Hostage | Kilencedik fejezet

Destiny

Azonnal lehúztam a fejemről a sálat és pislogtam párat, hogy visszanyerjem látásomat. Egy baromi modern bokszterem kellős közepén álltunk, ahol pár kigyúrt férfi épp apai-anyait beleadott az edzésébe. A hely hatalmas volt, a tágas ring körül rengeteg bokszzsák, súlyzó és számomra ismeretlen edzős dolog állt, a sötétszürke falakon számtalan tükör lógott, az álmennyezet pedig eszméletlenül jól nézett ki, a piros led lámpák veszélyes hangulatúvá tették a teret és egyben fénnyel is elárasztották az amúgy elég sötét helyiséget.

- TE JÓ ISTEN – kiáltotta Harry meglepetten és csillogó szemekkel nézett körbe maga körül. Számára valószínűleg ez a hely egyenlő volt a mennyországgal, viszont nekem volt pár kérdésem.

- Amikor te bekerültél a börtönbe, tudtam, hogy nem tudlak majd azonnal megszöktetni, ezért arra gondoltam, elkezdem felépíteni a közös álmunkat, hogy mire kiszabadulsz, legyen egy biztos alapunk. Szóval… Ugyan illegálisan, de létrehoztam egy egyesületet. – magyarázta Louis büszkén, ezzel megválaszolva a bennem felbukkanó kérdéseket. – Elég nagy befektetés volt, de rengeteg pénzt hoz és végre azzal foglalkozhatunk, amivel szeretnénk.

- Louis… Ez kurvajó! Miért nem mondtad korábban? – kérdezte Harry elképedve, ezúttal Louhoz fordulva.

- Mert ez még nem minden. Mivel az alapokat te találtad ki – kezdett bele, büszkén átkarolva Harry vállát -, ezért társtulajdonos vagy. Hamisítottam az aláírásod, de ez lényegtelen – legyintett, mire mindketten hangosan felnevettek, aztán Harry egy hálás ölelésben részesítette legjobb barátját. Boldogan vigyorogva néztem a megható pillanatot, hiszen olyanok voltak, akár a testvérek és ez megmelengette a szívemet. Nekem soha nem voltak ilyen igaz barátaim, szerintem egyikük sem hamisítaná az aláírásomat azért, hogy nekem jobb legyen később.

- Köszönöm, Lou. Tényleg – hallottam Harry hálálkodását, mire Louis vigyorogva összeborzolta a göndörke haját, aztán felém nyújtotta a szabad kezét és az én vállamat is átkarolta, hogy körbevezessen minket. Louis bemutatott minket pár ott edző bokszolónak, a legtöbbjük hatalmas kigyúrt állat volt – persze a jó értelemben -, akik mind pozitív véleménnyel voltak a teremről és elmondásuk szerint nagyon szerettek itt edzeni. Őszintén szólva, ahogy elnéztem őket, még nekem is megjött a kedvem a bokszoláshoz, pedig nem vagyok egy erőszakos típus, inkább futok vagy jógázok, de a hely annyira magával ragadott, hogy szívesen kipróbáltam volna ezt a sportot is. A terem végében volt egy hosszú pult, mögötte pedig egy hatalmas szekrény, tele mindenféle edzőcuccal, proteinporral és egyéb edzéshez szükséges kiegészítőkkel.

- Arra gondoltam, hogy amíg itt vagyunk Bostonban, tarthatnánk egy frissítést ezen a területen. Persze csak ha szeretnétek, mert fárasztó munka lenne – mondta Louis, de mi Harryvel vadul bólogattunk.

- Hülyéskedsz? Azok után, amit tettél értem, ez az alap – válaszolta Harry, majd rám pillantott.

- Én szívesen dolgoznék a pultban vagy leltároznék… Rajtatok élősködök, szóval nem is kérdés, hogy besegítek amiben csak lehet – tettem hozzá én is, Louis pedig hálásan nézett mindkettőnkre.

- Király, akkor holnap? – kérdezte Lou, mire mi gondolkodás nélkül egy hatalmasat bólintottunk. Ezután Louis átadott nekünk egy-egy táskát, amiben nagyon menő edzőruhák voltak, aztán hatalmas vigyorral közölte, hogy ideje edzeni, így hát elvonultunk átöltözni. Ugyan ez a hely főleg a férfiaknak volt a törzshelyük, női öltözőt is építettek, ahol teljesen egyedül öltözhettem. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy luxus szállodában, ahol saját edzőterem, öltöző és szauna van, mert igen, Louis még erre is gondolt. Az edzőruhám nagyon, de nagyon tetszett, a feszes jóganadrág pontosan azt mutatta, amit kellett, a sportmelltartóval összevarrt felső pedig valami eszméletlenül karcsúsította a derekamat, a cipő pedig valami álom volt. Soha nem voltam az a magassarkús lány, mindig is utáltam bármilyen cipőt, ami hangot adott ki magából, így ez a profi edzőcipő azonnal belopta magát a szívembe. Még gyorsan összefogtam a hajam aztán már kint is voltam és megkerestem a srácokat, akik már a bemelegítéshez készülődtek.

- Ugye engem is megtanítotok majd bokszolni? – kérdeztem reménykedve, mire a srácok összenéztek és pár másodpercig csak meredtek egymásra, azon tanakodva, hogy mi legyen.

- Persze, Harry majd megtanít, nekem nincs türelmem – mondta Louis, mire Harry felhorkant.

- Ezt tanúsíthatom. Mikor Lout tanítottam, egy hét után fel akarta adni mert nem ment neki, de végül itt lyukadtunk ki – röhögött Harry, megpaskolva Louis hátát, aki csak megforgatta a szemét.

- Örök hálám érte – morogta, majd egy gyors fordulattal otthagyott minket, mert valami fontos dolga akadt a pultnál.

- Na jó, kezdjük egy kis erősítéssel mert ahogy látom, nem szereted a súlyzókat – csapta össze a tenyerét Harry, miközben végignézett rajtam. 

- Mi, most rögtön? - kérdeztem meglepetten, elvégre nem számítottam arra, hogy azonnal belefogunk.

- Aha. Talán pár hét alatt felszedhetsz egy kis izmot… - mondta megvetően pillantva rám, mire sértődött arcot vágtam. Tény, hogy nem voltam egy izompacsirta, de volt mit befeszíteni.

- Én már most is izmos vagyok, nézd! – felhúztam a pólóm ujját és teljes erővel befeszítettem a karom.

- Hol? – kérdezte röhögve, mire sértetten eltátottam a számat.

- Igenis izmos karom van, kikérem magamnak! – kiáltottam, de ő még mindig csak nevetett rajtam, majd megtapogatta befeszített bicepszemet és még jobban kitört belőle a nevetés.

- Melyik univerzumban? – cukkolt tovább, aminek egyáltalán nem örültem.

- Bunkó vagy, Tarzan! – keresztbe fontam magam előtt a karomat és dühösen néztem rá, mikor már abbahagyta a nevetést és megkomolyodva felvette a kemény férfi arckifejezését.

- Mondj újat – válaszolta, majd jó tanár módjára kiosztotta az első feladatomat. Feltételeztem, hogy csakis az volt a célja, hogy megszívasson és jól kifárasszon, ugyanis hasizom erősítő gyakorlatokat mutatott, amik kikészítettek. Jó, talán tényleg igaza volt, eléggé eltunyultam az utóbbi időben.

- Na még ötvenet aztán mehetünk a súlyzókhoz – dirigált Harry, miközben éppen felüléseket végeztem, miközben ő a behajlított lábamat fogta a földhöz, így minden egyes felülésemmel az arcával találtam szembe magam. A legtöbbször csak gonosz vigyorral ajándékozott meg, de volt olyan is, hogy újból kellett csinálnom a felülést, mert szerinte szabálytalan volt.

- ÖTVEN??? – lihegtem felháborodottan, ugyanis a hasizmaim majdnem, hogy lángra kaptak már, de a göndörke csak gonoszkodva felvonta a szemöldökét.

- Feladod? – kérdezte edzésünk során már sokadjára. Azt hiszi, engem könnyű fából faragtak és egy kis nehézségnél már fel is adom. Hát, nagyon téved.

- Csak szeretnéd – mosolyodtam el, aztán nagy küzdelmek árán ugyan, de megcsináltam azt a plusz ötven felülést. Látszólag eléggé meglepte a kitartásom, de nem szólt egy szót sem, csak visszafojtott mosollyal sózott rám pár súlyzót. Természetesen végig csináltam mindent, amit kért, hiszen mindenképp meg akartam neki mutatni, hogy velem nem tud szórakozni. Az edzésünk végén én teljesen kifáradva és leizzadva vonszoltam magam a pulthoz, remélve egy kis segítségben. Meglepetésemre Louis helyett egy szőke, kékszemű srác állt ott, barátságos mosollyal az arcán. Olyan más volt, mint a körülöttünk lévők: ő alacsonyabb és aranyosabb volt, izmai pedig csak az átlagos szintig emelkedtek fel.

- Biztos te vagy Destiny – mosolygott rám szélesen, miközben felém nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam – Niall vagyok, Louis egyik barátja. Általában én vagyok a pultnál – csevegte ír akcentusával, én pedig lihegve hallgattam őt, miközben lerogytam a vele szemközti székre. Niall nem is hagyott időt válaszolni, már folytatta is mondókáját. – Látom Emerald eléggé kifárasztott. Nem is gondoltam, hogy annak az embernek van szíve, de ahogy láttam, neked sikerült megtalálni.

- Tessék? – csak hatalmas szemekkel néztem rá, nem értettem miről beszél.

- Kedvel téged – jelentette ki, mintha ez egyértelmű lett volna, mire a göndörkére pillantottam, aki éppen magára rángatta a bokszkesztyűjét és bemelegítette a vállait. Nem tudom, nekem nem tűnt úgy, mintha túlságosan odalenne értem, elvégre ez az edzés maga volt a kínzás.

- Én ebben nem lennék biztos. Holnap meg sem fogok tudni mozdulni miatta – nyögtem fájdalmasan, a kemény edzésre és az azt követő izomlázra utalva.

- Az lehet, de volt türelme edzeni téged… Sőt, a te edzésedet előrébb rakta, mint a sajátját – magyarázta tovább de én értetlenül néztem rá.

- Honnan ismered őt? – kérdeztem gyanakodva.

- Barátok voltunk… vagyunk. Együtt bizniszeltünk mielőtt lecsukták – vonta meg a vállát nemtörődöm módon, ám engem egyre inkább kezdett érdekelni ez az egész.

- Milyen bizniszben? – kérdeztem, remélve, hogy végre megtudhatok valami hasznosat. Abban a pillanatban a szöszi pillantása a hátam mögé siklott és már meg is éreztem Harry jellegzetes illatát.

- Mivel tömöd a fejét, Niall? – kérdezte nevetve, majd jókedvűen kezet fogott a szöszivel bokszkesztyűn keresztül.

- Csak ismerkedünk. Nagyon kedves túszod van, Em. – mosolygott rám Niall, de Harry csak megforgatta a szemét.

- Tölts el vele bezárva pár napot és meg fog változni a véleményed – Harry beszólására mérgesen néztem fel rá és könyökömmel megböktem a mellkasát. Ne már, ennyire elviselhetetlen nem vagyok.

- Még mindig bunkó vagy – morogtam, mire Niall felnevetett.

- Ez pedig még mindig nem újdonság – vágott vissza azonnal, mikor úgy döntöttem, inkább otthagyom őket, így sajnos most sem tudtam meg semmit. Gyorsan lezuhanyoztam és rendbe raktam magam. Meglehetősen jól éreztem magam: feltöltődtem energiával és önbizalommal egyaránt. Biztos voltam benne, hogy akármennyire is fájdalmas dolog a Harryvel való edzés, nem fogom abbahagyni. Mikor felfrissülve kiléptem az öltözőből, azonnal megpillantottam a göndörkét, amint egy hatalmas bokszzsákot püföl. Nem igazán érdekelte őt az emberek tekintete, magabiztosan edzett póló nélkül, ezzel közszemlére téve tökéletesen kidolgozott izmait. Kellett pár pillanat, amíg összeszedtem magam és sikerült túllépnem a látványon.

- Emerald semmit nem változott – röhögte Niall, látva, hogy őt bámulom. – Nincs fontosabb dolog számára, mint a bokszolás – rázta a fejét hitetlenül – Nem értem, miért nem jár versenyekre. Akár még világbajnok is lehetne – folytatta a cseverészést, mire végre a szöszire néztem.

- Elfelejtetted, hogy ő egy börtönszökevény és a fél világ őt keresi – szóltam bele, mire ő csak legyintett.

- Részletkérdés – vonta meg a vállát aztán visszatért a pult mögé, hogy kiszolgáljon egy vendéget. Én is bemásztam a pult mögé, hogy folytassam a beszélgetést a szöszivel. Soha nem álltam még ilyen pult mögött, így érdeklődve néztem végig a berendezést. Rengeteg proteinpor és számomra ismeretlen dolog volt ott, de szerencsémre ott volt Niall, aki perceken belül mindent megmutatott nekem. Elég jól elbeszélgettünk és halálra nevettük magunkat, hiszen a humorával sem volt probléma. Mindeközben Harry megállás nélkül kínozta tehetetlen ellenfelét és nem is foglalkozott azzal, hogy órák teltek el. Louis idő közben elhagyta a boksztermet mert be kellett mennie a városba pár dologért, így csakis Niall szórakoztatására számítottam. A szöszinek be nem állt a szája, folyamatosan csevegett valamiről és érdeklődve kérdezgetett felőlem én pedig nem győztem mesélni neki. Elmesélte, hogy tizenhét éves volt, mikor a családjával Írországból Los Angelesbe költöztek, és azóta ismeri a srácaimat. A fél élettörténetét megtudtam, pedig még csak huszonnégy éves, ezzel egy évvel idősebb, mint Harry. Furcsa volt hallani, hogy egy ilyen szende fiú, mint Niall, képes volt összebarátkozni Louval és Harryvel. Túlságosan kedves volt hozzájuk képest.

Már egészen beesteledett, körülbelül este kilenc körül járt az idő, mikor Harry még mindig a bokszzsákkal harcolt. Nem értettem, hogyan bírja idáig, viszont aggódtam érte, hogy talán bekattant vagy valami, így arra gondoltam, ideje leállítani őt. Ahogy közeledtem felé, nem bírtam levenni a szemem a tökéletes hátizmairól, amik minden egyes ütésnél teljes egészükben megmutatkoztak izzadságtól fénylő bőre alatt.

- Hé, Tarzan. Arra vársz, hogy visszaüssön? – szóltam hozzá, mire észrevette jelenlétem és megfogta a lengedező, meggyötört ellenfelét.

- Mennyi az idő? – kérdezte lihegve. Ezek szerint tényleg fel sem tűnt neki az idő múlása, hiszen egészen meglepődött, mikor elárultam neki, hogy már négy órája edz.

- Bocs, csak nagyon elgondolkodtam közben. Nem vagy éhes? – kérdezte, miközben lehámozta magáról bokszkesztyűjét.

- Egy picit. Louis már egy ideje elment a városba, szóval Niall felajánlotta, hogy hazavisz minket – mutattam a szöszi felé, mire egy nagyot bólintott, aztán felkapta a törülközőjét és az öltöző felé vette az irányt. Elképesztő szexi látványt nyújtott még ilyen kimerülten is.

- Azért arra kíváncsi lettem volna, mikor merül ki annyira, hogy abbahagyja. Ha nem állítod le, akár napokig is ütötte volna azt a szerencsétlen bokszzsákot – nevetett Niall, de én csak rosszallóan ráztam a fejem. Nem kellett túl sokat várni Harryre, alig telt el húsz perc, már meg is jelent felöltözve, frissen mosott hajjal és nagy mosollyal az arcán. Olyan volt, mintha újjászületett volna, még a haja is rendezett volt a szokásoshoz képest.

- A szokásos tökéletes belépő – motyogta Niall magában, mielőtt még Harry odaért volna hozzánk.

- Mintha újjászülettél volna, Tarzankám – dicsértem meg őt mosolyogva, mire a göndörke hálásan bólintott. Mintha már mesélte volna, hogy imád bokszolni, na de hogy ennyire jó hatással legyen rá, azt nem is gondoltam volna. Niall még gyorsan összepakolt pár cuccot, aztán már a kocsijához is siettünk vele, ugyanis egyre éhesebbek voltunk. Niall egész végig valami mások bokszteremről mesélt, ami állítása szerint sokkal rosszabb, viszont többen járnak oda. Mi csak csendben hallgattuk őt, néha helyeseltünk, de különösebb hozzászólást nem fűztünk hozzá. Mikor kitett minket Louis lakása előtt, Harry megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Niall talán még többet beszél, mint te… Te jó ég, hogy lehet ennyit fecsegni? – morogta unottan, előbbi boldogságának már nem is látszott a nyoma.

- Más, mint ti, de nincs vele semmi baj. Nekem szimpatikus – vontam meg a vállam, mire ő hitetlenül rázta a fejét.

- Azt rögtön gondoltam – mondta, ezzel cukkolva engem, mire megforgattam a szemem. Mikor felértünk a lifttel, egyszerre néztünk a kanapéra, majd egymásra, aztán mintha sípszót hallottunk volna, egymást fellökve próbáltuk elfoglalni az egész kanapét. Szerencsére én gyorsabban értem oda, így hatalmas vigyorral az arcomon néztem fel Harryre aki összehúzott szemekkel nézett rám, miközben keresztbe font a maga előtt karjait. Nem szólt semmit, csak így nézett rám, miközben én, mintha észre sem venném őt, bekapcsoltam a tévét és megnéztem, milyen filmek vannak terítéken. Pár perc után már kínosan éreztem magam, így felsóhajtottam, és úgy helyezkedtem, hogy ő is elférjen. Győztes vigyorral a képén levetette magát mellém, aztán felém nyújtotta a kezét, hogy neki adjam a távirányítót.

- Mivel voltam olyan kedves és engedtelek leülni, ezért én választok filmet – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire fájdalmasan felnyögött, de beleegyezett. Valami romantikus nyáladzást találtam, amit alapesetben nem néztem volna meg, de most csak azért úgy tettem, mintha élvezném, hogy Harryt idegesítsem. A szemem sarkából figyeltem a reakcióját, ami többszöri fáradt sóhajból és undorodó arcból állt, de elég jól állta a sarat. Már eléggé kezdtem unni a filmet, de Harry még mindig csak látványosan öklendezett. Arra vártam, hogy feladja. Körülbelül fél óra után viszont ez végre bekövetkezett, mikor a filmünk szereplői éppen hatalmas beleéléssel és megható romantikával bevallották egymásnak szerelmüket.

- Na jó, én ezt nem bírom – pattant fel hirtelen, majd egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a távirányítót és elkapcsolt arról a borzalomról.

- Hé, én nézni akartam! – kiáltottam fel tettetett felháborodással, pedig valójában megkönnyebbültem, hogy végre nem kell néznem a nyáladzást. Csak a játék kedvéért próbáltam visszaszerezni tőle a távirányítót, de ő nem hagyta, magasra felemelte azt, hogy ne érjem el. – Add vissza! – kiáltottam, majd hirtelen ötlettől vezérelve vállába kapaszkodtam és rácsimpaszkodva végre sikerült elérnem a távirányítót. Abban a pillanatban ahogy megszereztem azt, Harry kibillent az egyensúlyából, így egyenesen rázuhantam szegényre. Hangosan nevettünk a bénázásunkon, de aztán furcsa szorítást éreztem a gyomromban. A mellkasán feküdve olyan közel voltam az arcához, mint még soha, így teljesen rabul ejtett smaragd tekintete. Nevetésünk lehalkult, éreztem, hogy valami történt, így csak csendben bámultunk egymásra. Nem is tudom miért, de tekintetem dús ajkára vándorolt, és abban a pillanatban készen álltam megcsókolni őt. Tekintetéből azt tudtam kiolvasni, hogy ő is erre vágyik, de aztán elmosolyodott és halkan felnevetett.

- Lassíts, cica… Tudom, hogy szexi vagyok de ennyire nem kell belém zúgnod – mondta pimaszul mosolyogva rám, mire csak megforgattam a szemem.

- Csak szeretnéd, hogy beléd zúgjak. Csak teszteltem, mikor cigiztél utoljára – hazudtam nemtörődöm hangsúllyal, majd feltápászkodtam róla. Próbáltam leplezni a zavarom, de Harry átlátott rajtam és idióta vigyorral nézett rám.

- Ja, szerintem is – mondta szarkasztikusan, mire a mellkasába bokszoltam, hogy valamennyire leállítsam őt. Nem is értem, mit gondoltam… Harry nyilvánvalóan nem akar tőlem semmit, csak magamat hitegetem ezzel. A fenébe már Niallel meg azzal a fura álommal! Szerencsére Harry nem feszegette tovább a témát, mivel talált egy számára tökéletes akciófilmet, amit pislogás nélkül nézett. Szinte levegőt is alig vett, annyira beleélte magát a filmbe, én pedig ez idő alatt próbáltam helyrerakni a gondolataimat. Végül letudtam az egészet annak, hogy Harry ma túl kedves volt hozzám és ez billentett ki az egyensúlyomból. Igen, csakis ez történhetett. Körülbelül a film közepénél tarthattunk, mikor megérkezett Louis és ugyanolyan lelkesedéssel, mint Harry, leült közénk és feszülten bámulta a képernyőt. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy végre megérkezett, mert kissé kínosan éreztem magam kettesben Harryvel. Szerencsére ezután már lenyugodtam és már szinte el is felejtettem, ami történt. Mint mindig, most is nagyon jól szórakoztam azon, mikor a srácok elkezdtek veszekedni a kocsikról és a fegyverekről vagy együtt találgatták, hogy ki fog legközelebb meghalni. Mikor vége lett a filmnek, hosszasan kritizálták azt, én pedig csak nevetve hallgattam őket. Természetesen folytattuk a filmezést, viszont kezdtünk elálmosodni. Nem is tudtam már követni az eseményeket, szemhéjaim egyre nehezebbek lettek és nagyokat pislogtam, mígnem teljesen elnyelt az álmok világa.

Másnap reggel a nap vakító fénye ébresztett fel, ugyanis a behúzott függöny kis résén keresztül pont rám vetődött a fény. Kipihent és nyugodt voltam, a nap melege nagyon jól esett, hiszen egész télen nem is láttam igazi napsütést. Mikor megpróbáltam felkelni, több dologra is lettem figyelmes: Először is, hogy szörnyen nagy izomlázam lett a tegnapi edzéstől, a másodjára az, hogy be vagyok takarva, harmadjára pedig, hogy Harry is bealudhatott a filmen, ugyanis a kanapé másik végében szuszogott és lába az enyémbe gabalyodott az éjszaka során. Megpróbáltam úgy elvonszolni magam a fürdőszobáig, hogy ne keltsem fel Harryt, ami elég nehéz volt, tekintve hogy a létező összes izmom sajgott. Sikerült egy fájdalmas nyögés és egy padlóra zuhanás után eljutnom a fürdőszobába, ahol gyorsan vettem egy zuhanyt, és felfrissítettem magam. Le mertem volna fogadni, hogy még soha nem éreztem ilyen jól magam egy reggelen, és ez teljesen felpörgetett, viszont máris szembejött velem egy probléma, mégpedig az, hogy nem hoztam be magammal ruhát, így egy szál törülközőben tipegtem be a hálószobába, ahol a ruhák voltak. Szerencsére Harry még csak ébredezett, így fel sem tűnt neki, hogy elhaladtam mellette. A szobában szétnézve rájöttem arra is, hogy ideje lenne már mosni, ugyanis egyetlen egy tiszta farmerom maradt és az összes felsőm koszos volt. A számat rágva gondolkoztam, mit vegyek fel, mikor megpillantottam egy pólót az ágy szélén. Harryé volt, de tisztának tűnt, szóval felvettem, hogy legalább addig, míg nincs tiszta felsőm, ezt hordjam. Tisztán lehetett érezni rajta Harry jellegzetes illatát, de nem igazán érdekelt. A göndörke fáradtan fetrengett a kanapén, látszólag neki nem volt olyan pihentető az éjszaka, mint nekem. Gyorsan főztem egy kis kávét, aminek illatára Louis perceken belül megjelent és nagyokat szimatolva a levegőből, fáradtan elfogadta a neki nyújtott bögrét.

- Felérsz egy élő kávéautomatával, ugye tudod? – kérdezte hálásan pillantva rám, mire halkan felnevettem. Louis sem volt túl kipihent, de azért igyekezett felébredni. A kávé illatára a göndörke is megjelent a konyhában és egy morgással köszönve nekünk legurította a saját adagját.

- Én lelépek a bokszterembe, elég sok dolgom lesz ma ott. Ha van kedvetek, gyertek le délután és leltározhatnánk együtt – mondta, felkapva a kulcsait és a telefonját. – Harry, beírtam a telefonodba a címet, szóval gond nélkül eltaláltok oda – tette hozzá a göndörkére nézve - aki már jóval éberebben nézett vissza rá -, és azzal a lendülettel már el is hagyta a lakást. Harry a fürdőbe vonszolta magát, addig én ráérősen elfogyasztottam a reggeli kávémat. A napsütötte város látképe valami elképesztő volt. Ugyan még így is érezhető volt, hogy nagyon hideg van kint, de a nap sugarai már egy kis melegséget is csempésztek a levegőbe, aminek már épp ideje volt, hiszen a tavasz két héten belül várható volt. Miután kigyönyörködtem magam, elmosogattam és végighallgattam Harry szitkozódását, aki a nappaliban fájlalta a karját.

- Reméltem, hogy neked is izomlázad lesz… Reggel alig bírtam felülni – kiáltottam ki neki, mire már meg is jelent mellettem.

- Ja, hallottam amikor a földön kötöttél ki – röhögte kárörvendően, mire oldalba löktem a könyökömmel. Abban a pillanatban a tekintete a mellkasomra szegeződött és összevonta a szemöldökét.

- Ez az én pólóm? – kérdezte, mikor rájött, milyen mintát ábrázol a felső.

- Aha – vontam meg a vállam. Nem gondoltam, hogy észre fogja venni vagy megemlíti majd.

- Miért van rajtad az én pólóm? – kérdezte értetlenül rázva a fejét.

- Mert az összes ruhám a mosógépben van és fel kellett vennem valamit – magyaráztam, miközben beletúrtam kócos hajamba, hogy helyre tegyem tincseimet.

- De ez a kedvenc pólóm – nyögött fel fájdalmasan nézve a szóban forgó darabra.

- Na és? Nem veszett el, itt van nálam – értetlenkedtem, de ő gyerekesen rázta a fejét.

- Add vissza! – utasította ellentmondást nem tűrő hangon. Olyan volt, mint egy hisztis kisfiú, akinek ellopták a kedvenc játékát.

- Mi? Dehogy adom! Épp hordom! – nem értettem, miért ilyen fontos neki, de arra gondoltam, jó lesz ezzel szórakozni.

- Destiny… Add vissza! – kérte újból, de láttam, ahogy a mosoly jelei átfutnak az arcán, ezért nem aggódtam miatta.

- Vedd el, ha tudod – nyújtottam ki rá a nyelvem, azzal a céllal, hogy majd beletörődik, de csak pimasz mosolyra húzta a száját és a pólójánál fogva magához rántott.

- Te akartad, cicus – mondta szexi hanggal, majd azzal a lendülettel ajkait az enyémekre nyomta. Biztos voltam benne, hogy ő maga is annyira meglepődött ezen, mint én. Pár másodpercig csak lesokkolva hagytam, hogy csókoljon, de aztán beadtam a derekam és felnyögve visszacsókoltam. Össze voltam zavarodva, nem értettem, miért csinálja ezt, de őszintén szólva nem is érdekelt, hiszen végre megkaptam azt, amiről már egy ideje álmodoztam. Harry csókja annyira… más volt. Nem volt lassú, nem volt nyálas, viszont annál szenvedélyesebben csókolt. Testem alig pár másodperc alatt felhevült és csak többet akartam belőle. Hatalmas tenyerével végigsimított az oldalamon, egészen a fenekemig, amibe egy jól irányzott mozdulattal belemarkolt, amitől jólesően felnyögtem. Éreztem, ahogy belemosolyog csókunkba, de nem engedett el, csak erőszakosan közelebb húzott magához, beszorítva a konyhapult és saját maga közé, hogy ne is gondoljak a menekvésre. Őszintén, eszem ágában sem volt kibontakozni a csókból, azt kívántam, bárcsak örökké tartana. Ehelyett inkább kócos hajába túrtam és gondolkodás nélkül hozzádörgölőztem mellkasához. A dolgok kezdtek felforrósodni, egyre hevesebben csókolt, és nekinyomva a pultnak arra kényszerített, hogy hangosan felsóhajtsak. Nem tudtam gondolkodni, csak hagytam, hogy csináljon velem, amit szeretne, hiszen minden érintése felért egy csodával. Alig pár perc heves csókolózás után megfogta a pólóm alját, majd egy határozott mozdulattal áthúzta a fejemen és kaján vigyorral a képén ellépett tőlem, miközben végignézett rajtam. Akkor jöttem rá, hogy mi volt a célja ezzel az egésszel.

- Győztem – vigyorgott szélesen, majd megigazította a haját és győzedelmesen feltartotta a pólóját, amit ilyen aljas módon szedett le rólam.

- Ez… Egy nagyon kiszámítható húzás volt, Tarzan – mondtam felnevetve, igyekezve leplezni a meglepettségem, miközben zavartan beletúrtam a hajamba és keresztbe fontam magam előtt a karom, hogy némileg elrejtsem magam előle, ugyanis így csak egy szál melltartóban és farmerban álltam előtte. Éreztem, hogy lángol a fejem, de az megnyugtatott, hogy Harry arca is szokatlanul piros lett.

- Igazán? – kérdezte pimaszul, majd ismét közelebb simult hozzám. – És ehhez mit szólsz, cicuskám? – kérdezte suttogva, aztán már megint magamon éreztem puha ajkait. Olyan volt, mintha ez már nem is a póló miatt lenne, nem is a szórakozás miatt, hanem valami más okból… De nem érdekelt a dolog miértje, örültem, hogy Harrynek egy újabb oldalát ismerhettem meg. Vadul csókolt, tenyerével felfedezte a testemet, majd egy gyors mozdulattal már fel is emelt a pultra, így lábaimat dereka köré tudtam fonni. Hatalmas volt a szexuális feszültség köztünk, ami eddig talán fel sem tűnt, de most nagyot robbant. Nem is gondolkoztam, azonnal lehúztam Harryről a felsőt, aki ezt büszke mosollyal reagálta le, majd visszatért ajkaim kényeztetéséhez. Hatalmas tenyereivel a derekamat cirógatta és közelebb vont öléhez, miközben én a tarkójánál fogva húztam magamhoz. Idő közben levertünk pár dobozt a pultról, de egyikünket sem izgatta, csak zavartalanul folytattuk tevékenységünket. Harry játékosan igyekezett felülkerekedni rajtam, megmutatni, hogy ő a főnök, de én ezt nem hagytam, így az egész csókcsata alakult ki közöttünk, ami csak még feljebb tekerte a hőmérsékletet. Aztán egy hirtelen döntés eredményeképp Harry felkapott az ölébe, majd egyenesen a hálószoba felé vette az irányt, miközben egyetlen pillanatra sem szakította meg a csókunkat. Ledobott a puha párnák közé, majd győztes vigyorral fogadva a nevetésemet, újból felém kerekedett. Nem gondolkodtam, csakis a göndörkére tudtam gondolni, és arra, hogy mennyire is szeretném ezt. Elvégre… Mit veszíthetek?

Ugyan már túl voltam pár komolyabb kapcsolaton, egyetlen fiú sem tudta kihozni belőlem azt, amit Harrynek éppen sikerült. Nem voltam zavarban, nem éreztem kellemetlenül magam… Olyan nyugodt voltam, szívem mégis vadul kalimpált. Harry stílusa teljesen eltért a szokványostól, ugyanis karjaimat a fejem fölé emelte és egyetlen kezével lefogott, így ajkaival gond nélkül nedves csókokat tudott hagyni a hasamon és egész mellkasom területén. Nevetve ficánkolni kezdtem, mikor egy-egy területen csikis érzést keltett, de Harry nem engedett el, élvezte, hogy könnyesre nevetem magam alatta. Mikor aztán sikerült kiszabadítanom karjaimat, vettem az alkalmon és fordítottam a helyzetünkön, így a csípőjére ülhettem és kezelésbe vehettem gyönyörű izmait. Végigcsókoltam őt a nyakától egészen a derekáig, aztán újból ajkaira tapadtam. Kezeit a fenekemre simította, és keményen belemarkolt, amivel elérte, hogy hozzádörgölőzzek csípőjéhez. Éreztem, ahogy férfiassága jelentősen keményedik alattam, amit sikernek könyveltem el, így tovább dörgölőztem hozzá. Az intenzív ingereknek köszönhetően belenyögött csókunkba, de aztán ismét átvette az irányítást és a hátamra fordított. Megszabadultunk a maradék ruháktól is, Harry nagy örömére, aki boldogan nézett végig rajtam. Soha nem éreztem még akkora önbizalmat és boldogságot, mint abban a pillanatban.

(…)

- Na, most már tényleg én győztem – vigyorgott rám Harry, miközben magára kapta a farmerjét. Én még csak próbáltam magamhoz térni a kábulattól, így nem is igazán gondolkoztam a válaszon.

- Egy szót se szólj – mondtam, miközben rendbe tettem kócos tincseimet.

- Tudtam, hogy egyszer el tudlak majd csábítani… Na de hogy ilyen könnyedén… - piszkált tovább, mire nevetve felé dobtam egy párnát, amit egyszerűen elkapott majd visszadobott nekem.

- Fogd be, Tarzan – röhögtem vörös fejjel. Fogalmam sem volt róla, hogy mi volt ez az egész, miért csinálta ezt Harry és hogy én miért csináltam ezt, de akkor nem akartam ezen gondolkodni. Szerencsére Harrynek nem volt több ideje tovább cukkolni engem, mert pár másodpercen belül megcsörrent a telefonja.

- Mizu, Lou? – szólt a telefonba vidáman, győztes vigyorral nézve rám. Egy ideig csak hallgatott, és ahogy telt az idő, úgy komorodott el a tekintete. Éreztem, hogy valami baj van, ugyanis nem nézett rám, csak idegesen járkálni kezdett a szobában és pakolni kezdett a táskájába.

- Akkor itt az idő… Persze, megoldom…Nem, Lou, most kell megtennünk… Tudom… - hallatszott halkan ideges hangja. Úgy gondoltam jobb, ha indulásra készen állok, így gyorsan felöltöztem és segítettem neki összepakolni, mivel ő fél kézzel a telefonját tartotta. Harry végignézte ahogy felrángatom magamra a farmert, majd a saját pólói közül egy egyszerű feketét dobott felém, ő pedig felvette azt, ami elindította ezt a „vitánkat”.

- Rendben. Akkor öt perc és találkozunk. Sietünk – tette le a telefont majd feszülten nézett fel rám.

- Mi történt? – kérdeztem azonnal, ugyanis elképzelésem sem volt, miért kell ilyen gyorsan elhagynunk a lakást.

- Megtaláltuk a… Mindegy, majd később elmagyarázom… Most csak pakoljunk össze pár cuccot… Fegyvereket… - motyogta össze-vissza, és feltételeztem, hogy nem is igazán figyelt arra, amit mondott, mivel két fegyver között cikázott a tekintete, azon tanakodva, melyiket vigye el. Míg ő a fegyverei között tanakodott én gyorsan magamhoz vettem egy hátizsákot, beleraktam pár ruhát és még pár pisztolyt, ami nem fért be Harry zsebébe. Pár percen belül már a liftben is voltunk. Éreztem Harry körül a feszültséget, ezért inkább nem kérdeztem semmit, pedig eléggé össze voltam zavarodva. Addigra már el is felejtettem, hogy lefeküdtem vele egy póló miatt.

Louis kocsija már ott állt, így gyorsan be is pattantunk hátulra és már indultunk is.

- Harry, biztos vagy ebben? Nem lenne jobb… - próbálkozott Louis, de Harry azonnal közbeszólt.

- Nem. Több mint fél éve várok erre, Louis. Nem futamodhatunk meg – morogta idegesen, mire Lou csak bólintott és beletaposott a gázba. Csendben utaztunk, de érezni lehetett a feszültséget, ami Harryből sugárzott. Igyekeztem nyugodt maradni, habár eléggé aggódtam. Mégis mi a fene történik? Miért pont most?

- Mindjárt ott vagyunk – mondta Lou, mikor befordultunk egy kihalt utcába. Egy hatalmas raktár-féle épület felé közeledtünk, de Louis messzebb parkolt le.

- Lou, Des, ti maradjatok itt – mondta Harry, miközben magához vette a pisztolyát. – Lou, ha húsz percen belül nem jövök vissza, gyere utánam - folytatta, majd egy hatalmas levegőt vett és kiszállt a kocsiból. Hosszasan néztem távolodó alakját. Megtöltötte a fegyverét és magára húzta a kapucniját. Óvatosan haladt, majd az egyik sarkon befordult és eltűnt a szemünk elől.

- Mi ez az egész, Lou? – kérdeztem aggódva.

- Ez csak… Harry nem mondott neked semmit? – kérdezett vissza, mire megráztam a fejem. – Akkor én sem mondok semmit, sajnálom.

Louis hallgatag volt, rajta is látszott az idegesség. Vérfagyasztó csendben vártunk, egyik percről a másikra nőtt a feszültség. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, szinte éreztem, hogy fojtogat. Louis is hasonlóképpen érezhetett, ugyanis lehúzta az ablakot, hogy több levegőhöz jussunk. Körülbelül tizenöt perc telhetett el, mikor Louis egyre idegesebb lett. A szívem úgy vágtatott, mintha éppen futnék, pedig egyhelyben ücsörögtem mindvégig. Aztán valami történt. Valami borzalmas. Egy lövést hallottunk, aztán még egyet. Louis abban a pillanatban feltépte a kocsi ajtaját és kezébe vette a fegyverét.

- Ne gyere utánunk, értetted? Bármit hallasz, maradj a kocsiban! – parancsolta gyorsan, majd már el is viharzott. Őszintén szólva halálra rémültem, még a kisujjamat se mertem megmozdítani. Számtalan kép ugrott fel lelki szemeim előtt, egytől egyig borzalmasak voltak. Pár perc múlva újabb lövés hallatszott, aztán hatalmas csend telepedett az utcára. Rettegtem. Mi van, ha… Mi van, ha mindkettőjüket… Nem, az nem lehet…

Hirtelen bátorságtól vezérelve kipattantam az autóból és magamhoz vettem egy kést a biztonság kedvéért. Ugyan lőni nem tudtam, de közelharcban lehetett egy kis esélyem a késsel. Azt sem tudtam, mivel állok szemben, de mindenképpen segíteni akartam a srácaimnak. Remegve lépkedtem arra, amerre ők is elindultak. Távolról semmit nem láttam az épületen, semmi jelet arra, hogy oda kellene mennem, mégis arra tartottam. Minden egyes sarkon alaposan körülnéztem, mígnem elértem a raktárat. Megkerültem az épületet, reménykedve egy ablakban vagy valamiben, de nem találtam semmit. Aztán lépteket hallottam magam mögül. A pulzusom az egekbe szökött, de azért vettem a bátorságot és megfordultam. Két kapucnis alakkal találtam szembe magam, akik határozottan nem Lou és Harry voltak. Mindketten felém tartották a pisztolyukat és egyre közeledtek felém. El akartam futni, de akkor már mögöttem is megjelent két alak. Bekerítettek, nem tehettem semmit. Megadóan feltettem mindkét kezem, miközben egy hatalmasat nyeltem. Ha ezt túlélem épségben…

Az egyik kapucnis alak közelebb lépett hozzám, de akkor előrántottam a késem és megpróbáltam kárt tenni ellenségemben. Sajnos elvétettem a mozdulatot, így egy pillanat alatt kivette a kezemből az egyetlen reményem. Sikítani kezdtem, mire ő befogta a számat és két további társával együtt felkapott és bevonszolt az épületbe. Egy szót sem szóltak, viszont én nem hagytam magam, rugdosódtam, sikítoztam, egyszóval mindent megtettem a szabadulásom érdekében. El sem tudtam hinni, hogy fényes nappal ilyen könnyedén el tudják rabolni az embert…

- Engedjetek el! – sikítottam, miközben igyekeztem a legtöbb kárt okozni az elrablóimnak. Hirtelen tapsolást és nevetést hallottam, de csak egyetlen embertől. Pontosan meg tudtam mondani róla, hogy ő volt itt a nagyfőnök, kinézete elárulta, hogy bizony nem legális dolgokkal keresi a pénzét. Magas, izmos volt az emberünk, tele tetoválásokkal. Arca ellenszenves, borostás volt, világosbarna szeme sem volt túl bizalomgerjesztő. Szemöldöke fel volt repedve, majdnem fekete haja pedig rövid, tüsis fazonban belőve. Szélesen mosolygott rám, de tökéletesen láttam rajta, hogy csak megjátssza örömét. Az egész lényétől rázott a hideg.

- Biztosan te vagy Emerald szexi túsza – nem válaszoltam, mivel csak dühös tekintettel néztem rá, miközben próbáltam ellenállni a csatlósainak, akik egy székhez akartak kötözni. Sikerült fejbe rúgnom az egyiküket, akinek azonnal vérezni kezdett az orra. Letörölte a vért az arcáról, majd bosszúsan nézett rám és közelebb lépett hozzám. Meg sem tudtam mozdulni, hiszen azonnal az öklével találtam szembe magam. Ütése rettenetesen fájt, de próbáltam tartani magam és tűrni a fájdalmat.

- Kemény kiscsajt talált magának az a barom. Fogadok, hogy jópárszor megdugott már – folytatta a „főnök”, addigra a csatlósai már végeztek a dolgukkal és elléptek tőlem. – Hol van most? – kérdezte, ellentmondást nem tűrő hangon. Ezek szerint… ezek szerint Harry és Louis él, nem tőlük származott a lövések hangja.

- Azt hiszed majd elárulom? Arra várhatsz, seggfej! – dobáltam felé a szavakat dühösen.

- Ugyan már, Kicsilány… Nem esik bántódásod, amíg bevallsz mindent – nevetett ördögien, aztán megismételte a kérdését. – Hol… Van… Most? – tagolta, minden egyes szóval közelebb lépve hozzám. Rettegtem attól, hogy mit fognak velem tenni, de igyekeztem erős lenni. Harryért. 

Nem szóltam semmit, így a pasas pszichopatán nevetni kezdett. Percekig csak hahotázott, de fogalmam sem volt, hogy mit tart ilyen viccesnek.

- Azt hiszed mi vagyunk a rosszfiúk és a te drága Emeraldod egy angyal, he? Mert tévedsz, drágaságom. Hadd meséljek el egy történetet – nyugodt hangneme nagyon ijesztő volt, de ahogy odahúzott egy széket és leült velem szemben, egyenesen horrorfilmbe illő feszültséget keltett. Pár pillanatig csak csendesen nézett rám, de aztán újból megszólalt. – Egyáltalán elárulta neked, hogy miért került börtönbe? – kérdezte, mire megfeszültem. Fogalmam sem volt az okáról, hiszen Harry mindig elterelte a témát, ha erről kérdezősködtem.

- Persze, hogy nem, hiszen abban a percben hagytad volna ott. Hát, én most elmondom neked. – nyugalmának köszönhetően egyre nyugtalanabb lettem. – Ez a drága Emerald, akit annyira jól ismersz, valójában egy kibaszott gyilkos. Mit is szépítek ezen? Hívjuk inkább sorozatgyilkosnak.

---------

(Ki fogtok nyírni, tudom)

Sziasztok!

Nagyon remélem, hogy tetszett nektek ez a rész, én nagyon imádtam írni, mint mindig. Mostanában Wattpadon aktívabb vagyok, amiért elnézéseteket kérem, de valahogy ott már jobban érzem magam, szóval gyertek át oda nyugodtan ti is :) 

Sietek a következő résszel ahogy csak tudok ;)