencsére Harry még csak ébredezett, így fel sem tűnt neki, hogy elhaladtam mellette. A szobában szétnézve rájöttem arra is, hogy ideje lenne már mosni, ugyanis egyetlen egy tiszta farmerom maradt és az összes felsőm koszos volt. A számat rágva gondolkoztam, mit vegyek fel, mikor megpillantottam egy pólót az ágy szélén. Harryé volt, de tisztának tűnt, szóval felvettem, hogy legalább addig, míg nincs tiszta felsőm, ezt hordjam. Tisztán lehetett érezni rajta Harry jellegzetes illatát, de nem igazán érdekelt. A göndörke fáradtan fetrengett a kanapén, látszólag neki nem volt olyan pihentető az éjszaka, mint nekem. Gyorsan főztem egy kis kávét, aminek illatára Louis perceken belül megjelent és nagyokat szimatolva a levegőből, fáradtan elfogadta a neki nyújtott bögrét.

- Felérsz egy élő kávéautomatával, ugye tudod? – kérdezte hálásan pillantva rám, mire halkan felnevettem. Louis sem volt túl kipihent, de azért igyekezett felébredni. A kávé illatára a göndörke is megjelent a konyhában és egy morgással köszönve nekünk legurította a saját adagját.

- Én lelépek a bokszterembe, elég sok dolgom lesz ma ott. Ha van kedvetek, gyertek le délután és leltározhatnánk együtt – mondta, felkapva a kulcsait és a telefonját. – Harry, beírtam a telefonodba a címet, szóval gond nélkül eltaláltok oda – tette hozzá a göndörkére nézve - aki már jóval éberebben nézett vissza rá -, és azzal a lendülettel már el is hagyta a lakást. Harry a fürdőbe vonszolta magát, addig én ráérősen elfogyasztottam a reggeli kávémat. A napsütötte város látképe valami elképesztő volt. Ugyan még így is érezhető volt, hogy nagyon hideg van kint, de a nap sugarai már egy kis melegséget is csempésztek a levegőbe, aminek már épp ideje volt, hiszen a tavasz két héten belül várható volt. Miután kigyönyörködtem magam, elmosogattam és végighallgattam Harry szitkozódását, aki a nappaliban fájlalta a karját.

- Reméltem, hogy neked is izomlázad lesz… Reggel alig bírtam felülni – kiáltottam ki neki, mire már meg is jelent mellettem.

- Ja, hallottam amikor a földön kötöttél ki – röhögte kárörvendően, mire oldalba löktem a könyökömmel. Abban a pillanatban a tekintete a mellkasomra szegeződött és összevonta a szemöldökét.

- Ez az én pólóm? – kérdezte, mikor rájött, milyen mintát ábrázol a felső.

- Aha – vontam meg a vállam. Nem gondoltam, hogy észre fogja venni vagy megemlíti majd.

- Miért van rajtad az én pólóm? – kérdezte értetlenül rázva a fejét.

- Mert az összes ruhám a mosógépben van és fel kellett vennem valamit – magyaráztam, miközben beletúrtam kócos hajamba, hogy helyre tegyem tincseimet.

- De ez a kedvenc pólóm – nyögött fel fájdalmasan nézve a szóban forgó darabra.

- Na és? Nem veszett el, itt van nálam – értetlenkedtem, de ő gyerekesen rázta a fejét.

- Add vissza! – utasította ellentmondást nem tűrő hangon. Olyan volt, mint egy hisztis kisfiú, akinek ellopták a kedvenc játékát.

- Mi? Dehogy adom! Épp hordom! – nem értettem, miért ilyen fontos neki, de arra gondoltam, jó lesz ezzel szórakozni.

- Destiny… Add vissza! – kérte újból, de láttam, ahogy a mosoly jelei átfutnak az arcán, ezért nem aggódtam miatta.

- Vedd el, ha tudod – nyújtottam ki rá a nyelvem, azzal a céllal, hogy majd beletörődik, de csak pimasz mosolyra húzta a száját és a pólójánál fogva magához rántott.

- Te akartad, cicus – mondta szexi hanggal, majd azzal a lendülettel ajkait az enyémekre nyomta. Biztos voltam benne, hogy ő maga is annyira meglepődött ezen, mint én. Pár másodpercig csak lesokkolva hagytam, hogy csókoljon, de aztán beadtam a derekam és felnyögve visszacsókoltam. Össze voltam zavarodva, nem értettem, miért csinálja ezt, de őszintén szólva nem is érdekelt, hiszen végre megkaptam azt, amiről már egy ideje álmodoztam. Harry csókja annyira… más volt. Nem volt lassú, nem volt nyálas, viszont annál szenvedélyesebben csókolt. Testem alig pár másodperc alatt felhevült és csak többet akartam belőle. Hatalmas tenyerével végigsimított az oldalamon, egészen a fenekemig, amibe egy jól irányzott mozdulattal belemarkolt, amitől jólesően felnyögtem. Éreztem, ahogy belemosolyog csókunkba, de nem engedett el, csak erőszakosan közelebb húzott magához, beszorítva a konyhapult és saját maga közé, hogy ne is gondoljak a menekvésre. Őszintén, eszem ágában sem volt kibontakozni a csókból, azt kívántam, bárcsak örökké tartana. Ehelyett inkább kócos hajába túrtam és gondolkodás nélkül hozzádörgölőztem mellkasához. A dolgok kezdtek felforrósodni, egyre hevesebben csókolt, és nekinyomva a pultnak arra kényszerített, hogy hangosan felsóhajtsak. Nem tudtam gondolkodni, csak hagytam, hogy csináljon velem, amit szeretne, hiszen minden érintése felért egy csodával. Alig pár perc heves csókolózás után megfogta a pólóm alját, majd egy határozott mozdulattal áthúzta a fejemen és kaján vigyorral a képén ellépett tőlem, miközben végignézett rajtam. Akkor jöttem rá, hogy mi volt a célja ezzel az egésszel.

- Győztem – vigyorgott szélesen, majd megigazította a haját és győzedelmesen feltartotta a pólóját, amit ilyen aljas módon szedett le rólam.

- Ez… Egy nagyon kiszámítható húzás volt, Tarzan – mondtam felnevetve, igyekezve leplezni a meglepettségem, miközben zavartan beletúrtam a hajamba és keresztbe fontam magam előtt a karom, hogy némileg elrejtsem magam előle, ugyanis így csak egy szál melltartóban és farmerban álltam előtte. Éreztem, hogy lángol a fejem, de az megnyugtatott, hogy Harry arca is szokatlanul piros lett.

- Igazán? – kérdezte pimaszul, majd ismét közelebb simult hozzám. – És ehhez mit szólsz, cicuskám? – kérdezte suttogva, aztán már megint magamon éreztem puha ajkait. Olyan volt, mintha ez már nem is a póló miatt lenne, nem is a szórakozás miatt, hanem valami más okból… De nem érdekelt a dolog miértje, örültem, hogy Harrynek egy újabb oldalát ismerhettem meg. Vadul csókolt, tenyerével felfedezte a testemet, majd egy gyors mozdulattal már fel is emelt a pultra, így lábaimat dereka köré tudtam fonni. Hatalmas volt a szexuális feszültség köztünk, ami eddig talán fel sem tűnt, de most nagyot robbant. Nem is gondolkoztam, azonnal lehúztam Harryről a felsőt, aki ezt büszke mosollyal reagálta le, majd visszatért ajkaim kényeztetéséhez. Hatalmas tenyereivel a derekamat cirógatta és közelebb vont öléhez, miközben én a tarkójánál fogva húztam magamhoz. Idő közben levertünk pár dobozt a pultról, de egyikünket sem izgatta, csak zavartalanul folytattuk tevékenységünket. Harry játékosan igyekezett felülkerekedni rajtam, megmutatni, hogy ő a főnök, de én ezt nem hagytam, így az egész csókcsata alakult ki közöttünk, ami csak még feljebb tekerte a hőmérsékletet. Aztán egy hirtelen döntés eredményeképp Harry felkapott az ölébe, majd egyenesen a hálószoba felé vette az irányt, miközben egyetlen pillanatra sem szakította meg a csókunkat. Ledobott a puha párnák közé, majd győztes vigyorral fogadva a nevetésemet, újból felém kerekedett. Nem gondolkodtam, csakis a göndörkére tudtam gondolni, és arra, hogy mennyire is szeretném ezt. Elvégre… Mit veszíthetek?

Ugyan már túl voltam pár komolyabb kapcsolaton, egyetlen fiú sem tudta kihozni belőlem azt, amit Harrynek éppen sikerült. Nem voltam zavarban, nem éreztem kellemetlenül magam… Olyan nyugodt voltam, szívem mégis vadul kalimpált. Harry stílusa teljesen eltért a szokványostól, ugyanis karjaimat a fejem fölé emelte és egyetlen kezével lefogott, így ajkaival gond nélkül nedves csókokat tudott hagyni a hasamon és egész mellkasom területén. Nevetve ficánkolni kezdtem, mikor egy-egy területen csikis érzést keltett, de Harry nem engedett el, élvezte, hogy könnyesre nevetem magam alatta. Mikor aztán sikerült kiszabadítanom karjaimat, vettem az alkalmon és fordítottam a helyzetünkön, így a csípőjére ülhettem és kezelésbe vehettem gyönyörű izmait. Végigcsókoltam őt a nyakától egészen a derekáig, aztán újból ajkaira tapadtam. Kezeit a fenekemre simította, és keményen belemarkolt, amivel elérte, hogy hozzádörgölőzzek csípőjéhez. Éreztem, ahogy férfiassága jelentősen keményedik alattam, amit sikernek könyveltem el, így tovább dörgölőztem hozzá. Az intenzív ingereknek köszönhetően belenyögött csókunkba, de aztán ismét átvette az irányítást és a hátamra fordított. Megszabadultunk a maradék ruháktól is, Harry nagy örömére, aki boldogan nézett végig rajtam. Soha nem éreztem még akkora önbizalmat és boldogságot, mint abban a pillanatban.

(…)

- Na, most már tényleg én győztem – vigyorgott rám Harry, miközben magára kapta a farmerjét. Én még csak próbáltam magamhoz térni a kábulattól, így nem is igazán gondolkoztam a válaszon.

- Egy szót se szólj – mondtam, miközben rendbe tettem kócos tincseimet.

- Tudtam, hogy egyszer el tudlak majd csábítani… Na de hogy ilyen könnyedén… - piszkált tovább, mire nevetve felé dobtam egy párnát, amit egyszerűen elkapott majd visszadobott nekem.

- Fogd be, Tarzan – röhögtem vörös fejjel. Fogalmam sem volt róla, hogy mi volt ez az egész, miért csinálta ezt Harry és hogy én miért csináltam ezt, de akkor nem akartam ezen gondolkodni. Szerencsére Harrynek nem volt több ideje tovább cukkolni engem, mert pár másodpercen belül megcsörrent a telefonja.

- Mizu, Lou? – szólt a telefonba vidáman, győztes vigyorral nézve rám. Egy ideig csak hallgatott, és ahogy telt az idő, úgy komorodott el a tekintete. Éreztem, hogy valami baj van, ugyanis nem nézett rám, csak idegesen járkálni kezdett a szobában és pakolni kezdett a táskájába.

- Akkor itt az idő… Persze, megoldom…Nem, Lou, most kell megtennünk… Tudom… - hallatszott halkan ideges hangja. Úgy gondoltam jobb, ha indulásra készen állok, így gyorsan felöltöztem és segítettem neki összepakolni, mivel ő fél kézzel a telefonját tartotta. Harry végignézte ahogy felrángatom magamra a farmert, majd a saját pólói közül egy egyszerű feketét dobott felém, ő pedig felvette azt, ami elindította ezt a „vitánkat”.

- Rendben. Akkor öt perc és találkozunk. Sietünk – tette le a telefont majd feszülten nézett fel rám.

- Mi történt? – kérdeztem azonnal, ugyanis elképzelésem sem volt, miért kell ilyen gyorsan elhagynunk a lakást.

- Megtaláltuk a… Mindegy, majd később elmagyarázom… Most csak pakoljunk össze pár cuccot… Fegyvereket… - motyogta össze-vissza, és feltételeztem, hogy nem is igazán figyelt arra, amit mondott, mivel két fegyver között cikázott a tekintete, azon tanakodva, melyiket vigye el. Míg ő a fegyverei között tanakodott én gyorsan magamhoz vettem egy hátizsákot, beleraktam pár ruhát és még pár pisztolyt, ami nem fért be Harry zsebébe. Pár percen belül már a liftben is voltunk. Éreztem Harry körül a feszültséget, ezért inkább nem kérdeztem semmit, pedig eléggé össze voltam zavarodva. Addigra már el is felejtettem, hogy lefeküdtem vele egy póló miatt.

Louis kocsija már ott állt, így gyorsan be is pattantunk hátulra és már indultunk is.

- Harry, biztos vagy ebben? Nem lenne jobb… - próbálkozott Louis, de Harry azonnal közbeszólt.

- Nem. Több mint fél éve várok erre, Louis. Nem futamodhatunk meg – morogta idegesen, mire Lou csak bólintott és beletaposott a gázba. Csendben utaztunk, de érezni lehetett a feszültséget, ami Harryből sugárzott. Igyekeztem nyugodt maradni, habár eléggé aggódtam. Mégis mi a fene történik? Miért pont most?

- Mindjárt ott vagyunk – mondta Lou, mikor befordultunk egy kihalt utcába. Egy hatalmas raktár-féle épület felé közeledtünk, de Louis messzebb parkolt le.

- Lou, Des, ti maradjatok itt – mondta Harry, miközben magához vette a pisztolyát. – Lou, ha húsz percen belül nem jövök vissza, gyere utánam - folytatta, majd egy hatalmas levegőt vett és kiszállt a kocsiból. Hosszasan néztem távolodó alakját. Megtöltötte a fegyverét és magára húzta a kapucniját. Óvatosan haladt, majd az egyik sarkon befordult és eltűnt a szemünk elől.

- Mi ez az egész, Lou? – kérdeztem aggódva.

- Ez csak… Harry nem mondott neked semmit? – kérdezett vissza, mire megráztam a fejem. – Akkor én sem mondok semmit, sajnálom.

Louis hallgatag volt, rajta is látszott az idegesség. Vérfagyasztó csendben vártunk, egyik percről a másikra nőtt a feszültség. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, szinte éreztem, hogy fojtogat. Louis is hasonlóképpen érezhetett, ugyanis lehúzta az ablakot, hogy több levegőhöz jussunk. Körülbelül tizenöt perc telhetett el, mikor Louis egyre idegesebb lett. A szívem úgy vágtatott, mintha éppen futnék, pedig egyhelyben ücsörögtem mindvégig. Aztán valami történt. Valami borzalmas. Egy lövést hallottunk, aztán még egyet. Louis abban a pillanatban feltépte a kocsi ajtaját és kezébe vette a fegyverét.

- Ne gyere utánunk, értetted? Bármit hallasz, maradj a kocsiban! – parancsolta gyorsan, majd már el is viharzott. Őszintén szólva halálra rémültem, még a kisujjamat se mertem megmozdítani. Számtalan kép ugrott fel lelki szemeim előtt, egytől egyig borzalmasak voltak. Pár perc múlva újabb lövés hallatszott, aztán hatalmas csend telepedett az utcára. Rettegtem. Mi van, ha… Mi van, ha mindkettőjüket… Nem, az nem lehet…

Hirtelen bátorságtól vezérelve kipattantam az autóból és magamhoz vettem egy kést a biztonság kedvéért. Ugyan lőni nem tudtam, de közelharcban lehetett egy kis esélyem a késsel. Azt sem tudtam, mivel állok szemben, de mindenképpen segíteni akartam a srácaimnak. Remegve lépkedtem arra, amerre ők is elindultak. Távolról semmit nem láttam az épületen, semmi jelet arra, hogy oda kellene mennem, mégis arra tartottam. Minden egyes sarkon alaposan körülnéztem, mígnem elértem a raktárat. Megkerültem az épületet, reménykedve egy ablakban vagy valamiben, de nem találtam semmit. Aztán lépteket hallottam magam mögül. A pulzusom az egekbe szökött, de azért vettem a bátorságot és megfordultam. Két kapucnis alakkal találtam szembe magam, akik határozottan nem Lou és Harry voltak. Mindketten felém tartották a pisztolyukat és egyre közeledtek felém. El akartam futni, de akkor már mögöttem is megjelent két alak. Bekerítettek, nem tehettem semmit. Megadóan feltettem mindkét kezem, miközben egy hatalmasat nyeltem. Ha ezt túlélem épségben…

Az egyik kapucnis alak közelebb lépett hozzám, de akkor előrántottam a késem és megpróbáltam kárt tenni ellenségemben. Sajnos elvétettem a mozdulatot, így egy pillanat alatt kivette a kezemből az egyetlen reményem. Sikítani kezdtem, mire ő befogta a számat és két további társával együtt felkapott és bevonszolt az épületbe. Egy szót sem szóltak, viszont én nem hagytam magam, rugdosódtam, sikítoztam, egyszóval mindent megtettem a szabadulásom érdekében. El sem tudtam hinni, hogy fényes nappal ilyen könnyedén el tudják rabolni az embert…

- Engedjetek el! – sikítottam, miközben igyekeztem a legtöbb kárt okozni az elrablóimnak. Hirtelen tapsolást és nevetést hallottam, de csak egyetlen embertől. Pontosan meg tudtam mondani róla, hogy ő volt itt a nagyfőnök, kinézete elárulta, hogy bizony nem legális dolgokkal keresi a pénzét. Magas, izmos volt az emberünk, tele tetoválásokkal. Arca ellenszenves, borostás volt, világosbarna szeme sem volt túl bizalomgerjesztő. Szemöldöke fel volt repedve, majdnem fekete haja pedig rövid, tüsis fazonban belőve. Szélesen mosolygott rám, de tökéletesen láttam rajta, hogy csak megjátssza örömét. Az egész lényétől rázott a hideg.

- Biztosan te vagy Emerald szexi túsza – nem válaszoltam, mivel csak dühös tekintettel néztem rá, miközben próbáltam ellenállni a csatlósainak, akik egy székhez akartak kötözni. Sikerült fejbe rúgnom az egyiküket, akinek azonnal vérezni kezdett az orra. Letörölte a vért az arcáról, majd bosszúsan nézett rám és közelebb lépett hozzám. Meg sem tudtam mozdulni, hiszen azonnal az öklével találtam szembe magam. Ütése rettenetesen fájt, de próbáltam tartani magam és tűrni a fájdalmat.

- Kemény kiscsajt talált magának az a barom. Fogadok, hogy jópárszor megdugott már – folytatta a „főnök”, addigra a csatlósai már végeztek a dolgukkal és elléptek tőlem. – Hol van most? – kérdezte, ellentmondást nem tűrő hangon. Ezek szerint… ezek szerint Harry és Louis él, nem tőlük származott a lövések hangja.

- Azt hiszed majd elárulom? Arra várhatsz, seggfej! – dobáltam felé a szavakat dühösen.

- Ugyan már, Kicsilány… Nem esik bántódásod, amíg bevallsz mindent – nevetett ördögien, aztán megismételte a kérdését. – Hol… Van… Most? – tagolta, minden egyes szóval közelebb lépve hozzám. Rettegtem attól, hogy mit fognak velem tenni, de igyekeztem erős lenni. Harryért. 

Nem szóltam semmit, így a pasas pszichopatán nevetni kezdett. Percekig csak hahotázott, de fogalmam sem volt, hogy mit tart ilyen viccesnek.

- Azt hiszed mi vagyunk a rosszfiúk és a te drága Emeraldod egy angyal, he? Mert tévedsz, drágaságom. Hadd meséljek el egy történetet – nyugodt hangneme nagyon ijesztő volt, de ahogy odahúzott egy széket és leült velem szemben, egyenesen horrorfilmbe illő feszültséget keltett. Pár pillanatig csak csendesen nézett rám, de aztán újból megszólalt. – Egyáltalán elárulta neked, hogy miért került börtönbe? – kérdezte, mire megfeszültem. Fogalmam sem volt az okáról, hiszen Harry mindig elterelte a témát, ha erről kérdezősködtem.

- Persze, hogy nem, hiszen abban a percben hagytad volna ott. Hát, én most elmondom neked. – nyugalmának köszönhetően egyre nyugtalanabb lettem. – Ez a drága Emerald, akit annyira jól ismersz, valójában egy kibaszott gyilkos. Mit is szépítek ezen? Hívjuk inkább sorozatgyilkosnak.

---------

(Ki fogtok nyírni, tudom)

Sziasztok!

Nagyon remélem, hogy tetszett nektek ez a rész, én nagyon imádtam írni, mint mindig. Mostanában Wattpadon aktívabb vagyok, amiért elnézéseteket kérem, de valahogy ott már jobban érzem magam, szóval gyertek át oda nyugodtan ti is :) 

Sietek a következő résszel ahogy csak tudok ;) 

Hostage | Nyolcadik fejezet

Destiny

A hideg víz érzése még álmomban is követett, nem hagyott nyugodni, remegtem és szuszogtam, így alvásom nem volt túlságosan pihentető. Mikor felébredtem, csak az autó zaja hallatszott, valamint Harry szuszogása mellettem. Ő is hatalmas pokrócba volt bugyolálva, akárcsak én, viszont arca visszanyerte az egészséges színét, ajkai ismét pirosan díszelegtek korábbi kéksége után. Már nem éreztem rosszul magam, a hidegrázás is teljesen eltűnt, a bőröm pedig ismét normál hőmérsékletű lett.

- Hogy érzed magad, Destiny? – kérdezte Louis a volán mögül, mire kicsit előrehajoltam, hogy ne keltsem fel a göndörkét a beszédemmel.

- Már egész jól. Mennyit aludtam? – kérdeztem vissza, ugyanis az ablakon kinézve láttam, hogy bizony már sötétedni kezdett.

- Körülbelül öt órát… Harry is azonnal bealudt utánad – mondta, arcán láttam, hogy eléggé fáradt már és ráférne az alvás.

- Nem vagy álmos? Majd én vezetek – ajánlottam fel a segítségemet, ugyanis mást nem nagyon tudtam tenni.

- Tudsz vezetni? – lepődött meg, mire halkan felnevettem.

- Miért ne tudnék? Már két éve megvan a jogsim – vontam meg a vállam. Soha nem okozott gondot a vezetés de még a parkolás sem, drága édesapám olyan jól megtanított, hogy azonnal át is mentem a vizsgán.

- Hát nem tudom… Már sötétedik… - gondolkozott hangosan, de én csak megforgattam a szemem.

- Ugyan már. Rád fér a pihenés, szóval állj félre és cseréljünk helyet – mondtam ellenkezést nem tűrően, mire megadva megát felnevetett és lassítani kezdett.

- Igenis főnökasszony – röhögte, majd már le is parkolt egy pihenőben. Mintha Harry megérezte volna a kocsi lassulását, nyitogatni kezdte a szemét, így azonnal ott teremtem, hogy megnézzem, minden oké-e vele. Nem találtam semmi rendellenességet, így megnyugodva csak hátrasimítottam kócos haját az arcából.

- Miért álltunk meg? – kérdezte kómásan, majd a szemét dörzsölve már fel is ült.

- Átveszem a vezetést Loutól – mondtam neki, majd már ki is pattantam a kocsiból, szorosan fogva magamon a takarókat.

- Mi? Ne, majd én! – eszmélt fel Harry és rögtön utánam ő is kint termett. A levegő elég hűvös volt, de sokkal elviselhetőbb volt, mint korábban a vízben. – Destiny, majd vezetek én – erősködött Harry, de én megráztam a fejem, majd leszedtem magamról a takarókat, hogy kényelmesen tudjak majd vezetni. Ekkor vettem csak észre, hogy egyetlen szál alsóneműben vagyok, így az utolsó takarót magamon hagytam.

- Te komolyan levetkőztettél? – kérdeztem megilletődöttségemben, nem is foglalkozva előbbi beszélgetésünkkel. Louis eközben csak nevetve figyelt minket, mint mindig mikor szivattuk egymást.

- Csakis a te érdekedben, cica – kacsintott rám perverzen, mire csak rosszallóan megráztam a fejem. Szerencsére már teljesen megszáradtam, így száraz ruhákért kutattam a csomagtartóban.

- Srácok, öltözzetek fel aztán találjátok ki, ki vezet, én addig ledőlök – mondta Louis és már be is szállt hátulra.

- Én vezetek – mondta rögtön Harry, amiért igyekeztem csúnyán nézni rá.

- Nem, majd én. Többet aludtam, mint te és amúgy is szeretek sötétben vezetni – érveltem ellenkezést nem tűrő hangnemben, mire megadóan feltette mindkét kezét.

- Ha ennyire szeretnél, hát rendben. De előre ülök melléd mert bonyolult útvonalon megyünk – vigyorgott rám szélesen, piszkálódó stílusban.

- Felőlem – egyeztem bele nemtörődömséggel, aztán Harry kezébe nyomtam egy pulcsit és egy farmert, ő pedig azonnal öltözni is kezdett előttem.

- Ugyan, ne szégyenlősködj, öltözz te is – mondta a göndörke, látva a habozásomat. Nem érdekelt, hogy lát-e vagy sem, ledobtam a pokrócot magamról és gond nélkül felvettem egy vastag pulcsit és a nekem szánt cicanadrágot, aminek megvásárlása egyébként tuti Harry ötlete volt. Mikor sikerült teljesen felhúznom a nadrágot is és felnéztem a göndörkére, csak a pimasz mosolyát láttam, viszont amíg én öltöztem, ő meg sem mozdult, még mindig egy szál farmerban álldogált.

- Igyekezz, Tarzan, még a végén itt hagylak – nyújtottam ki rá a nyelvem, majd már be is szálltam a kocsiba és beindítottam azt. Elképesztő volt egy ilyen modern kocsit az uralmam alá venni, eddig mindig a régebbi modellekkel volt csak dolgom, de ennek a hangja egyenesen megbabonázott. Harry pár másodperc múlva már be is szállt és kételkedve nézett rám, hogy vajon mennyire tudok vezetni. Természetesen eléggé meglepődött szegény, mikor tökéletes kanyarral fordultam vissza az autópályára és vigyorogva előzgettem pár lassabban haladó autóst. Már teljesen megértettem, hogy miért imádták mindketten az autókat, egy ilyen csodát vezetni fantasztikus érzés volt.

- Van valami, amihez nem értesz? – duzzogott Harry látványosan, mire csak kinevettem őt. Igenis rengeteg dolog van, amihez nem értek. Már teljesen besötétedett, csak az autók lámpái és a műszerfal világította be a teret. Az út kissé jeges volt, ezért átlagsebességgel tudtunk csak menni, de még így is nagyon élveztem a vezetést. Harry mindig szólt, hogy merre menjek, aztán mikor egy hosszabb egyenes rész következett, ő is bealudt mellettem. Furcsa volt egyedül lenni, de mégis egy légtérben velük. Én csak egy túsz voltam a kocsiban, mégis annyira megbíztak bennem, hogy akár az életükért is felelhettem volna. Akár le is térhettem volna az útról, elmehettem volna egy rendőrségre, hogy feladjam őket, de nem tettem. Hogy miért? Mert azóta érzem magam szabadnak, mióta velük töltöm az időt. Soha nem voltam még ennyire meggondolatlan és önfeledt, mindig csak a tanulásra koncentráltam, már egészen kiskorom óta. Soha nem voltam veszélyben, mindig betartottam a szabályokat és mindig udvarias voltam az emberekkel, akármiről is volt szó. Éppen itt volt az ideje, hogy egy kicsit éljek, törvényt szegjek és száguldozzak az utakon. Mikor legelőször magamhoz tértem, és megláttam Harryt, nem gondoltam volna, hogy ez fog kisülni ebből az egészből, csakis a szökésre tudtam gondolni, arra, hogy ez nem biztonságos és vissza kell térnem az unalmas kis életemhez… De rájöttem, hogy az életem tényleg borzaztóan unalmas volt eddig. Megvolt a tökéletes jövőképem, tökéletes családdal, kertes házzal és egy kutyával, az egyetlen célom a boldogság volt, de rájöttem, hogy bizony a boldogságot nem így fogom elérni. Ha most, fiatalon nem élek, nem szórakozok, nem lesz mire visszaemlékeznem hatvanévesen. Nem szeretnék azon gondolkozni a tűz mellett, hogy mennyit kellett tanulnom az orvosin, vagy hány bulit kellett kihagynom a vizsgáim miatt. Többé ez már nem én vagyok.

Idő közben csak haladtunk, és már elég jól felismertem, merre járhatunk, így nem volt szükségem Harry útmutatására, egyedül is simán el tudtam érni Bostonba. Ahogy egyre közeledtünk az óceán felé, úgy lett egyre melegebb az időjárás, tehát az utak már nem voltak jegesek, ezzel lehetővé téve a gyorsabb haladást. Fel sem tűnt az idő múlása, annyira a gondolataimba merültem, hogy fel sem tűnt, hogy már hamarosan világosodik. Egyáltalán nem voltam fáradt, így ezzel nem volt probléma és a srácok még mindig mélyen aludtak így hát csak vezettem tovább. Még körülbelül tizenöt óra lehetett az út Bostonig, úgyhogy újabb gondolatmenetet indítottam el, ezúttal a mellettem alvó göndörről gondolkodtam. Mikor a hideg vízben voltunk, olyan normális volt. Soha nem gondoltam volna, hogy a saját testhőjével fog majd felmelegíteni, habár semmi ellenvetésem nem volt ellene. Azt ugyan továbbra sem tudtam, mégis hogyan jutottunk ki a barlangból, de feltételeztem, hogy ő hozott ki, amiért hálával tartoztam neki. Aztán mikor a kocsiban ölelt át, hogy felmelegítsen… Éreztem rajta, hogy aggódik értem, és félt, hogy nem fogok felébredni, ami megmelengette a szívemet. Ki gondolta volna, hogy a rettegett Emerald majd valaha törődni fog velem? Pedig nem telt el olyan sok idő, csak körülbelül két hét, de nem számoltam a napokat így nem tudtam pontosan. Egy pillanatra rá pillantottam. Olyan bájosan tudott aludni, ilyenkor csak a szuszogása hallatszott. Nem mondott semmi sértőt, semmi perverzséget vagy bunkóságot. Tulajdonképpen, még azt is megkedveltem, mikor bunkózott, mert mindig összeráncolta a homlokát és megfeszítette állát, ami olyan szexi arckifejezést adott neki, amit bármikor órákig tudtam volna bámulni. Aztán ott volt még hátul Louis is, aki rejtélyesen képes egy luxuskocsit szerezni a semmiből, bármikor, bárhogyan és még csak meg se említi. Egyedül azt nem értettem, hogyan nincsen barátnője, hiszen ő is ugyanannyira helyes és izmos volt, mint göndör társa, csak talán egy kicsit normálisabb. Harry hangulatingadozásait nehéz megszokni, de nem lehetetlen és biztosan van valami, ami előidézi az egészet… Biztos vagyok benne, hogy köze van ahhoz a személyhez, aki meg akarja őt ölni. De vajon mi állhat emögött?

- Min gondolkodsz ilyen mélyen, Szépségem? – hallottam meg egy érdes hangot magam mellől, ami a frászt hozta rám. Harry ébredezett éppen és álmosan megdörzsölte az arcát.

- Ne ijesztgess – fújtam ki a levegőt egy gyors szívleállás után, mire a göndörke csak felkuncogott.

- Merre járunk? – kérdezte, körbenézve maga körül.

- Most hagytuk el Mathesont – mondtam, de mint ahogy nekem se, neki se nyújtott túl sok információt.

- Azaz? – röhögte.

- A GPS szerint még tizenhárom óra és ott vagyunk Bostonban – válaszommal már megelégedett, majd hátrafordult, hogy rálessen Loura. Legutóbb mikor hátra néztem, még aludt, mint a bunda és ez most sem volt máshogy. Biztos nagyon fáradt volt már.

- Basszus, egész éjjel te vezettél. Állj félre, cseréljünk – ellentmondást nem tűrő hanggal mondta, de mégis megráztam a fejem.

- Még bírom pár óráig. Hamarosan úgyis meg kellene állnunk kajáért mert ahogy láttam, nincs nálunk semmi – mondtam, az ajkamat rágva, ugyanis akkor esett le, hogy egy csomó minden abban a kocsiban maradt, amit a rendőrség lefoglalt.

- Ja… Ráadásul csak egy darab pisztolyom van, az összes többit a kocsiban hagytam – tette hozzá szomorúan, látszólag tényleg nagyon megviselte szeretett fegyvereinek elvesztése.

- Majd lesz még több – próbáltam jobb kedvre deríteni de csak összeszorított ajkakkal rázta a fejét, mintha gyászolná a gyermekeit.

- Nálam van még három – kapcsolódott be a beszélgetésbe Louis, aki épp jó időben ébredt fel, hogy felfogja, miről is van szó – Mindig tartok párat az ülés alatt, szükség esetére – tette hozzá, megvonva vállát.

- Hála az égnek – Harry látványosan megkönnyebbült, amit visszatartott röhögéssel figyeltem, mert tényleg bebizonyosodott, hogy fegyverfüggő.

- Amúgy éhen halok. Destiny, megállnál a következő városban valami kajáldánál? Tökmindegy milyen, csak együnk – szinte láttam ahogy Louis szeme kopog az éhségtől, így természeten egy nagyot bólintottam. Ami azt illeti, én is eléggé éhes voltam és rám fért már egy kávé is. Nem telt el öt perc, és máris megláttam egy kisebb várost, így letértem az autópályáról, hogy valami ehető után kutassunk. Ahogy jártuk az utcákat, találtunk egy kicsi bevásárlóközpontot is, de úgy döntöttünk, majd Bostonban elintézzük a bevásárlást, így csak éttermeket kerestünk.

- Ott egy pizzázó! Parkolj le előtte – lelkesedett Louis, én pedig tettem, amire kért. Ugyan nem volt szokásom reggelire pizzát enni, de semmi kifogásom sem volt ellene. Miért ne ehetnénk reggelire pizzát? Így történt az, hogy reggel hétkor már pizzát rendeltünk, ráadásul rögtön négyet, hogy az útra is maradjon. Feltankoltunk kávéval is, hogy legyen energiánk Természetesen nem a helyszínen fogyasztottuk el, hanem tovább mentünk egy benzinkúthoz, ott megtankoltuk a kocsit, addigra pedig pont tökéletes hőmérsékletű lett a reggelink is. Mindannyian beültünk a kocsiba, és egy-egy dobozzal az ölünkben kajáltunk, miközben üvöltött a zene a rádióból.

- Esküszöm a pizzánál csak a fegyverek és a kocsik jobbak. Semmi más – nyögött fel Harry, miközben csukott szemmel élvezte a pizzáját. Én csak nevettem rajta, de Louis tökéletesen egyetértett vele. Még egy dolog a listán, amiért Harry teljesen odavan: a kaja. Miután telezabáltuk magunkat, tovább indultunk, ezúttal Harry vezetett és én kerültem a hátsó ülésre. A srácok nagyon elemükben voltak, bömböltették a zenét és jókedvűen üvöltötték a szöveget is. Nagyon jól szórakoztam rajtuk, ahol tudtam, én is csatlakoztam, amúgy meg csak vidáman táncikáltam ott hátul. Zenét hallgatva elképesztően gyorsan telt az idő, fel sem tűnt és már el is repült jópár óra és egyre közelebb értünk a célhoz. Mikor már csak körülbelül öt óra maradt, újból megálltunk, ezúttal csak azért, hogy a srácok tudjanak cigizni. Az utunk során rengetegszer álltunk meg csak emiatt, de a legtöbbször átaludtam, éppen ezért volt furcsa, mikor egy egész éjszakát kibírtak a bagó nélkül, mikor én vezettem. Rájöttem, hogy valószínűleg csak azért szívják, hogy elfoglalják valamivel magukat, de különösebb igényük nincsen rá. Csak abban reménykedtem, hogy sikerül majd leszoktatnom őket erről.

- Most komolyan, mi a jó abban? – kérdeztem, undorodva nézve rájuk. Kivételesen én is kiszálltam velük együtt, hogy kicsit megmozgassam végtagjaimat.

- Cigiztél már valaha? – kérdezett vissza kapásból Louis, mire csak megvetően megráztam a fejem.

- Ez itt a probléma – röhögött fel Harry, majd felém nyújtotta a saját cigijét.

- Pfujj, vidd már innen – löktem el a kezét azonnal, mire Louis kiröhögött, de Harry sértetten nézett rám.

- Ha nem próbáltad még, honnan tudod, hogy nem jó? – vonta fel a fél szemöldökét, miközben közelebb lépett hozzám, megfélemlítés gyanánt.

- Például nagyon büdös, haszontalan és mérgező, de mélyebben is belemehetek a témába, ha érdekel – forgattam meg a szemem, de a várt hatás helyett csak mindketten kinevettek.

- Szerintem meg csak nyuszi vagy. Ne már, egy száltól nem kapsz tüdőrákot… Ha szerencsés vagy akkor többtől sem – piszkált Louis, amitől felkaptam a vizet.

- Nem vagyok nyuszi. Ezek tények – kezdtem bepipulni, de Louis élvezte ezt és tovább szapult.

- Igen? Akkor hajrá, szívj bele – folytatta, és felém nyújtotta a saját szálát. Mégis mit képzel, hogy nyuszinak hisz? Nem vagyok már az a Destiny többé, ezt ők is tudják.

- Nyugi, Louis, ha nem akarja, nem kell erőltetni – szólt bele Harry, de én akkor döntöttem. Elvettem Loutól a cigit és mélyen beleszívtam. A filmekben mindig csak annyit láttam, hogy először köhögnek tőle az emberek, de nekem nem volt ilyen problémám, egyszerűen csak Louis arcába fújtam a füstöt, majd, mint aki jól végezte a dolgát, visszaadtam a kezébe. Természetesen hányingerem lett a cucctól, az íze borzalmas volt és mintha bemocskoltam volna magam ezzel az egyetlen lélegzetvétellel, de próbáltam nem mutatni ebből semmit.

- Na erre nem számítottam – eszmélt fel elsőnek Harry a meglepődöttségtől, Louis pedig csak leesett állal nézett rám.

- A véleményem nem változott. Még mindig nem értem, mi ebben a jó – vontam meg a vállam, tartva a kemény szemkontaktust. Úgy éreztem, a vitát én nyertem, Louis meg sem tudott szólalni – Szóval, srácok, gyerünk, dobjátok el és induljunk. Nincs szükségetek erre – mondtam ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, mire ők ketten összenéztek, várva a másik reakcióját.

- Bazd meg, Des – rázta a fejét Harry, és azonnal el is dobta a csikket, majd beszállt az autóba. Louis még méregette pár másodpercig a csikkét, de aztán ő is eldobta és hitetlenül felnevetve beszállt Harry mellé.

- Legközelebb mutathatok pár képet, hogyan fog kinézni a tüdőtök öt év múlva… De ha az jobban tetszik, fogakat is elemezhetünk – vigyorogtam rájuk győztesen, kiélvezve a hatalmamat felettük. Eszméletlenül jó érzés volt kicsit móresre tanítani őket, úgy, hogy teljesen beletörődtek a nyereségembe.

- Baszki Harry, bemocskoltuk… Képes volt beleszívni egy szál cigibe! Nagyobb bűnöző már, mint mi – röhögött Lou szarkazmussal a hangjában, de én csak megforgattam a szemem.

- Ja, hallod, mindjárt átveszi a kormányt és elkezd száguldani kétszázzal – csatlakozott Harry is a szivatásomhoz. A várt reakció, mint mindig, most is elmaradt, arra számítottam volna, hogy komolyan veszik ezt az egészet, de ehelyett megint csak kiröhögtek. Szép.

- Rejtsd el előle a pisztolyod mert mindjárt mészárlást tart – folytatta Louis, aztán röhögve hátra néztek rám, hogy meglessék reakciómat. Összeszűkült szemekkel, mérgesen ráztam a fejem, csak hogy jelezzem, mennyire nem tetszik ahogy szórakoznak velem.

- Ahogy látom veled kezdi a mészárlást – Harry jóízűen kiröhögte Louist, hiszen fejben már tényleg ott jártam, hogy lassan megfojtom. Természetesen legbelül én is jól szórakoztam a piszkálódásukon, de a vicc kedvéért ezt nem mutattam. Percekig még csak nevetgéltünk, de aztán lecsillapodtak a kedélyek és ők ketten már csak Bostonról beszéltek én pedig kezdtem elveszíteni a fonalat, így csak hátradőltem és kibámultam az ablakon. Az egész éjjeles vezetéstől eléggé fáradt voltam, ezért egy kicsit lehajtottam a fejem. Nem tudtam teljesen álomba merülni, csak a kocsi hangjára figyeltem és pihentem. Nem gondoltam semmire, csak élveztem azt, hogy nincsen semmi dolgom, ami ugyan a srácokkal nagyon gyakori volt, de mégis jól esett egy kis pihenés. Fogalmam sincs, mennyi ideig tarthatott ez az állapot, csak arra eszméltem fel, hogy a srácok egyre hangosabban nevetgélnek, így hát felültem, és a két ülés közé hajoltam, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe.

- Merre járunk? – kérdeztem, körülnézve magam körül. Egy kisebb városkában lehettünk, legalábbis a tipikus amerikai lakóházakból erre mertem következtetni.

- Épp most megyünk keresztül Concordon. Körülbelül egy óra és Bostonban leszünk – mondta Louis boldogan, hangjában hallottam az izgatottságot.

- Ameeeerikaaaa – énekelte Harry, kiengedve magából az igazi büszke amerikait, amin csak nevetni tudtam. Az út hátralevő része nagyon jó hangulatban telt, semmiségekről beszélgettünk, Harry és Louis ismét kifejezte a kocsik iránti szeretetét, ugyanis a beszélgetésükből megtudtam, hogy éppen egy BMW I8-ban ültünk, amit Louis ismét kérdéses helyről szerzett.

- Értem én a fekete-mániádat Harry, tényleg rosszfiúsabb meg minden, de ne mondd nekem azt, hogy ez a kocsi nem szexi fehérben – mondta Louis, gyengéden megsimogatva a kormányt, mire Harry elhúzta a száját.

- Ez tény, de miután vége lesz ennek az egésznek, tuti, hogy csak fekete kocsit veszek. Hozzátartozik az imidzsemhez – húzta ki magát Harry, és jobban belegondolva igaza is volt. Tipikusan az a srác volt, akinek nagyon, de tényleg nagyon jól állt a fekete, és nehéz lett volna elképzelni őt színes, netalán fehér kocsival vagy motorral. Na jó, talán egy piros motoron biztosan jól mutatott volna, de… Miért gondolkodok ilyeneken?

- Én meg majd veszek Adidas matricát a kocsira, nem? – röhögött Louis, de aztán megcsillant valami a szemében – Ez nem is olyan rossz ötlet – folytatta, de Harry csak kinevette őt. Milyen barátaim lettek… Az egyik fekete-függő, a másik pedig Adidas-függő…Aztán rájöttem, hogy tökéletesen ideillek a kávéfüggőségemmel.

Miután minden felesleges baromságról sikerült szót ejtenünk, Louis bejelentette, hogy percek kérdése és megérkezünk.

- A lakásom a város szélén van ugyan, de ajánlom, hogy nézzetek majd körül a sűrűjében is – Louis nagyon izgatott volt már, ellátta Harryt tanácsokkal, hogy merre ne menjen, hiszen nyüzsögnek a rendőrök a városban, és ha nem figyel, könnyedén elkaphatják. Mindeközben én csak néztem a várost, ami gyönyörű volt. A magas, fényűző épületek, az utcák, a parkok mind elképesztően festettek. Azt kívántam, bárcsak lenne időm megismerni az egész várost és kicsit turistáskodni, mert, ha valamit tényleg teljes szívemből szerettem, az a városnézés volt.

- Meddig leszünk itt? – kérdeztem, reménykedve a lehető legtöbb időben.

- Ameddig szükséges – válaszolta Louis, ebből pedig arra következtettem, hogy nem csak pár napról, hanem akár hetekről is beszélhetünk, aminek nagyon örültem. Harryre pillantottam, aki csillogó szemekkel tapadt az ablakra és nem tudott betelni a látvánnyal. Annyira emberi, annyira önmaga volt…Tetszett ez a fajta Harry, aki nem fél egy kicsit gyerekesen viselkedni.

- És itt is vagyunk – mondta Louis, amint leparkolt egy hatalmas, modern toronyépület előtt. Újból megkérdőjeleztem az egész életét és pénztárcáját, ugyanis egyszerűen gyönyörű volt – Nyugi, nem az egész az enyém. Csak egy lakosztályom van, semmi más – mondta szerényen, de én csak leesett állal szálltam ki a kocsiból.

- Van még valami meglepetésed? Ki vagy te és hol van a csóró legjobb barátom? – kérdezte Harry nevetve, majd megpaskolta Louis hátát.

- Holnapra van a legnagyobb meglepetésem, addig még bírd ki – kacsintott Lou, majd kinyitotta a csomagtartót, hogy kipakoljuk a cuccokat. Nagyon izgatott voltam, fogalmam sem volt, mi fog itt történni, de nagyon vártam. Mivel a legtöbb cuccunk abban a kocsiban maradt, amit lefoglalt a rendőrség, nem sok dolgot kellett felcipelnünk, de így is majd’ megszakadtam gyengeségemnek köszönhetően. Szerencsére volt lift, így nem kellett a lépcsőkkel szenvednünk egészen az épület tetejéig, mert igen, Louisnak a legfelső emeletet kellett választania. Izgatottan szálltunk be a lifttel, a srácok végig dumáltak, de én csak próbáltam kiélvezni, hogy ilyen szép helyen lehetek. Mikor a lift ajtaja kinyílt, csak egy kisebb előszobával találtuk szembe magunkat, és már csak egy szép nagy ajtó választott el minket a lakosztálytól… Aztán mikor beléptünk, egyenesen a nappaliba kerültünk, aminek hatalmas ablakai egyenesen a belvárosra néztek, így ez volt az első dolog, amit megláttam az amúgy modern nappaliból. Louis lakására a férfias elegancia és a fényűzés volt jellemző. A falak sötétszürkére voltak festve, ami alapvetően sötétítette a teret, viszont a hatalmas ablakok olyan tökéletes kontrasztot alkottak, mintha egy magazint nézegetnék. A fekete és az arany kombinációja azt ordította, hogy a tulaj egy gazdag, jó stílussal rendelkező üzletember. A lakás maga, egy az egyben olyan volt, mint Louis. A legjobban a konyha tetszett. A sötét bútorzat, a fekete-arany márványlap és a sötétszürke csempézett fal ámulatba ejtően mutatott, azt kívántam, bárcsak itt élhetnék örökre. Csak álltam ott tátott szájjal és nézelődtem. Soha életemben nem jártam még ilyen jól berendezett lakásban. - Lakberendező segítségével készült el, de az alapokat én találtam ki. Valami olyasmi lakást akartam, ami tükrözi ki is vagyok valójában.

- Hát, tesó, ez a kecó olyan... Te vagy. Kurvajó - fejezte ki tetszését Harry, amit Louis széles mosollyal fogadott. Látszott rajta, hogy ez a lakás nagyon fontos neki és hogy semmi pénzért nem válna meg tőle.

- Wow – nem tudtam mást kinyögni, de Louis büszkén nézett ránk, mivel Harryvel csak bámultunk ki a fejünkből. Körülbelül tíz perc kellett ahhoz, hogy mindezt feldolgozzuk, addig Louis lerendezett pár telefont, mi pedig kipakoltuk a cuccokat.

- Srácok, mivel csak két szoba van, valakinek a kanapén kell aludnia, vagy ha úgy tetszik, aludhattok egy ágyban is, nekem mindegy – mondta Louis, mire összenéztünk Harryvel.

- Majd én alszok a kanapén – tökéletesen egyszerre mondtuk ezt a göndörkével, mire Louis hangosan felnevetett.

- Hű, ennyire azért ne szeressétek egymást – mondta szarkasztikusan, mire összeszűkült szemekkel néztem Harryre.

- Vagy én alszok a kanapén, vagy veled alszok a hálóban. Úgyis annyira belém zúgtál, nem hiszem, hogy nagy probléma lenne – nevetett ki Harry, de nem értettem mégis miről beszél.

- Nem vagyok beléd zúgva, ezt mégis honnan szülted? – kérdeztem vissza undort tettetve.

- Ne is tagadd, már kibukott belőled az igazság a hideg hatására, cicus – továbbra is értetlenül néztem rá, fogalmam sem volt, hogy miről beszél, de legbelül féltem, hogy tényleg kikotyoghattam valamit – Olyan szép szemeid vannak, Harry – folytatta lányos hangon, mintha utánozna engem, amin Louis hangosan nevetett.

- Pff, én biztos nem mondtam ilyet – forgattam meg a szemem, de már éreztem az arcom égését. Basszus, ez tényleg megtörtént?

- Dehogynem. Éppen félálomban voltál, miután kiértünk a felszínre – erősködött, közelebb lépve hozzám.

- Csak beképzelted magadnak, Tarzan – próbáltam elrejteni zavarodottságom, de Harry látta rajtam, hogy csak leplezni próbálom az egészet.

- Te tudod. Akkor én alszok a kanapén – vigyorgott győztesen, de szerencsére nem feszítette tovább a témát, aminek nagyon örültem.

- Felváltva alszunk a kanapén és megegyeztünk – nyújtottam felé a kezem, üzleties hangsúllyal, mire felnevetett, de azért elfogadta az ajánlatomat.

- Esküszöm, mint a rossz házasok – motyogta magában Louis, majd el is tűnt a konyhában.

- Én kezdem a kanapén alvást – mondta Harry azonnal, mielőtt még megszólalhattam volna.

- Legyen – forgattam meg a szemem, majd felkapva a táskám, a nekem szánt hálószobába mentem. A szoba hatalmas volt, szintén hatalmas ablakokkal, ám ezúttal egy szép kis parkra nézhettem, ami jóval békésebbnek tűnt, mint a városi fények látványa. Nem vágytam másra, mint egy forró zuhanyra, így felfedeztem a fürdőszobát is, majd lefoglaltam, mielőtt a srácok bármit is szólhattak volna. Miközben folyt a víz, természetesen gondolkoztam, mint mindig. Ezúttal szerencsésnek éreztem magam. Szerencsés vagyok, amiért ilyen rendes bűnöző ejtett túszul, aki ráadásul nem is néz ki rosszul és biztos vagyok benne, hogy valahol nagyon de nagyon mélyen van lelke is. Mikor azt állította, belé vagyok zúgva, belém ültetett egy gondolatot, amit inkább csak ki akartam söpörni a fejemből, de akármennyire is próbálkoztam, nem sikerült. Végül ott lyukadtam ki, hogy inkább nem gondoltam rá, és a szórakozásra összpontosítottam és arra, mennyire jól érzem magam velük itt.

Mikor végeztem a zuhannyal egy random pizsamának való felsőt és egy rövidnadrágot vettem fel, majd a konyhába totyogtam, hogy csináljak egy kis teát, hiszen a kinti -4 fok még mindig elég fagyos volt. A srácok a kanapén fetrengtek (szó szerint), így mikor megérkeztem hozzájuk a teákkal, arrébb kellett löknöm Harryt, hogy én is odaférjek a kanapéra. Valami random akciófilmet néztek – mily meglepő -, így nagyon örültek a teának. A srácokon eléggé látszott a fáradtság, így este tízkor már vége is lett a pizsipartinak és mindannyian aludni tértünk. Ami azt illeti, nem volt túl pihentető éjszakám, az álmaim kuszasága és a történések nem hagytak ellazulni.

(...)

Nyugalmat és biztonságot éreztem. Szemeim le voltak hunyva, csak a sötétséget láttam, és gyenge simogatást éreztem az arcomon, majd mikor kinyitottam a szemem, egy smaragd tekintettel találkoztam. Egy kanapén feküdtünk mindketten, ő pedig lábaim közé fészkelődve hajolt fölém. Automatikusan felnevettem, mire a göndörke arcára is mosoly ült, aztán egyszerűen megcsókolt. Olyan természetes és normális volt az egész. Kezeit végigfuttatta az oldalamon, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához és tovább csókolt. Olyan boldognak éreztem magam...

Hirtelen riadtam fel álmomból. Légzésem szapora volt, akárcsak szívverésem, így pár másodpercig visszadőltem a párnára, hogy lenyugodjak. Miért álmodtam Harryvel és miért pont ilyet? Biztosan azért, mert beleültette a bogarat a fejembe, mikor azt állította, hogy belé vagyok zúgva. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, csak kipattantam az ágyból a korai idő ellenére. Nem tudtam már visszaaludni, így inkább a konyhába lopóztam a lehető legcsendesebben, hogy készítsek egy újabb adag teát. Harry még mélyen aludt a kanapén kiterülve, akárcsak egy béka, így amíg a víz forrt, visszatartott nevetéssel néztem őt. A takaró félig lecsúszott róla, így láthattam, hogy póló nélkül alszik már megint, ám ezt egyáltalán nem elleneztem, hiszen megpillanthattam hátizmait, amik még nyugalomban is eléggé attraktívak voltak. Álmában annyira jófiú volt, ha nem ismertem volna őt, erről az arcról azt gondoltam volna, hogy egy gazdag szívtipró, aki a cukiságával nyeri meg a lányokat. Valójában el sem tudtam képzelni Harryt egy kapcsolatban. Kedves szavakkal, gyengéd érintésekkel. Egy teljesen más személy lenne. Idő közben elkészült a tea, így megragadva a lehetőséget, hogy egy hatalmas ablak található a nappaliban, felkaptam egy párnát és egy pokrócot, és teával a kezemben leültem az ablak elé, hogy a látványt és a reggeli teámat egyszerre élvezhessem. Furcsa, most egyáltalán nem voltam kávés kedvemben, valahogy jobban éreztem magam egy sokkal forróbb itallal. A lakás rettentően csendes volt, ami nem meglepetés, elvégre reggel fél hét lehetett. A srácok nem szoktak túl korán felkelni, így ez volt a tökéletes alkalom, hogy nyugodtan gondolkozzak. próbáltam visszaemlékezni arra, mikor abban a házban kutakodtunk Harryvel… A jeges fürdőnk miatt eléggé elterelődött a figyelmem, így meg is feledkeztem arról, amit ott találtunk. Valaki figyeli Harryt, sőt, meg akarja ölni. Ki lehet az és mit ártott neki a göndörke? Vajon azért szökött meg a börtönből is, hogy odabent ne tudják kinyírni? Ha igen, akkor bizony elég rossz döntés volt, hogy az útjába akartam állni. Az otthoniakra gondoltam. Apura, a barátaimra, az egyetemre. Kissé elfogott a honvágy, elvégre már egy jó ideje voltam fogságban, már, ha nevezhetjük így. Már nem érzem fogságnak, inkább egy izgalmas utazásként kezelem, elvégre itt nem bántanak engem, megkapom, amit szeretnék, ráadásul a társaság is eszméletlen, még ha egy kicsit ködösek is ezek a srácok.

- Mit csinálsz te itt hajnalok hajnalán? – hallottam meg egy álmos hangot mögülem, pontosabban Harry ébredezését. Ahogy felült, a takaró teljesen lecsúszott róla, ezzel felfedve egész mellkasát, valamint tetoválásait.

- Teázok. Csináltam nektek is. Erdeigyümölcsös – mosolyogtam rá, igyekezve nem tudomást venni hasizmairól.

- Király – morogta, majd beletúrt kócos hajába és feltápászkodott, hogy a konyhába menjen. Lehet, hogy csak az álmom hatására, de hosszasan megbámultam őt, pontosabban a hátsó felét. A feszes alsónadrágja úgy tapadt rá, hogy kedvem lett volna rácsapni, még ha nem is az én stílusom volt az ilyesfajta viselkedés. Megráztam a fejem, mintha ezzel üldözném el a gondolatokat és visszafordultam a város látképéhez. Pár perc múlva Harry leült mellém a saját takarójába bugyolálva egy nagy bögre teával együtt. Egy ideig csak csendesen nézte a kilátást, néha rám pillantott, de csak a szemem sarkából láttam, hiszen mindvégig a magas tornyokat bámultam.

- Ki akar megölni téged, és miért? – kérdeztem tőle hirtelen, ugyanis szükségem volt valami magyarázatra.

- Ez egy elég merész kérdés ilyen korán reggel – röhögte halkan, a fejét rázva, de ekkor végre ránéztem, mire az ajkába harapott – De gondolom ezt most meg kell válaszolnom, ugye? – kérdezett vissza, mire megvontam a vállam.

- Nem szeretnék erőltetni semmit, de érdekel, mert egyáltalán nem viccről beszélünk – válaszoltam nyugodtan, legbelül felkészülve arra, hogy ismét visszautasít és inkább elküld a búsba, de meglepetésemre csak felsóhajtott.

- Figyelj, nem kell ezzel foglalkoznod. Tényleg. Megoldom – mondta, mélyen a szemembe nézve, majd ivott egy kortyot a teájából – Hű, ez finom lett – jegyezte meg, eltérve a témától, amiből arra következtettem, hogy nem kellene tovább kérdezősködnöm. Így hát nem tettem.

- Mi lesz a mai program? – kérdeztem, ugyanis alig vártam már, hogy ne távolról vizslassam a várost, hanem ténylegesen sétáljak benne.

- Louis végre elárulja a nagy titkát, szóval valami meglepetést tervez, vagy mit... De ezt csak délután – összeráncolta a homlokát és a távolba meredt, miközben én csak vizslattam őt. Annyira más volt, mint mikor legelőször beszéltem vele, és akármilyen furcsa, kezdtem elhinni, hogy az álmomnak volt valamilyen alapja. Ahogy ott ültünk, reggel hétkor, egy-egy pokrócban és teával a kezünkben, mintha nem is túsz-elrabló lettünk volna, hanem barátok, akik már elég régóta ismerik egymást.

- Van kedved sétálni? – kérdeztem tőle, miután sikeresen kiittam az utolsó kortyot a bögrémből.

- Aha, menjünk – egyezett bele pár másodperc gondolkodás után, mire szélesen elvigyorodtam és fel is keltem, hogy felöltözzek. Ő nem mozdult, csak végignézte a mozdulatsorom, majd halványan elmosolyodott és befejezte a teáját. Nem húztam az időt, azonnal felöltöztem, és már fel is vettem a cipőm, mikor Harry még mindig ugyanúgy ült az ablak előtt, ahogy otthagytam.

- Ne legyél lusta, tegnap egész nap utaztunk, kell egy kis mozgás – paskoltam meg a hátát, ezzel ösztönözve őt, de csak nevetve felnézett rám, majd felém nyújtotta a kezét.

- Akkor húzz fel, cica – röhögte, én pedig így is tettem volna, ha nem kezd el szórakozni azzal, hogy kibillent az egyensúlyomból. Ennek köszönhetően majdnem ráestem, aztán nevetve minden erőmet beleadtam, hogy felrángassam őt, de ő meg se mozdult, csak röhögve nézte a szenvedésem.

- Ne már! Ez így nem fair! – nevettem, abbahagyva a próbálkozást de nem engedve el a kezét.

- Gyenge vagy, Des! Gyerünk, meg tudod csinálni – szívatott tovább, én pedig utoljára megpróbáltam, és ezúttal sikerült felhúznom őt. Érezhető volt, hogy ezúttal ő is rásegített, de nem érdekelt, a lényeg, hogy talpon volt. Azzal a lendülettel, ahogy felállt, elcsúszott róla a takaró, így csak egy bokszerben állt előttem, ami eléggé zavarbaejtő volt, tekintve, hogy eléggé közel állt hozzám.

- Kapd össze magad, Tarzan, aztán induljunk – böktem meg a mellkasát, mire csak felnevetett és ellépett tőlem, hogy felöltözzön. Csak felkapta magára a farmerét és a pólóját, aztán már vette is fel a cipőjét és a kezembe adta a kabátomat. Miután teljesen készen voltunk, hagytunk Lounak egy kis üzenetet, aztán el is indultunk. Harry csak a liftben vette fel a kabátját, majd mielőtt még kinyílt volna az ajtó, felhúzta az én fejemre is a kapucnit.

- Nem árt óvatosnak lennünk. Ha látsz térfigyelő kamerákat, csak hajtsd le a fejed – mondta, mielőtt még kiléptünk volna az ajtón én pedig egy bólintással jeleztem, hogy megértettem.

Jó érzés volt friss, jeges levegőt lélegezni, főleg ezután az éjszaka után. Úgy éreztem, csak a hideg levegő képes lehűteni a gondolataimat és rendbe tenni őket. Ez az egész dolog Harryvel, amit éreztem, annyira nevetségesnek és valótlannak tűnt, mégis annyira valós volt. Küzdöttem az érzés ellen.

- Ma elég csendes vagy. Minden rendben? – kérdezte Harry összevont szemöldökkel, teljesen felém fordulva.

- Persze… Csak gondolkozom. Az otthoniakon, erről az egészről… - nyilván nem mondhattam el neki, hogy éppen rajta gondolkozom és őt akarom megfejteni.

- Figyelj, ha nagyon haza akarsz menni, akkor megoldható. Szeretnéd, hogy hazavigyünk? – kérdezte komolyan, mélyen a szemembe nézve. Tényleg komolyan gondolta. Ha haza akarnék menni, itt a nagy lehetőség. Én mégis máshogy döntöttem.

- Hülyéskedsz? Nem szeretnék. Vagyis… Értékelem, hogy már van lehetőségem, de ha nem gond, inkább maradnék – válaszoltam zavartan, hiszen nem akartam úgy tűnni, mint aki kihasználja ezt a helyzetet, mert… Igazából nem tudom, éppen mit csináltam.

- Persze, eszem ágában sincs hazaküldeni téged. Úgy értem, Louis nagyon bír téged, meg hát én is elvisellek… - szekált, mire csak felnevettem és hitetlenül megráztam a fejem. – De ugye nincs otthon semmi baj? Nem bánnak veled rosszul…? – kérdezte, aggodalommal a szemében.

- Nem, dehogy… Viszont… Olyan feszült otthon minden. Csak az egyetemre kell összpontosítanom, arra, hogy tökéletesen teljesítsek, hogy mintalány legyek… A barátaim pedig azt hiszem nem is igazán a barátaim… Csak együtt lógunk, de soha nem tudtam igazán megnyílni nekik – magyaráztam, ő pedig nagy figyelemmel hallgatott – Viszont veletek… Olyan izgalmas és gondtalan minden… Életemben először szabadnak érzem magam, még ha alapból a túszod is vagyok – halkan felnevettem a furcsa szituáción, de Harry továbbra is komolyan nézett rám.

- Ugyan, már rég nem vagy a túszom. Inkább tekints rám úgy, mint egy barátra… aki elrabolt… Viccből – próbálta szépíteni a helyzetet, de én csak nevettem rajta.

- A francokat. Az arcomba nyomtál egy altatógázas kendőt és behurcoltál egy pincébe. Még meg is kötöztél! – most már annyira poénosnak és komolytalannak tűnt az egész, hogy csak nevetni tudtunk rajta.

- Jobban jártam volna, ha inkább csak beragasztom a szádat. Azt a sok szart, amit összehordtál… - piszkált kinyújtva rám a nyelvét, mire oldalba könyököltem.

- Emlékszem milyen fejet vágtál, mikor rájöttél, hogy kiskorú vagyok. Esküszöm, meg kellett volna örökíteni – nevettem, felidézve magamban a kétségbeesett fejét.

- Mikor is töltöd be a huszonegyet? Április…? – kérdezte, próbálva visszaemlékezve a dátumra, amit igazából nem is említettem neki.

- Hetedike – segítettem ki, magamban szélesen mosolyogva azon, hogy egyáltalán érdekli őt.

- Király. Erre szívnom kell egyet – bólintott, és már nyúlt is volna a cigisdobozért, de én leállítottam őt.

- Héééé. Teszed vissza! – utasítottam, próbálva jó hatással lenni rá és leszoktatni őt a bagóról.

- Ne már… Egy napja nem szívtam már – nyögött fel fájdalmasan, de továbbra is csúnyán néztem rá.

- Legalább leszoksz végre. Mennyi idő kell ahhoz, hogy belásd, semmi értelme annak a cuccnak? – kérdeztem tőle, undorodva nézve a kezében tartott dobozra.

- Baszki, nélküled kellett volna sétálnom – morogta, de továbbra is vágyakozóan nézte a dobozt.

- Kibírod. Minden egyes nappal könnyebb lesz, és ezt most szépen elveszem – már majdnem kivettem a kezéből, mikor a háta mögé rejtette a dobozt.

- Nem! Odaadom a dobozt, ha egy utolsót engedsz – összehúzott szemekkel néztem rá, már éppen nemet készültem mondani, mikor folytatta – Azt akarod, hogy morcos és bunkó legyek? Mert alig pár óra és az leszek – mondta, ellentmondást nem tűrő hangon, mire beletörődve felsóhajtottam.

- Na jó, legyen. De akkor tényleg ez az utolsó – egyeztem bele, mire győztesen elmosolyodott, aztán kivett egy szálat a dobozból, a maradékot pedig nekem adta. Hatalmas sóhajjal gyújtotta meg, majd szívott belőle egyet. A füstöt egyenesen felém fújta a szél, így hátráltam pár lépést, hogy ne legyek a füst irányában.

- Asszem én pár méter távolságot tartok, amíg befejezed – mondtam, arrébb sétálva, miközben keresztbe tettem a kezem.

- Ne már! Egyedül nem jó – röhögött, aztán közelebb lépett hozzám és átvetette az egyik karját a vállamon és így kezdtünk sétálni – Élvezd te is – vigyorgott rám szélesen, majd közelebb hajolt és egyenesen az arcomba fújta a füstöt, ami miatt kikecmeregtem karja alól.

- Pfujj – néztem rá undorodva, de közben mindketten nevettünk a helyzeten.

- Ne drámázz, ennyire nem rossz – tárta szét a karját felháborodva, de én csak a fejemet ráztam.

- Ne gyere azzal a közelembe – mutattam rá ellentmondást nem tűrő hangon, de ő huncutul a cigijére nézett, aztán rám és ismét megindult felém. Így hát futottam előle, miközben igyekeztem nem megfulladni a saját nevetésemben. Harry természetesen utánam eredt, én pedig próbáltam őt nekivezetni az oszlopoknak, de nem sikerült, végül a saját csapdámba futottam bele, így Harry elkapott a karomnál fogva, majd szembefordított magával. Egy másodpercig győztesen elmosolyodott de aztán kifújta rám a füstjét, ami ezúttal nem is volt olyan vészes. Lehet, hogy csak a közelsége okozta a kellemesebb hatást.

- Győztem. Már nem is utálod – vigyorgott, látva a rezzenésmentes arcomat.

- De, még mindig utálom. És téged is utállak, amiért mindig rám fújod az egészet – durcásan beleboxoltam a mellkasába, de ahelyett, hogy látványosan megsértődött volna, perverzen elmosolyodott.

- Dehogy utálsz, még mindig belém vagy zúgva – mondta, fél szemöldökét felvonva.

- Ennyire szeretnéd, hogy ez igaz legyen? Mert sajnálom, csak álmodban lehetséges – vágtam vissza neki nevetve, és hátráltam pár lépést, de még mindig nem engedte el a csuklómat.

- Ugyan már. Mindketten tudjuk, hogy igazam van. De nem is csodálkozok, ilyen testet nehéz nem akarni – monda, enyhén beképzelt hanglejtéssel, majd befeszítette a karját és egy büszke csókot nyomott a bicepszére pulcsin keresztül. Ez a mozdulat hatásosabb lett volna ruha nélkül, de így is elég jót nevettem rajta.

- Láttam már jobbat is – csúszott ki a számon, mielőtt még átgondolhattam volna. De akkor már késő volt, Harry összeszűkült szemekkel lépett közelebb hozzám, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsen. Őszintén szólva, eléggé szexinek találtam, mikor ezt csinálta.

- Mond még egyszer… Mond még egyszer, ha mered! – fenyegetető hangsúlya egyáltalán nem tartott vissza, de azért hátrálni kezdtem, hogy készenálljak egy gyors menekülésre.

- Láttam már jobbat is – ismételtem meg, ezúttal egy pimasz mosolyt is párosítottam hozzá, mire dühösen fújtatott egyet.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy kinyírjalak – mondta nyugodt hangsúllyal, de nem vártam meg, hogy befejezze, ugyanis meghátráltam és futni kezdtem, egyenesen Louis lakása felé, ahonnan jöttünk. Harry szorosan a nyomomban volt, de én mindent beleadtam, trükköztem és sprinteltem, így sikerült elérnem a lakáshoz még mielőtt Harry elkaphatott volna. A lift ajtaja nagy meglepetésemre éppen akkor nyílt ki, és Louis lépett ki belőle. Lihegve megálltam előtte, majd egy másodperc múlva Harry is megérkezett, és rám vetette magát, elérve, hogy a földön kössünk ki.

- Szóval éppen gyilkoljátok egymást. Király – röhögte, mindkettőnket felhúzva a földről. Harry továbbra is dühös tekintettel nézett rám, de én nagyon jól szórakoztam magamban. – Szóval, arra gondoltam, hogy ebéd után elviszlek titeket a… Meglepetéshez – folytatta Lou, mire Harry szeme felcsillant és már meg is feledkezett előző civakodásunkról.

- Már várom, tesó. Remélem legális dologról van szó– veregette meg Louis vállát, mire ő felnevetett.

- Ne aggódj emiatt – mondta, majd rám pillantott – Neked is tetszeni fog, Destiny – tette hozzá mosolyogva, amitől engem is elkapott az izgatottság. Lounak volt valamilyen dolga a városban, így pár perc csevej után ismét egyedül hagyott Harryvel, mi pedig beszálltunk a liftbe, hogy felmenjünk a lakásra és kajáljunk valamit.

- Szerinted mi lesz ez a nagy meglepetés? – kérdeztem tőle azonnal.

- Legelőször valami sztriptízbárra gondoltam, de mikor azt mondta, neked is tetszeni fog, elbizonytalanodtam – röhögte – De lehet, hogy valami illegális autószerelő műhelye van… - gondolkozott tovább – Vaaaagy lehet, hogy összeszedett egy gazdag orosz nőt – mondta végül, amin mindketten felnevettünk.

- Miért pont oroszt? – kérdeztem röhögve, mikor kinyílt a liftajtó.

- Nem tudom, Louval már nagyon régóta ezzel viccelődünk, hogy neki orosz nője lesz. Gondoltam, talán most ez be is következett – röhögte, majd udvariasan előreengedett a lakásba. A meleg nagyon jól esett kissé megfagyott ujjaimnak, jó volt kiolvadni a körülbelül húsz perces séta után. Harry rekordsebességgel dőlt vissza a kanapéra, direkt úgy, hogy én már ne is férjek mellé.

- Emeld fel a lábad, Tarzan – szóltam rá, mire ő féloldalas mosolyra húzta a száját de egy centit se moccant.

- Komolyan láttál már jobbat nálam? Jobb testet? – kérdezte, visszatérve az előző témához, amin civakodtunk. Persze ez az egész csak poén volt, szívatott csak, viszont méltó ellenfélre talált ugyanis nem hagytam magam.

- Ja, na és? – kérdeztem vissza félvállról, mire kidülledtek a szemei.

- „Na és?” Komolyan? Az évszázad felsőtestét birtoklom, cicuskám – húzta ki magát büszkén de én csak fél szemöldökömet felvonva néztem rá. Ugyan igazat mondott, tényleg a legtökéletesebben kidolgozott felsőtestet hordozta, viszont muszáj volt valamivel letörnöm az önbizalmát.

- Az lehet, de a lábnapot túl sokszor hagytad ki. Sajnálom – vontam meg a vállamat, végignézve rajta. Lábai tényleg vékonyak voltak, de még farmeren keresztül is látszott, hogy azért ott is elég szép izmok vannak. Harry egy hangos levegővétellel és pirosodó fejjel mutatta, hogy most sikerült olyat mondanom, amit még ő is tud magáról.

- Ez… Nagyon fájt, Destiny. Nagyon-nagyon fájt. Most menj ki… - tettetett sértettségéhez még egy jól eljátszott hüppögés is társult, amit olyan jól sikerült, hogy simán elhittem volna – ha nem ismerném ilyen jól Harryt. – Komolyan, ne is lássalak. Összetörted a szívem – sírta tovább játszva a szerepét, én pedig igyekeztem visszatartani a nevetésem. Hogy fokozza ezt, a szívére téve a kezét lassan lefolyt a kanapéról, majd mikor már nem láttam őt, hirtelen a magasba lendült a keze, amin csak a középső ujja volt kinyújtva. Ebben a pillanatban nem bírtuk tovább, mindkettőnkből kiszakadt a nevetés és perceken keresztül csak megállás nélkül röhögtünk, amíg el nem fogyott a levegőnk.

- Már majdnem elhittem, hogy besértődtél. Jól tudod játszani a hisztit – röhögtem a könnyeimet törölgetve, mire ő ismét sértődött fejet vágott

- Ki mondta, hogy eljátszottam? – kérdezte, de ezúttal nem bírtuk már sokáig, mindketten felnevettünk ezen. Ekkor már végre volt egy csomó hely a kanapén, így a földön fetrengő Harryt beelőztem és ezúttal én foglaltam el az egész kanapét.

- Hah, nyertem. A tiéd a padló, Tarzan – röhögtem fel ördögien és egyben gyerekesen is, mire a göndörke összehúzott szemekkel nézett fel rám és megrázta a fejét. – Hú, most megijedtem. Mi lesz, megölsz, hogy legyen helyed? – kérdeztem fél szemöldökömet felvonva, ő pedig lassan, idegőrlően felült és továbbra is gonosz tekintettel húzta ki magát, hogy félelmetesebbnek tűnjön.

- Ha az kell hozzá… - válaszolta sejtelmesen egy féloldalas mosoly kíséretében, majd egy hirtelen mozdulattal rám vetődött, elkapta a derekamat és magával együtt levonszolt a kanapéról. Én a karfába kapaszkodtam, próbáltam fent maradni a királyi helyen, de Harry erősebb volt így én is a földön kötöttem ki.

- Idióta – röhögtem, próbálva megakadályozni, hogy a helyemre másszon és a bokájába kapaszkodtam. Abban a pillanatban eszembe jutott, mikor nagyon régen apukámmal játszottam hasonlót. Mindig a lábába csimpaszkodtam, ő pedig mindig végighúzott a folyosón miközben én abba sem tudtam hagyni a nevetést. Az egyik legszebb emlékeim közé tartozott ez, így picit elmerengtem.

- És a király végre visszaszerezte méltó helyét – győzedelmeskedett Harry, ugyanis idő közben sikerült kiszabadulnia a kezem alól és szétterpeszkedett a kanapén. Csak nevettem rajta és a büszke fején, amit vágott. Azokban a percekben újból egy gondtalan kislánynak éreztem magam, mint akkoriban apukámmal, szóval nagyon hálás voltam Harrynek, amiért ismét elővarázsolta belőlem ezt az érzést. A rengeteg tanulással töltött év elpusztította belőlem a játékosságot, de mintha Harryvel mindez kezdett volna visszatérni belém. Természetesen a göndörke nem hagyott sokáig csövezni a padlón, pár perc kiskutyaszemekkel való bámulás után megengedte, hogy felmásszak mellé, így ezután már nyugodtan tévézhettünk. Louis pár óra múlva visszatért, ráadásul nem üres kézzel: egy hatalmas adag kaját is hozott magával, így amíg kipakoltunk, elmagyarázta merre járt. Mivel sokáig terveztünk Bostonban lenni, megérte normális kajákkal feltölteni a hűtőt, így Lounak az az ötlete támadt, hogy ha már van egy nő a háznál, főzhetnék nekik valami finomat. Ezzel természetesen nem volt problémám, sőt, jobban éreztem magam, hogy végre az én jelenlétem is hasznos volt. Szóval a délutánt főzőcskézéssel töltöttem, amíg a srácok komoly dolgokról beszélgettek a nappaliban. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy csak fülelnem kellene és máris megkapnám a válaszokat a kérdéseimre, de mivel továbbra is úgy gondoltam, okkal nem mondanak el nekem mindent, inkább nem is figyeltem a hangjukra, csak a főzésre koncentráltam. Egy egyszerű spagettit dobtam össze az alapanyagokból, és őszintén szólva, alig vártam már, hogy végre normális kajához jussunk, hiszen az utóbbi időben sokszor csak hideg kaját ettünk. Miután percek alatt felfaltuk a spagettit (a srácoknak nagyon ízlett, úgy ették, mint a gyerekek a cukorkát), Louis meglepetése végre elérkezett, így miután mindannyian beültünk a kocsiba, el is indultunk. Harry teljesen bezsongott, egész úton csak találgatott, hogy mi lehet az a nagy dolog, de Louis nem mondott semmit, csak izgatottan mosolygott és ránk szólt, hogy kössük be a szemünket. Igen, nagyon rákészült erre a dologra, még sálakat is hozott nekünk, hogy még véletlenül se láthassuk meg korábban, amit mutatni akar. Pár perc ideiglenes vakság után az autó motorja leállt, megálltunk. Szinte hallottam Harry szapora szívverését, pedig volt pár méter közöttünk a kocsiban.

- Harry! Ne csalj! – hallottam meg Louis hangját, mire a göndörke hangosan felsóhajtott. Mindannyian kiszálltunk a kocsiból (bekötözött szemmel nagyon kellemes volt, mondhatom), aztán Louis karon ragadott minket és elvezetett egy épületbe. Csak annyit éreztem, hogy felmentünk egy lépcsőn, tettünk pár jobb kanyart és meg is érkeztünk alig egy perc alatt. Szinte éreztem az izgatottságot a levegőben, még bekötözött szemmel is meg tudtam volna mondani, hogy Harry türelmetlenül rágta az ajkát.

- Na jó, megérkeztünk, levehetitek a kendőt.

------

Sziasztok! 

Mostanában rengeteget írtam, így sikerült előre megírnom pár részt, amiket így már rendszeresen -tehát hetente - tudok hozni nektek. Alig egy hete még csak azt a részt írtam, amit most olvastatok el, de ma már három résszel előrébb járok és erre nagyon büszke vagyok. Habár a hirtelen jövő ötleteim az iskola rovására mentek (egész héten nem tanultam semmit, hupszi), én nagyon örülök, hogy végre visszatértem és remélem ti is így vagytok vele :D

Nem szeretném tovább húzni a szót, köszönöm hogy elolvastátok a részt és jövő héten ismét találkozunk <3